Írta és rendezte: S. Craig Zahler, Szereplők: Mel Gibson, Vince Vaughn, Tory Kittles, Michael Jai White, Jennifer Carpenter, Laurie Holden, Udo Kier, Thomas Kretschmann, Don Johnson, amerikai krimi-dráma, 159 perc, 2019 (18)
Craig Zahler, a séfből lett filmes kitalált egy olyan receptet, ami talán nem a legeredetibb, de a harmadik filmjénél a rendező nevének említése nélkül is rá lehet ismerni a kézjegyeire. Ez pedig a következő: fogj egy/több karaktert, mutasd őket sebezhetőnek és érzékenynek, építsd fel a karaktereket lassan, ahogy a cselekményt is, aztán szabadítsd el a poklot fizikai és lelki terror formájában úgy, hogy mindez egy pillanatra se legyen öncélú. Valamint biztosítsd a nézőt arról, hogy a pozitív oldal legalább annyira sokat fog veszíteni a történet során, mint a rosszfiúk. A Csontok és skalpok c. filmben egy westernbe oltott indián-horrort kapunk, a Brawl in Cell Block 99-ben (ami „szerencsére” magyarul a Büntető ököl címre hallgat) pedig egy börtönfilmbe ágyazott drámát láthattunk. Mindkettőben egy nő elrablása a cselekmény katalizátora. Zahler immáron harmadszorra is ezt a receptet követi, azzal az apró különbséggel, hogy bár itt a két főszereplő nőit nem rabolják el, mégis leginkább miattuk kényszerülnek „hőseink” az alvilágba menni.
Adott két rendőr (Mel Gibson és Vince Vaughn), akik bár jó zsaruk, de az élet úgy hozta, hogy nem tudtak a középszerből kitörni. Egy indokolatlan brutalitás miatt hosszabb időre felfüggesztik őket és ezalatt az illetményüknek is búcsút inthetnek. Ugyanakkor mindkét zsaru rá van kényszerülve a pénzre. Egyikük jobb életet akar a családjának adni, a másik épp készül megkérni barátnője kezét. Épp ezért drasztikus lépéshez folyamodnak: saját szakállukra akarnak elkapni egy bűnözőt, hogy az ő rabolt pénzéből éljenek.
Zahler nem szívbajos: három szálon indítja el a történetet, majd kb. félidőben egy negyedik szál is megjelenik. Egy türelmetlen néző itt fel is adná a film megtekintését, azonban a kitartóbb percek múlva megkapják azt, amire a film tulajdonképpen ki lett hegyezve: a pokoljárást. Mert hiába kellene ebből a filmjéből is egy keveset kivágni, tulajdonképpen nagyon jól működik a feszültségkeltés. Zahler remekül ért az érzelmi manipulációhoz. És nem csak annak szurkolhatunk, hogy hőseink éljék túl a dolgot, hanem egyúttal szinte könyörgünk azért, hogy fejlődjön a karakterük. 
Aki látta a rendező előző filmjeit, annak viszont lehet sejtése arról, hogy itt bizony nem feltétlenül azt kapja a néző, amire számít. De mennyire üdítő ez az álomgyár szinte teljesen kiszámítható történetei közt, ahol a film Lego megjelenéseiből következtetni lehet a cselekményre, vagy éppen spoileres előzetest kapunk, esetleg a filmzene egy-két száma lesz árulkodó a cselekményt illetően. Zahler filmje ebből a szempontból nem kíméli a nézőit és hiába Gibson vagy Vaughn neve, simán képes a makulátlan mozis énjüket besározni és olyan mélyre rántani, ahonnan nem nagyon van visszaút. Szóval maga a Zahler-recept paradox módon kiszámíthatatlanul sablonos. Ehhez párosul az utóbbi évek legjobb Gibson-alakítása, ahol nyomokban sincs az a klasszikus laza rendőr. Mellette Vince Vaughn hangyányit háttérbe szorul, valamint pár nagyobb név csupán cameoszerepben tetszeleg, de azért senkire sem lehet panasz. Mindenki a szerepéhez képest a maximumot nyújtja. Többet nem szeretnék elárulni, mert azzal csak rontanám a film élvezeti értékét.
Zahler harmadik filmje egyben a legdrágább: kereken 15 millió dollárba került. Mivel előzőleg valóban aprópénzből forgatott, így az sajnos meg is látszott az eredményen. Ez a mostani költségvetés viszont arra pont jó, hogy a b-filmes hangulat mellőzve legyen. Néha kifejezetten pofás beállításokkal operál, viszont jobb lett volna most is, ha filmje első felét feszesebbre vágja, mert hatalmasat kockáztat ezzel a lassú tempóval. De még ezzel együtt is el lehet mondani, hogy Zahler személyében olyan színfolt érkezett a filmvilágba, aki valóban érti és érzi a mozifilm fogalmát. Az biztos, hogy ő a 70-es években nagyon nagy szerzői filmes lett volna.
%20–%20kritika){kind=link}