Shadow of the Depth – játékteszt (Korai hozzáférés)


shadowofthedepth0

Fejlesztő és kiadó: ChillyRoom; Platform: PC

Korai hozzáférésben merészkedhetünk le a Shadow of the Depth kazamatáinak sötét bugyraiba, ahol kiéhezett hordák várják, hogy felaprítsuk őket.

Jelen pillanatban csak a hivatalos szinopszis, illetve a cikk bevezetőjében felvázolt egymondatos leírás által ismerhetjük meg az Early Access-ben debütáló Shadow of the Depth történetét, amely cím leginkább a 10 évvel ezelőtt debütált Gauntlettel említhető egy lapon, ám készítői állítása szerint létrejöttét tekintve inspirálóan hatott a Hotline Miami is. A felülnézetes, kétdimenziós, rouge-lite elemekkel megspékelt akció-RPG-ben négy, de valamikor a jövőben öt eltérő képességgel megáldott hőssel vághatunk bele a föld alatti járatok kipucolásának. A többszöri játszhatóság érdekében azonban a kezdeti fázisban csupán egyetlen karakter, a lovag kiválasztása mellett tehetjük le a voksunkat.

shadowofthedepth1

Indítás után sebtében megismerkedhetünk a mechanikával a tutorial közreműködésével, majd annak befejtével rögvest mélyvízben találjuk magunkat s indulhat csetepaté. A megszokottnak mondható, képernyő jobb szélén lévő mini térkép segíti a navigációnkat, mely jelöli a pályákon elhelyezett teleportok pontos megtalálhatóságát (használatukkal időt spórolhatunk, ergo gyorsabban közlekedhetünk, ha például a szomszédságukban felejtettünk valamit), plusz életerő- és mana növelőket, valamint egyéb használati tárgyakat. Ez utóbbiak lehetnek az általunk kontrollált szereplő kellékei, úgymint például páncélzatok, kardok, pajzsok vagy íjak, továbbá vannak zugok, ahol vásárolhatunk életerő vagy energia bővítőket, ugyanakkor extra talentumokra (mágia, robbanó felszerelések) is szert tehetünk.

shadowofthedepth2

Klikkelésekből nem szenvedünk hiányt, hisz az ellenséges teremtmények felhozatala a fantasy világokra jellemző bestiákból tevődik össze és néhol piszkosul sokan rondítanak nekünk. Kiiktatásukkal természetesen pénzt vagy szükség esetén HP (piros) és varázslat (kék) stabilizáló üvegcséket kaphatunk magunkhoz, ám olykor némi tőkéhez is hozzájuthatunk. Mindazonáltal vagyonunk felszerelésünk eladásával, az arra beállított billentyű nyomva tartásával is bővülhet. Költekezni egyébként minden negyedik pálya után erősen javallott, ekkor felkészíthetjük magunkat a főellenség elleni élet-halál harcra. Ha életünket veszítjük, kiderül, hogy mennyi XP a jussunk, s a 3. szint elérése után már kiválasztható egy másik bajnok is. De a szintlépés során fejleszthetjük is magunkat, ha kalandjaink során találunk rúnákat, s persze a tapasztalati pontokat elherdálhatjuk többek közt a fenti adottságaink erősítésére is.

3 zónában ritkíthatjuk nemeziseinket, tehát 12 véletlenszerűen összeállított pályán barangolhatunk és három teljesen különböző boss-t nyesegethetünk szét – ebben pedig előnyt élvez a billentyűzet+egér használata. A távol-keleti alkotók már most beígérték a kooperatív játékmódot és számos új cuccot. Kíváncsian várom, mi sül ki belőle a végleges megjelenés idején, ugyanis az irány bíztatónak mondható, bár az is igaz, hogy momentán pont annyi ideig érdekes a játékot tesztelhettem, ameddig az utolsó ellenlábasommal sikeresen leszámoltam.

6. szék

 

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

Children of the Sun – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A Dűne: Második részén is lehet azért nevetni - videó
Következő cikk Lucy Maud Montgomery a lány a Zöld Oromból, ami csak a képzeletében létezett