Clint Eastwood 89 éves, íme a 10 legjobb filmje


Clint-Eastwood1
A Fekete Lagúna rémének bosszúja volt az első filmje, amiért fizetést sem kapott, azóta egyike azon rendezőknek, akik a legjobb film kategóriában díjazott filmek rendezéséért is átvehették az Oscar-díjat. Színészként 72 film gyűlt össze filmográfiájában, míg rendezőként 41 darabot jegyez, ezekből szedtünk össze 10 darabot.

10. Egy maréknyi dollárért (1964)

A Sergio Leone rendezte film a japán Jodzsimbó nem hivatalos feldolgozása. Clint Eastwood, mint „a névtelen férfi” egy kisvárosba érkezik, ahol két rivális banda háborújából akar meggazdagodni. Clint azért vállalta a szerepet, mert szívesen töltött volna egy kis vakációt Spanyolországban, ahol a filmet forgatták. Ki gondolta volna, hogy ez lesz az első lépés az úton, ami a világ egyik leghíresebb színészévé tette?

 9. Piszkos Harry (1971)

Harry Callahan felügyelő becenevét ugyanúgy kaphatta az általa elvégzett piszkos melók, mint kemény módszerei miatt. Ez a szerep újabb lépés volt Clint antihős karakterében, illetve úgy tartják, ez biztosította neki végleg a helyet a hollywoodi színészek sorában.

8. Szökés Alcatrazból (1979)

Frank Morris olyasmire vállalkozik, ami előtte még senkinek nem sikerült. Nem kisebb célt tűz ki maga elé, mint hogy megszökjön a hírhedt Alcatraz börtönből. A rendező, Don Siegel úgy nyilatkozott, Clint a rendezésére is nagy hatást gyakorolt. A 8 millió dollárból forgatott film csak az államokban több mint 40 millió dollárt termelt.

7. Titokzatos folyó (2003)

Clint ezúttal nem mint színész, hanem mint rendező csillogtatja meg tudását. A film két Oscar-díjat nyert és további háromra jelölték, köztük a Legjobb rendezés. A történet egy meggyilkolt tinédzser körül forog, főszerepben a a meggyilkolt lány apjával (Sean Penn), az ügyet felderítő detektívvel (Kevin Bacon) és az első számú gyanúsítottal (Tim Robbins), akik ráadásul gyermekkori barátok.

6. Pár dollárral többért (1965)

Clint és Lee Van Cleef karaktere rivális fejvadászok, akik a veszedelmes banditát, El Indiot próbálják kézre keríteni. Ez Olaszország valaha volt legmagasabb bevételt hozó filmje. Sokak szerint ebben a filmben látható a filmtörténelem egyik legjobb párbaja.

5. Millió dolláros bébi (2004)

A szegény, de elszánt Maggie mindenáron profi bokszoló szeretne lenni, Frankie Dunn azonban nem edz nőket. Aki nem látta a filmet azt gondolhatná, ez egy régi klisé, de ez nagy tévedés! Cilnt a rendező és a hajthatatlan edző szerepében is ő látható. A film nem kevesebb, mint 4 Oscar-díjat zsebelt be, köztük Clint második Legjobb rendező díját, de alakítását is jelöléssel jutalmazták.

4. Gran Torino (2008)

Clint ismét önmagát rendezi, méghozzá – szó szerint – jó öreg akcióhős szerepben. Walk Kowalski háborús veterán és tele van a hócipője a szomszédságát elözönlő bevándorlókkal, főleg, miután ő marad az egyetlen fehér amerikai a környéken. A dolgok akkor vesznek fordulatot, mikor Walk véletlenül megvédi mongol szomszédjait egy a környéket uraló bandától. A filmet Clint alakítása emeli ilyen előkelő helyre a listán, mert minden jelenetben kifogástalan, ami a többi színészről sajnos nem mondható el.

3. Levelek Ivo Dzsimáról (2006)

A filmet Clint rendezte és szinte végig japán nyelven beszélnek benne. A főszerepben Watanabe Ken látható, karaktere, a II. világháborúban Ivo Dzsima szigetét védő Kuribayashi tábornok nem hisz a Japánból áramló propagandának, mégis teljesíti kötelességét. Míg a japán vezetők a „rosszfiúk” a katonák és a civilek mind elszenvedői az eseményeknek. Háborús filmhez képest meglehetősen kevés akciót mutat, de a színészi játék, a karakterek, és a történet bőven kárpótolnak ezért.

2. Nincs bocsánat (1992)

William Munny, az egykori bérgyilkos visszavonultan, földműveléssel tengeti életét, mígnem egy fejvadász a segítségét kéri. Csatlakozik barátjához, Nedhez és az ifjú Schofield kölyökhöz, ám útjuk egy olyan városba vezet, melynek saját törvénye van: a kegyetlen Little Bill Daggett seriff. 3 Oscar-díjat nyert, 160 milliós bevételt hozó szokatlanul elgondolkodtató, realisztikus western Clint Eastwooddal, Gene Hackmannel, Morgan Freemannel és Richard Harrissel, Eastwood rendezésében. Kell ennél többet mondani?

1. A jó, a rossz és a csúf (1966)

Három férfi és egy sír, tele arannyal Sergio Leone mesterművében. Ez volt Clint és Leone utolsó közös filmje, és sokan a világ egyik legjobb filmjének tartják. Ha bárki más rendezi a filmet ugyanezekkel a paraméterekkel egy igazán remek filmet kapunk talán 90 perces játékidővel, Leone azonban ráduplázott erre a hosszra, de eszünkbe sem jutna akár egyetlen kockát is kivágni.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Új előzetest kapott a Dark 2. évada
Következő cikk Az élőszereplős Hófehérke és a hét törpe megtalálhatta rendezőjét