Az X-Men: Sötét Főnix új előzetese nagyon horrorisztikus lett


bor 27

A rebootolt X-men franchise június 7-én ismét beköszön a mozikba, a Sötét Főnix új előzetese pedig az eddigi legkomolyabb és legvészjóslóbb epizódot ígéri.

2006-ban a 20th Century Fox egyszer már megpróbálkozott a Jean Greyben lakozó gonosz filmre vitelével, akkor nem jött össze a dolog, most viszont biztatóak az előjelek.

Annak ellenére is, hogy a projektről eddig csak olyan elszomorító híreket lehetett hallani, mint a premierdátum eltolása, a tesztvetítéseken való elégedetlenkedések, majd emiatt tucatnyi pótforgatás beiktatása, ami miatt az első kedvcsinálója a filmnek csak a történet első kétharmadából tartalmazott jeleneteket.

A stúdió most végre észbe kapott és a  totálisan félrement marketingjét a Sötét Főnixnek, most sikerült helyrebillentenie a trailerrel, ami bizakodásra ad okot, sőt ez alapján nincs miért aggódnunk a közepesnek is alig nevezhető Apokalipszist követően.

Mindehhez pedig nem kellett mást tenniük, mint Grey káoszt és halált hozó erejét a középpontba állítani, és voilá! Máris van egy intenzív, horrorra hajazó előzetesünk, ami jobbnak tűnik, mint azt elsőre gondoltuk.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Ilyen volt az Oscar afterpartyja képekben
Következő cikk A semmiből jött a Netflixes The OA 2. évadának első előzetese