Rendezte: Kárpáti György Mór, szereplők: Váradi Gergely, Vilmányi Benett, Mészáros Blanka
Guerilla, vagy amit akartok!
Kárpáti György Mór, első nagyjátékfilmes rendezése a Guerilla, magabiztosan menetelt a magyar mozik vásznára. Az előzetes videók és cikkek alapján ígéretesnek tűnő film mégsem váltja be az izgalmas és pörgős háborús film iránt fűzött reményeket.
A téma a magyar történelem egyik legtárgyaltabb időszaka, az 1848/49-es szabadságharc vége, egészen pontosan a világosi fegyverletételt követő időszak. Görgey már letette a fegyvert, azonban az elszórt szabadságharcos táborokba még nem jutott el a hír.
Ez lesz a cselekmény mozgatórugója is: főszereplő tucatnyi katonához érve Váradi Gergely karaktere, Barnabás, keresi az öccsét (Vilmányi Benett), hogy hazavigye, egyúttal övé a súlyos feladat, hogy hírét vigye a fegyverletételnek. A gond csak az, hogy sem a tábornokok, sem pedig a tisztek nem hisznek a zöldfülűnek. Az öccse pedig nem törődik bátyjával, mert ahogy az kiderül, a nagyobbik testvér a sorozás alól kibújt, így Barnabás helyett az öccse ment a háborúba. A két testvér közötti békét az sem segíti, hogy a táborban ugyanabba a lányba (Mészáros Blanka) lesznek szerelmesek.
A film előrehaladtával aztán Barnabásnak fel kell nőnie a szabadságharcos feladatokhoz, és súlyos károkon kell megtanulnia, hogy a döntéseinek következményei vannak, melyek magán kívül másokra nézve is veszélyesek lehetnek.
A karakterek nem rendelkeznek személyiségbeli mélységgel, illetve nem ismerjük meg pontos motivációikat, melyből kifolyólag Váradi Gergely és Vilmányi Benett játéka statikus, és egysíkú a vásznon. Nem így van ez Mészáros Blankával, aki még a csendes és visszahúzódó tábori orvosleány szerepéhez is egy olyan adalékot csepegtetett, mely által tudjuk: ez a karakter továbbra is hanyagul van megírva, ám a színésznő munkája mégis élvezhetővé tette.
A karaktereken túl a történet sem rendelkezik koherenciával. A kihagyásos narratíva, mely alapvetően pluszt kellene, hogy adjon a jelenlévő feszültségeknek, mégis hiányérzetet okoz a filmben, és a dramaturgia súlyos veszteséget él meg ezáltal.
Amiben azonban nagyon jól teljesít a Guerilla, a sekélyes figurák, és a hevenyészett narratívák ellenére, az a hiteles korrajz felépítése. Korábbi rövidfilmjei alapján (Gólyatábor, Provincia) Kárpáti György Mórtól már megszokhattuk, hogy filmjeiben mindig egy sajátos életérzés, vagy lelkiállapot tükröződik a filmnyelvi eszközök segítségével. Legújabb alkotása is hűen tükrözi az elszigeteltséget és a kilátástalanságot szűk képkivágásaival és visszafogott hangkezelésével, miközben a színkezelése mégis vibráló és karcos a 16 mm-es filmtechnika miatt, ami kifejezetten jót tesz a filmnek, megfelelően ellensúlyozva a kezdetleges történetet.
A Guerilla egy remek korrajz a világosi fegyverletételt követő időszakról, ami aktuálisnak is mondható, hiszen idén augusztusban lesz 170 éve. Dramaturgia, történet és karakterisztika szempontjából azonban a film halovány módon teljesít. Mészáros Blanka szívet melengető játéka azonban mindenek felett áll, és a film legnagyobb ajándékának bizonyul.
