John Wick: 3. felvonás – Parabellum – kritika

John Wick: 3. felvonás – Parabellum (John Wick: Chapter 3 – Parabellum), rendező: Chad Stahelski, szereplők: Keanu Reeves, Halle Berry, Ian McShane, amerikai akcióthriller, 130 perc, 2019. (18)

Neonfényben gyilkolászás 3

Keanu Reeves harmadszor is visszatér John Wick-ként, hullahegyek körülötte, őrült verekedések, agyatlan öldöklések csodásan megkoreografálva, de történet vagy karakterfejlődés nincs, csupán az univerzumot és a misztikumot bővítették kicsit, hogy filmnek hívhassák az egymást követő verekedős jelenetek összességét.

A történet pontosan ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt: a szabályokat megszegve John Wick gyilkolt a Continental Hotelben és ezért száműzötté válik. A hoteligazgatónak köszönhetően kap egy óra haladékot, de amint lejár az idő, a világ kb. összes bérgyilkosa őt veszi célba, hiszen a fejére 14 millió dolláros vérdíjat tűztek ki. A hajsza megindul, segítségre nem számíthat a szuperbérgyilkos és a film belekezd abba, amihez a legjobban ért: verekedős, lövöldözős, késelős akciójeleneteket rak a néző elé kisebb megszakításokkal. A világot kicsit tágították, hozzáadtak apróbb misztikus sztorikat és találkozunk egy csomó totálisan egydimenziós, de menő karakterrel. Itt lesz a csodálatos Halle Berry a golyóálló mellényt viselő kutyáival, akik parancsra ölnek, a széttetovált irodista pin up lányok, a rezzenéstelen arcú, elegáns végrehajtó, akinek végtelen hatalma van a Felső Kör által, Jerome Flynn (Trónok harca – Bronn), aki egy stílusos köcsög, pont úgy, mint az abszolút jolly joker Ian McShane, akit elég csak betolni a kamera elé, máris működésbe lép a karaktere, anélkül, hogy megszólalna. John Wick meg még mindig iszonyatosan megnyerő, bár egy kicsit lomhábban mozog már, de az eső áztatta csimbókokban lógó haja, hibátlanul szabott öltönye és jófej kutyája követeli a figyelmet és a nézői együttérzést. Majd helyszínről helyszínre halad a neonfénnyel csodálatosan bevilágított jelenetekben, hogy meggyőzze a nézőt arról, hogy ő a világ legjobb bérgyilkosa, akinek a mestersége a halál és ezt fantasztikusan megkoreografált, különféle harcművészeteket felvonultató, elképesztő mozdulatsorokkal bizonyítja. A megtört férfinak nem sok szövege van és a film érezte, hogy kell valami motivációt adnia hősének, ezért egyértelműen el is mondják, hogy az egyetlen dolog, amiért élni akar, hogy emlékezzen a csajára, amit csak akkor tehet meg, ha életben van. Ennyi és tényleg nem több, ami lehetne felháborító, de a film szinte követeli, hogy kikapcsoljuk az agyunkat erre a több, mint két órára, amit muszáj is megtennünk, mert ha csak egy pillanatra belegondolunk, hogy mi is történik a vásznon, akkor csak felháborodni lenne kedvünk. Nem az akciójelenetek miatt, hiszen stílusosan és véresen kaszabolódnak az ellenfelek, egy keményfedeles könyvvel is lazán törik ki valaki nyakát, egy lovardában is halomra lehet ölni az embereket, csak úgy, mint a vonatállomáson. Puszta kézzel, karddal, késekkel, múzeumi fegyverekkel vagy géppisztollyal is pazar halált lehet halni, valamint azt a bölcseletet is megkapjuk, hogy a békéhez háború kell, de amúgy kicsit hihetetlen, hogy a film a legminimálisabb szinten sem próbálkozik egy épkézláb, vagy legalább egy kicsit izgalmas történetszálat elénk dobni.

Mondhatnánk, hogy ez nem baj, ezért iratkoztunk fel erre a bérgyilkos orgiára, de az utóbbi évek egyik nagy sikerű filmje, a Mad Max megmutatta, hogy egy egysoros történetbe is lehet értelmes emberi drámát pakolni és jól megírt, picit komplex karaktereket. A John Wick 3 erre nem hajlandó, marad annál a főzetnél, aminek a receptje eddig is kiválóan bevált, legfeljebb pár lazább, de egészen egysíkú, viszont működő poénnal űzi a feszültséget. Keanu Reeves meg kicsit lassabb, megfáradtabb mozdulatokkal, de ugyanolyan lelkesen szállítja már harmadszorra a karaktert és végzi el a rábízott feladatot.

Hozzászólások

hozzászólás