True Detective (A törvény nevében) 3. évad – kritika


True Detective, készítő: Nic Pizzolatto, szereplők: Mahershala Ali, Stephen Dorff, Carmen Ejogo, Scoot McNairy, Ray Fisher, Sarah Gadon, amerikai drámasorozat, 55 perc, 3. évad, 2014 –

Szétesett szerkezetek

Nic Pizolattónak most volt ideje dolgozni az újabb szérián, hiszen a második évad óta négy év telt el, ami nem okozott osztatlan sikert a rajongók körében. Így úgy gondolta, meglovagolja a kultikussá vált első évad narratív szerkezetét és több idősíkot bevonva mesél el egy szokványos detektív történetet. A végeredmény azonban darabos, túlkomplikált lett, ami egyedül technikailag és a színészi játék tekintetében vált kiemelkedő alkotássá.

A harmadik évad kicsit biztonsági játéknak indult, hiszen az – egyébként nekem nagyon is tetsző, bár nyilván az első évad filozófiai mélységeit meglovagolni képtelen – második évad nagyot hasalt elsősorban a rajongók körében, mivel teljesen más stílusú és eszmeiségű évadot kaptak, mint amilyen az első volt. A harmadik évad épp emiatt próbált meg minket elkalauzolni ugyanabba a poros látványvilágba, hasonló dramaturgiai felépítéssel és lassú szerkesztési móddal. Egyébként a lassúság a legkevésbé zavaró, ami az új évadot illeti, hiszen ez a tempó végighúzódik Pizolatto egész munkásságán. Leginkább a kellemetlen utóérzés és a túlbonyolított tagolás az, ami szemet szúr az egész évad kapcsán.

A történet három idősíkon játszódik (elméletileg, aztán néha kapunk egy egészen random flashbacket valamilyen eddig fel nem tárt korszakból). 1980-ban egy elmaradott vidéki kisvárosban, Arkansasban eltűnik a 12 éves Will és 10 éves húga, Julie, akiket apjuk egyedül nevel. White trash család lévén az apa, Tom (McNairy) lecsúszott gépész, akit alkoholista, prosti felesége rendszeresen „kínzott”, így a balhé nem volt ismeretlen fogalom a családban, szakítás lett a vége. A gyerekek eltűnését Hays (Ali) és West (Dorff) nyomozó veszi a kezébe, akiket ez az ügy egy életen át elkísér. Leginkább Hays nyomozót, hiszen az ő életébe nyerünk mélyebb betekintést, mivel az 1980-as évek után ugrunk tíz évet és azt látjuk, ahogy 1990-ben még mindig kínlódik az ügy meg nem oldottsága miatt, valamint a McConaughey-hez hasonló kihallgatás zajlik épp az irodában, miközben családi élete is kezd tönkre menni. Majd 2015-ben, a „jelenben” találjuk magunkat, ahol szenilis öregemberként egy riporternek mesél gyermekei jelenlétében az ügyről és annak részleteiről, már amennyire emlékszik belőle.

Az évad legpozitívabb eleme a casting, ugyanis Stephen Dorffot üdítő látni annak ellenére is, hogy kvázi egy support karakter, mégis személyisége a három idősíkon átívelve neki változik talán a legjobban, hiszen a kezdeti csapodár kiábrándult énje egyre komorabbá válik a nyomozás során. Hays nyomozó felesége, Amelia szerepére Carmen Ejogo meglepően egyedi és kirívóan szikrázó egyéniség. Nőies, komoly, határozott, tudatos és iszonyú jól működik a kémia közte és az évad főhőse, húzóneve, Mahershala Ali közt. Ali karaktere természetesen nagyon visszafogott, sosem láttuk még tombolni, azonban itt egy-egy dühkitörésével megmutatja ösztönös lényét és idős énjét alakítva nagyon jól hozza azt a disszociatív személyiségzavart, ami megkeseríti az életét. A maszkok zseniálisak, ilyen jól már régen láttam embereket idősre pingálva, nagyjátékfilmes igényesség jellemzi egyébként az egész évadot. Tökéletes fényképezés, remek színészek, atmoszférateremtésből ötös. Azonban mindez sajnos kifullad egy középszerű történetben.

Ugyanis a már említett első évados önismétlési kísérlet sok szempontból nem állja meg a helyét. Egyrészt a rengeteg idősík behozásával egy edzettebb néző is elveszíti a fonalat, ha egy percben rögtön három korszak történéseit is fel kell dolgoznia, valamint a rengeteg ugrálás miatt sosincs idő elmélyedni egyetlen problémában sem, mindig gyorsan megtudjuk a baj megoldását a következő képkockából. A sok idősík miatt lehetetlen is bármiféle sejtelmességet bevinni a sztoriba, hiszen már a jelen kori események elárulnak mindent, hogy mik lettek a következményei Hays nyomozó döntéseinek a múltból, így egy idő után tét nélkülivé válik az egész. A nyomozás pedig annyira sem különleges, mint az első évadban volt. Semmilyen filozófiai és szakrális értéket nem tartogat, a nyomozás miatti kialakult válság inkább egy belső őrlődés, így a sok időugrás helyett érdemesebb lett volna elidőzni egy-egy jeleneten vagy a nézőt is részesévé tenni a titkoknak, nem csak kiszolgálni és gondolkodás nélkül hagyni őket, mivel a True Detective legerősebb elemét sikerült így kiiktatni: semennyire sem lett ez az évad intellektuális. Nagy kár érte, mert tényleg szuper tehetséges alkotókról és színészekről beszélünk. Reméljük a negyedik évad összeszedettebb és egy új csapásirányt mutató alkotás lesz, különben Nic Pizzolatto is egy egyévados zsenivé válik.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Befutott a Fosse/Verdon sorozat első előzetese - Sam Rockwell megtanít minket táncolni
Következő cikk Nőtt az idei Oscar-gála nézettsége. Helyreállt a világ rendje?