Terminátor – A halálosztó (The Terminator); rendező: James Cameron; főszereplők: Arnold Schwarzenegger, Linda Hamilton, Michael Biehn, Paul Winfield, Lance Henriksen, Earl Boen; amerikai akció-sci-fi; 108 perc; amerikai premier: 1984. október 26., magyarországi bemutató: 1988. május 26. (16)
I’ll be bäck
A franchise utolsó darabját, a Sötét végzetetet hamar elfelejtettük, ellenben a cyborg-szériát útnak indító Terminátorra, ami ma már a 37. születésnapját ünnepli, mindig jó szívvel gondolunk. Cikkünkben visszatekintünk a legendás film születésére, aminek Arnie szinte az egész karrierjét köszönheti: az egykori osztrák testépítő bajnok ugyan több tucatnyi szerepet alakított eddigi pályája során, de szinte mindenki a Terminátorral azonosítja.
Ha jól rémlik, 1986-ban hallottam először Arnold Schwarzeneggerről, ami nem csoda – hiába volt Arnie már jól ismert név akkor a világ vidámabbik felén, ’88 előtt nem került filmje a magyar mozikba, így az egyetlen megismerési módszer az akkor épp a csúcskorszakát élő feketepiaci videózás volt. Az iskolában mondta valaki, hogy van egy új filmsztár, egy szétgyúrt osztrák kolosszus, és a lakótelepi szókincsbe is elkezdett beszivárogni a ’terminátor’ szó, anélkül hogy bárki is tudta volna, mit jelent. Aztán meglátogattam egy új havert, aki nálam magasabb szinten állt a popkulturális ismeretek táján, és a szobájába lépve kinyílt egy újabb univerzum, ugyanis egyrészt tele voltak a falai Schwarzenegger poszterekkel (köztük a Terminátoréval, ami minden idők legzseniálisabb „camp” plakátja), másrészt kölcsönadott nekem egy videókazettát. Két film volt rajta: a Terminátor és a Kommandó. Mondani sem kell, hogy onnantól nem voltam ugyanaz az ember, és amikor a rendszerváltás előszelének köszönhetően egyre több amerikai film kezdett el beszivárogni a mozikba, én büszkén menőztem másoknak azzal, hogy már láttam A Halálosztót (igen, ezt a címet sikerült adni neki, de hát a lengyelek meg Elektroniczny Mordercának nevezték, ami annyit tesz, hogy ’elektronikus gyilkos’), melynek teljesen korrekt magyar képregényváltozata is született, a mindig remek Fazekas Attila jóvoltából. Sőt, külön adalék, hogy a magyarországi premier idején épp Ausztriában voltam cserediák, és Graz mellett laktam, egy Thal nevű faluban, ahol a jó öreg Arnie született. 
„Nice night for a walk.”
A Terminátor keletkezése 1981-ig nyúlik vissza. Egy feltörekvő fiatal kanadai rendező, James Cameron épp Rómában tartózkodott első filmje, a Pirahna II premierjén, lázas betegen lefeküdt aludni, és egy nukleáris holocaustot álmodott, majd reggel papírra vetette az álmát, és elkészített egy rajzot egy láb nélkül mászó gyilkos robotról. Szép lassan kibontakoztatta az ötletet, és 1983-ra elkészült a Terminátor forgatókönyvével, amiben először még négy időutazó szerepelt: két gyilkológép, melyek közül az egyik folyékony fémből áll, illetve két megmentő, akik közül az egyik életét veszti, miközben visszamegy 1984-be. Cameron rájött, hogy egyrészt technikailag még lehetetlen lett volna kivitelezni a folyékony robotot, másrészt elég egy-egy ellenfél, és miután elvégezte ezeket a változtatásokat, nekiállt házalni a forgatókönyvvel. Egy emlékezetes alkalommal elmaszkíroztatta barátját, Lance Henriksent cyborgnak, és elküldte maga helyett tárgyalni a stúdióvezetőkkel. A módszer bevált, a mogulok csak annyit kértek, hogy ne Henriksen legyen a főszereplő, de Cameron amúgy sem őt szánta Terminátornak (bár később neki adta az egyik zsaru szerepét).
„Come with me if you want to live.”
Bármilyen döbbenetes, de jó ideig O.J. Simpson volt a legesélyesebb a félig ember, félig gép karakter eljátszására, de őt végül azzal az indokkal cserélték le, hogy túlságosan is jófiús a megjelenése, és nem lenne hiteles hidegvérű gyilkosként – mindez érdekesen hat, Simpson utóéletének ismeretében. A filmkészítők jó pár nagy és (akkor még) kevésbé nagy nevet környékeztek meg: szóba jött Sylvester Stallone, Michael Douglas, Tom Selleck (aki Indiana Jones után egy másik nagy szerepet bukott be a Magnum miatt), Jürgen Prochnow, Randy Quaid, Kevin Kline és Mel Gibson is, de ők vagy visszadobták a forgatókönyvet, vagy nem találtattak eléggé cyborg-szerűnek. A kocka végül akkor fordult meg, amikor Cameron elment vacsorázni a Kyle Reese szerepére kiszemelt Schwarzeneggerrel, és az osztrák behemót inkább a Terminátor karakteréről kezdett érdeklődni. A rendező meg volt győződve róla, hogy Arnie nem tudna elvegyülni egy tömegben, márpedig a gyilkológépnek pont erre lett volna szüksége, de mire az étkezés véget ért, Cameron már tudta, hogy megtalálta a megfelelő embert a célra, sőt, gyorsan készített is Schwarzeneggerről egy félig humán, félig gép rajzot. Így viszont Reese szerepe maradt még kérdéses: sokáig nem kis meglepetésre az akkor egyre többet filmező Sting volt az egyik befutó, de Mickey Rourke és Bruce Willis is szóba jött, ám végül az akkor még meglehetősen ismeretlennek számító Michael Biehn mellett döntöttek a filmkészítők. Az igazi nagy fejtörést viszont a női főszereplő kiválasztása okozta.
„Sarah Connor?”
Irtózatosan hosszú azoknak a színésznőknek a listája, akik valamilyen úton-módon szóba jöttek Sarah Connorként. Volt közöttük idősebb (Susan Sarandon), illetve jóval fiatalabb (Daryl Hannah, aki inkább a Csobbanást vállalta be), de a lényeg, hogy az akkori hollywoodi felhozatal színe-java érintett volt. Helyszűke miatt nem soroljuk fel az összes nevet, csupán egy-két érdekességre hagyatkozunk. Az akkoriban meglehetősen felkapott Debra Winger már tulajdonképpen aláírt a produkcióhoz, de mégis meggondolta magát, Jennifer Jason Leigh pedig hiába szerepelt jól a castingen, végül Ginger szerepét kapta, de az utolsó pillanatban lecserélték. A tökéletes Sarah Connort végül a szintén nem túl ismerősen csengő Linda Hamiltonban (Cameron későbbi feleségében) találták meg, aki nem sokkal korábban kapott nagyobb szerepet A kukorica gyermekeiben, és aki a Terminátor forgatását nagy kínok közepette csinálta végig egy bokaficam következtében.
„It absolutely will not stop, ever, until you are dead.”
Az biztos, hogy a Terminátor Arnold Schwarzenegger legemblematikusabb és egyben legtesthezállóbb szerepe. Az egész csávó annyira irreálisan izmos, és annyira furán beszél angolul, hogy sokkal inkább nyújtja gép, mintsem emberi lény benyomását. Cameron tisztában volt ezzel, és sikerült megteremtenie a filmtörténet egyik legmarkánsabb karakterét, aki keveset beszél, inkább a tetteivel fejezi ki magát, és jobb, ha senki nem áll az útjába. Érdekes módon Arnie először nem becsülte sokra a szerepet; noha gonoszt kellett játszania, ő a Terminátorban kis kockázattal járó karrierlehetőséget, valamint a kardvívós fantasyktől való elszakadást látott, és amikor a Conan, a pusztító forgatásán megkérdezték tőle, hogy mi lesz a következő filmje, lenézően csak annyit mondott, hogy „valami gagyi trash sci-fi, semmi komoly.” Fontos megemlíteni, hogy pont emiatt, vagyis a második Conan film miatt csúszott a Terminátor forgatása, ezt az időt pedig Cameron arra használta, hogy megírja a Rambo II és az Aliens forgatókönyvét – utóbbiban ráadásul ismét egy nagyon erős női karakter volt a középpontban.
„Fuck you, asshole!”
A Terminátor forgatása nem volt zökkenőmentes, aminek az is volt az oka, hogy nem állt túl sok pénz az alkotók rendelkezésére. Az eredeti négy és fél millió dolláros költségvetést sikerült ugyan hat és félre felalkudni, de ebből 750 ezer helyből Arnie zsebébe vándorolt, és mint kiderült, az ambíció nagyobb volt, mint amit a büdzsé megengedett. A stáb többnyire éjszaka forgatott, és a kollégák már ekkor megértették, hogy milyen a szédületes tempót diktáló, hiperperfekcionista control freak Cameronnal dolgozni. A Corman-iskolán nevelkedő rendező szerencsére tudta, hogy hol és min lehet spórolni, és bizonyos külső jeleneteket engedély nélkül vett fel: ilyen volt például az, amikor a Terminátor beüti egy autó oldalsó ablakát, és elköti a járgányt, vagy amikor a legeslegutolsó snittben Sarah Connor elhajt a benzinkúttól, a háttérben a mai szemmel kissé már bénának ható rajzolt hegyekkel. Aztán ha már itt tartunk, nem árt megemlíteni, hogy a Terminátor ugyan egy lenyűgöző alkotás, de bizonyos trükkjei már akkor sem voltak csúcsszínvonalúak. Igen, az Arnie-bábura gondolunk, ahogy a tükörben nézegeti magát, meg ahogy a kamiont vezeti. Az ezzel a filmmel befutó Stan Winston és stábja fél éven keresztül (!) dolgozott a mechanikus bábun, de sajnos megmosolyogtató lett az eredmény, akárcsak pár évvel később egy hasonló kreálmány egy másik Schwarzenegger filmben, az Emlékmásban. Cameron becsületére legyen mondva, hogy soha nem csinált Special Editiont a filmből, meghagyta az effekteket eredeti formájukban.
„Get out.”
Egy-két egyéb érdekesség a filmmel kapcsolatban: a szerepre készülve Schwarzenegger megtanult bekötött szemmel fegyvereket összerakni, megtölteni, mindkét kézzel külön, valamint szemrebbenés nélkül lőni, és állítólag egy olyan fegyverújság is megdicsérte, amelyik korábban mindig leszólta az ilyen jellegű képsorokat a hollywoodi filmekben. A 2029-ben az ellenállók bázisára betörő Terminátort Arnie szintén ex-testépítő jóbarátja, Franco Columbu játszotta. A producerek és stúdióvezetők azt szerették volna, ha a film véget ér a kamion felrobbanásával, de Cameron meggyőzte őket a saját igazáról.
Schwarzeneggernek mindössze 16 mondata van az egész játékidő alatt, és a forgatás során direkt nem vegyült a másik két főszereplővel, hogy minél ellenségesebben hasson számukra. A diszkó neve (Tech Noir) tulajdonképpen nem más, mint a film műfaja. Szó volt róla, hogy a Genesis billentyűse, Tony Banks készíti el a soundtracket, de a nála jóval ismeretlenebb Brad Fiedel lett a végső befutó. Folyamatosan John Connorról van szó, de egyszer sem láthatjuk a filmben. Arnie először „I will be back”-et akart mondani „I’ll be back” helyett, mert szerinte egy gép nem használna aposztrófot, de itt is Cameroné lett a végső szó.
A filmet gyártó stúdió, az Orion Pictures nem bízott a Terminátorban, ennek volt köszönhető a béna előzetes és tv spot is, ugyanis sokkal inkább a később Oscar-esővel díjazott másik filmjükre, az Amadeus-ra koncentráltak. Nem lett igazuk: Cameron filmje két hétig vezette a bevételi listát, külföldön is nagyon sikeres lett, majd később VHS-en is simán visszahozta a forgatási költségeket.
„You’re terminated, fucker!”
Na és akkor miért is szeretjük a Terminátort. Összetett kérdés: egyrészt remekül dokumentálja egy rendkívül tehetséges rendező berobbanását, másrészt egy, a való életben is gőzgépként nyomuló színész világsztárrá válását. A film figyelmeztet egy nukleáris holocaust veszélyére (akkoriban még tartott a hidegháború, még ha nem is olyan intenzitással, mint a hatvanas években), és már akkor, 1984-ben felhívta a figyelmet a mesterséges intelligenciával kapcsolatos aggályokra. Bizonyos mondatai szállóigékké váltak (az „I’ll be back” a mai napig visszaköszön Arnie filmjeiben), a szexjelenet mindenkinek beleégett az agyába, és valószínűleg ez volt az első akciófilm, ami egy nagy gyárban ér véget. Persze fennmaradnak bizonyos kérdések, például hogy miért lesz tüskehaja a Terminátornak egy robbanást követően, meg ebbe az egész időparadoxonba eléggé könnyű belebonyolódni, de ezt maga Sarah Connor is kimondja a film egyik jelenetében.
És ha már itt tartunk: a DVD-n találunk két izgalmas kihagyott jelenetet, amikre később Cameron a folytatást alapozta. Az egyikben Sarah megemlíti Reese-nek, hogy ha felrobbantják a Cyberdyne-t, a sötét jövő sohasem történik meg, illetve két technikus összeszedi a gyárban a cyborg maradványait. Mivel az első rész sikeres lett, Cameronnak ezzel elég muníciója maradt a Terminator 2-re, ami még hatalmasabb sikert aratott, és ami a sokkal nagyobb költségvetése, valamint a technológia rohamszerű fejlődése miatt már nem szorult megmosolyogtató trükkökre.
