
Jók-e még a rossz fiúk?
Vajon 25 évvel az első, és 17 évvel a második rész után van még annyi szufla a rosszfiúkban, hogy letegyenek egy jó akciómozit az asztalra?
Bár sokan szeretik lenéző szavakkal illetni Michael Bay munkásságát, tagadhatatlan, hogy a kilencvenes évek és az ezredforduló több, mára kultfilmmé vált moziját is ő hozta tető alá. Ide tartoznak a Will Smith és Martin Lawrence nevével fémjelzett Bad Boys-filmek is, amik még sok-sok év távlatából is élvezhető akcióorgiák, ráadásul tényleg rájuk süthető a kultfilm kifejezés, hiszen szövegeit, egyes jeleneteit a mai napig felemlegetik igencsak sokan.
Nem meglepő tehát, hogy a napjainkban ereje teljében tündöklő remake és folytatás láz a Bad Boyst is elérte, szerencsére újragondolás helyett folytatásként (legalábbis egyelőre, de erről majd később), többnyire az eredeti szereplőgárdával, ezúttal azonban Michael Bay nélkül.
A történet tartogat egy-két kisebb-nagyobb csavart, illetve néhány új mellékszereplőt, de természetesen a fan service sem maradhatott ki, így találkozunk majd jócskán ismerős arccal és poénnal. Egyértelmű, hogy a filmet rendező Adil el Arbi és Bilall Fallah párosa alázattal nyúlt Michael Bay „örökségéhez”, olyannyira, hogy a rendező kézjegyeit szinte teljesen átvették. Értsd: robbanások, másodpercenként öt, de ha lehet, inkább tíz vágás akciózás közben, robbanások, lassítások, robbanások, szóval értitek. A miliő a régi, csak a kilencvenes évek helyett már napjainkban járunk, az akciók teljesen szürreálisak és túltoltak, addig azonban működnek, amíg a két főszereplőnk képes megvillantani önmagát egy jópofa beszólással, vagy valamilyen geggel.
Nem biztos, hogy szükség volt arra, hogy a rosszfiúk újra összeálljanak, de azért még így is vannak jó pillanatai a filmnek. A rajongókat párszor biztos megmosolyogtatja majd a Mindörökké rosszfiúk, mindenki másnak azonban nem biztos, hogy megéri a mozijegy árát.


