Bad Boys: Mindörökké rosszfiúk (Bad Boys for Life) rendező: Adil El Arbi és Bilall Fallah, szereplők: Will Smith, Martin Lawrence, Joe Pantiliano, Paola Nuñez, amerikai akció-vígjáték, 123 perc, 2020. (16)
Jók-e még a rossz fiúk?
Vajon 25 évvel az első, és 17 évvel a második rész után van még annyi szufla a rosszfiúkban, hogy letegyenek egy jó akciómozit az asztalra?
Bár sokan szeretik lenéző szavakkal illetni Michael Bay munkásságát, tagadhatatlan, hogy a kilencvenes évek és az ezredforduló több, mára kultfilmmé vált moziját is ő hozta tető alá. Ide tartoznak a Will Smith és Martin Lawrence nevével fémjelzett Bad Boys-filmek is, amik még sok-sok év távlatából is élvezhető akcióorgiák, ráadásul tényleg rájuk süthető a kultfilm kifejezés, hiszen szövegeit, egyes jeleneteit a mai napig felemlegetik igencsak sokan.
Nem meglepő tehát, hogy a napjainkban ereje teljében tündöklő remake és folytatás láz a Bad Boyst is elérte, szerencsére újragondolás helyett folytatásként (legalábbis egyelőre, de erről majd később), többnyire az eredeti szereplőgárdával, ezúttal azonban Michael Bay nélkül.
A történet a második rész után 17 évvel veszi fel a fonalat, Mike (Will Smith) továbbra is méregdrága öltönyökben, sportkocsikkal száguldozva üldözi a rosszfiúkat, Marcus (Martin Lawrence) azonban már sokadjára fontolgatja a visszavonulását, hiszen már nemcsak apuka, hanem nagypapa is, ezért úgy érzi, hogy lassan ideje letenni a jelvényt, és átadnia magát a nyugdíjas évek kényelmének. A helyzet persze szül valamennyi konfliktust a két rosszfiú között, az igazi probléma azonban akkor indul, amikor valamelyik brazil szappanoperából elcsent ellenlábasaink Mike életére törnek egy sok-sok évvel ezelőtti ügye miatt.
A történet tartogat egy-két kisebb-nagyobb csavart, illetve néhány új mellékszereplőt, de természetesen a fan service sem maradhatott ki, így találkozunk majd jócskán ismerős arccal és poénnal. Egyértelmű, hogy a filmet rendező Adil el Arbi és Bilall Fallah párosa alázattal nyúlt Michael Bay „örökségéhez”, olyannyira, hogy a rendező kézjegyeit szinte teljesen átvették. Értsd: robbanások, másodpercenként öt, de ha lehet, inkább tíz vágás akciózás közben, robbanások, lassítások, robbanások, szóval értitek. A miliő a régi, csak a kilencvenes évek helyett már napjainkban járunk, az akciók teljesen szürreálisak és túltoltak, addig azonban működnek, amíg a két főszereplőnk képes megvillantani önmagát egy jópofa beszólással, vagy valamilyen geggel.
A probléma viszont ott kezdődik, hogy ez nem mindig sikerül. A Bad Boys harmadik része ugyanis akkor szórakoztat a leginkább, amikor tudatosan nevet saját magán, Marcus egy ponton például még azt is megemlíti, hogy mennyire szappanopera szerűvé válik a történet a film utolsó harmadára. Ezek a pillanatok azonban jó esetben is a film negyedét teszik csak ki, a játékidő maradék részében kellemetlenül komolyan veszi magát a Bad Boys: Mindörökké rosszfiúk, ez főleg Will Smith drámázása és akciói közben jön elő. Hiába lőnek el egy, talán két poént a két „főgonoszok” szappanoperaszerűségéről, ha egyszer a képernyőn töltött idejük jelentős részében csak szimplán kellemetlenül gagyik. Ugyanez vonatkozik a látványosan túltolt akciókra is, alkalmanként szórakoztatóvá teszi őket egy jópofa kikacsintás, de ettől még nem lesznek jobbak, ahogy az sem teszi jobbá a filmet, hogy főszereplői 15 percenként elmondják, hogy ők életük végéig rosszfiúk maradnak, és most még egyszer utoljára akcióznak együtt egy jó nagyot.
Nem biztos, hogy szükség volt arra, hogy a rosszfiúk újra összeálljanak, de azért még így is vannak jó pillanatai a filmnek. A rajongókat párszor biztos megmosolyogtatja majd a Mindörökké rosszfiúk, mindenki másnak azonban nem biztos, hogy megéri a mozijegy árát.
