A 3. Zsigmond Vilmos Nemzetközi filmfesztiválon jártunk


Fotó: Schmidt Andrea
3. Zsigmond Vilmos Nemzetközi filmfesztivál dijazottai
Fotó: Schmidt Andrea

Szeged harmadik alkalommal is bebizonyította, hogy egy nem fővárosi rendezvény is milyen komoly színvonalon és mennyi szeretettel képes lehozni egy filmfesztivált, ami ráadásul az operatőrökre koncentrál. A fesztivált Dobos Tamás nyerte, a Genezis című alkotással, emellett viszont rengeteg kiváló filmélményben lehetett része a közönségnek.

zsv
Fotó: Schmidt Andrea

A szegedi Belvárosi Mozi felújítása idén új helyszínre kényszerítette a fesztivált, de ez nem akadályozta meg a szervezőket abban, hogy a tavalyihoz hasonló színvonalon bonyolítsák le az eseményt. A szakmai zsűri elmondta, hogy érezhetően emelkedett a nevezett filmek színvonala és jobb a minőségük, ráadásul egyre több a női operatőr is, akiket a díjazottak közt is értékeltek. A 41 versenyfilmet nagyjából 300 nevezésből válogatták ki, amik között voltak dokumentum-, kísérleti-, nagyjáték- és kisjáték-filmek. A díj névadója, Zsigmond Vilmos, Oscar-díjas operatőr, élete során ismert volt a kezdő filmesek támogatásáról. A fiatal generáció most is megmutatta, hogy birtokában van a szakmai tudásnak, amit magabiztosan használ, a zsűri reméli, hogy ehhez a tehetséghez jó történeteket is találnak az alkotók, mert így biztosan izgatottan lehet várni az új nemzedék munkásságát.

zsvf
Fotó: Schmidt Andrea

A Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál még csak harmadik alakalommal került megrendezésre, de a professzionális szervezésnek hála, rövid idő alatt, kialakult arculata lett. Idén szabadtéri színpaddal is készültek, ahol olyan filmeket vetítettek le az arra látogatóknak, mint A tanú, a Bánk Bán vagy a Lúdas Matyi. Volt megint Oscar-blokk, nézhettünk versenyen kívüli filmeket, mint az Egy nap vagy a Fekete kefe, ráadásul a filmkészítőkkel is szerveztek beszélgetéseket. Életműdíjat adtak át Kende Jánosnak, aki Jancsó Miklóssal dolgozott együtt sokáig és akit 1989-ben a világ 100 legjobb operatőre közé választottak be.

Nem csak szakmai zsűri díjazta a munkákat, hanem többek közt diákzsűri is, akik a Rossz versek c. filmnek adtak át díjat, mert generációjuk fontos problémáival foglalkozik a film. Sokan díjazták a Insyrated – Volt egyszer egy Szíria című alkotást, ami egy olyan anyáról szól, aki a háború idején menedékké változtatja az otthonát. A Lauretta is több díjat tudhat magáénak, ami egy magyar alkotás Bálint Dániel operatőrrel. A rövidfilm egy pénztároslány történetét meséli el és képi világa, színei és rövid, de keserű sztorija iszonyatos hangulatteremtéssel bír. A díjazottak listáját az alábbi linken lehet megtekinteni.

https://zsigmondvilmosfilmfest.com/hirek/dijazottak-listaja-2019

Az öt napon át tartó fesztivál idén is nagyon barátságos hangulatban zajlott le, akiknek kimaradt, azok jövőre pótolhatják az élményt, mert nem sok lehetősége van rá az embernek, hogy ilyen koncentráltan, alaposan összeválogatott filmeket lásson, amik folyamatosan rádöbbentenek, hogy van élet a szuperhősös és klasszikus Disney-filmek élőszereplős változatán túl is. Ráadásul újra és újra meggyőződhetünk arról, hogy itthon is mennyi tehetséges és kreatív filmkészítő van, akiknek Szeged esélyt adott arra, hogy megmutathassák alkotásaikat.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk 7 zseniális rendező mesélési stílusa 7 okos ábrán összegezve
Következő cikk Csernobil – kritika