Serious Sam 4 – kritika


Serious Sam 4, Croteam/Devolver Digital, platform: PC, Stadia, PlayStation 4/Xbox One (2021)

9 évvel a népszerű FPS franchise előzménytörténete után visszatért Sam „Serious” Stone egy újabb határtalan mészárlás kedvéért. A mostani agymenés a gaming világot ezúttal sem váltja meg, de legalább hozza az elvárt szintet.

A 2011-ben megjelent Serious Sam 3: BFE tisztességes újraindítása volt a Croteam rendkívül szórakoztató akciójáték szériájának. Tudvalevő, hogy a második rész – talán a kissé meseszerű külcsín miatt – nem aratott osztatlan sikert, így a horvátok egyfajta rebootként visszatértek a gyökerekhez. A negyedik epizód fura módon a harmadik – mely egyébként az első – előtt játszódik; habár az alkotók, nyilván a rajongók kedvéért, sikeresen belecsempésztek néhány szöveges kikacsintást a korábbi részek történéseire.

Serious Sam 4
Bevetés közben.

A történet megálmodójának újfent sablonos sztorit sikerült összehoznia: egy rosszarcú földönkívüli banda megtámadja a Földet, melynek megvédéséhez a címszereplőnél keresve sem találhattak volna alkalmasabb személyt. Ezúttal viszont főszereplőnk mellett több laza arc is tiszteletét teszi, nem Serious Sam az egyedüli egymondatos hős. A hentelések és zúzások előrehaladtával, valamint a NPC-k megismerésével szarkasztikusan említésre kerülnek a „kiváltságosok” macsó szövegei. Érdekesség, hogy a játék az áprilisi leleplezésekor még a Planet Badass alcímet viselte, mely így utalást tett volna a többi mellékhősre, viszont mivel nehéz lett volna további nyelvekre fordítani, a Croteam úgy döntött: ejti a dolgot.

Tartalmaz néhány egészen érdekes és fölösleges újítást a Serious Sam 4. A darálásban kilenc különböző gadget segít bennünket, melyek között megtaláljuk a Time Warpot (időcsavar), a Black Hole-t (fekete lyuk) és a Holo Decoy-t (holo csali) is. Érdemes ezeket a kütyüket minél színesebben használni, és ezek miatt (is) felkutatni a titkos helyeket, hogy az ellenséges hordákkal a lehető legváltozatosabb módon végezhessünk. További újítás még a lehetőség hősünk fejlesztésére, melyre ennél a franchise-nál soha nem éreztem szükségességet. A mellékküldetések elvégzésével pedig felturbózhatjuk fegyvereinket, melyekkel így még inkább egyszerűbbé válik Olasz- és Franciaország területeinek megtisztítása. A hánytatott sorsú második SS játék után visszatértek az irányítható eszközök (motor, óriás robot, stb.), valamint ha megfelelően fejlesztjük önmagunkat, akár két különböző vagy ugyanolyan fegyverrel is apríthatjuk a szörnyeket.

A Serious Sam harmadik folytatása, pontosabban második előzménye azt nyújtja, amit a korábbi epizódok szerelmesei elvárnak tőle: egy agyatlan lövöldözést, melyet kooperatív módban akár négyen is végig játszhatunk. Hogy mindez elég lesz újabb kilenc esztendőre, az kétséges, az idő majd eldönti. Mindazonáltal Stone legközelebbi visszatérésekor a Croteamnek jóval maradandóbbat kell alkotnia, mert manapság másak az igények, mint Sam első (2001) felbukkanásakor.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk 45 kevésbé érdekes tény a 45 éves Kate Winslet életéből
Következő cikk Csodálatos színésznők egy butának tűnő filmben mentik a világot