Mankiewicz, Thalberg, Mayer és egyéb szitokszavak… kisokos a Mankhoz


Túl vagyunk az év talán legjobban várt moziján, a Mankon. Nem nagyon lehet belekötni, bár sokak szerint a film szépséghibája, hogy David Fincher a legcsekélyebb mértékben sem tért ki a filmben szereplő karakterek bemutatására. Az egyetlen támaszunk az Aranypolgár volt, ezzel promózták a filmet, de az kb. már a tizedik percben eldőlt, hogy ez ide kevés lesz.

Az amerikai filmipar a hangos filmek megjelenésétől a stúdiórendszerek hanyatlásáig élte fénykorát. A United Artists, a Warner Brothers, a Paramount Pictures, a 20th Century Fox és a Metro-Goldwyn-Mayer évtizedekig tartották ujjukat Amerika pulzusán. Azok a filmcsillagok, akik akkor születtek, az idők végezetéig a Hollywood Walk of Fame-en ragyognak tovább.

“Louis B.Mayer határozta meg az MGM-et, az MGM meghatározta Hollywoodot, Hollywood pedig Amerikát.”

Egy kis mankó a Mankhoz, puskázni ér!

Orson Welles (1915-1985)

Tom Burke / Orson Welles

Amerikai színész, rendező, író és producer. Alig múlt húsz, amikor John Housemannel színházat alapított Mercury Theater néven. Sikerükön felbuzdulva a CBS rádió egy sorozat készítésével bízta meg Wellest. Minden műsor főszerepét ő játszotta, Houseman pedig a forgatókönyveket írta. Néhány hónappal később  The Mercury Theatre on the Air néven váltak népszerűvé. A heti egyórás adások a klasszikus irodalmi műveket rádiójáték formájában dolgozták fel. Hírnevét H.G.Wells Világok harcának (The War of the Worlds,1898) rádiós adaptációja és annak tömegekre gyakorolt hatása hozta meg. Kétes dicsőségére válaszul Hollywood ajánlatokkal kopogtatott. George Schaefer, az RKO Radio Pictures elnöke volt az első, aki szabad kezet adott Welles-nek, ráadásul úgy, hogy az akkor még kezdőnek számító különc rendezőért senki sem vállalt garanciát. Szerződése két filmre szólt, teljes alkotói szabadságot kapott, és egy kivételes lehetőséget, a végső vágás jogát.
Első filmjeként az Aranypolgárt (Citizen Kane, 1941) jegyzik, melynek forgatókönyvét Herman J. Mankiewiczre bízta. Welles volt a film producere, rendezője és főszereplője. Az addig szokatlan kameraállások, a hangtechnika, a mély fókuszú felvételek meghatározták későbbi  rendezői stílusát. Mankiewicz Kane karakterét William Randolph Hearst sajtómágnásról mintázta. Ez merész húzás volt, George Schaefer  a negatívok megsemmísítéséért (valószínűleg Hearst nyomására) az MGM-től komoly készpénzajánlatot kapott.
Valójában nem az Aranypolgár volt Welles első filmje. Joseph Conrad A sötétség mélyén (Heart of Darkness, 1899) című regényének adaptációja 1940-ben készült el. Pontosabban csak a próbafelvételekig jutott, mivel a film túllépte volna a tervezett költségvetést, így helyette inkább  az Aranypolgár mellett döntöttek. Negyven évvel később Francis Ford Coppolát már nem korlátozták az anyagiak, az Apokalipszis most (Apocalypse now, 1980) Conrad regényének tökéletes adaptációjaként vésődött a filmtörténelembe.
Welles rendkívül öntörvényű, egoista és különc rendező volt, több műfajban kipróbálta tehetségét (történelmi-, misztikus-, bűnügyi filmek), utolsó éveiben is dolgozott. Bár mogorva ember hírében állt, irigylésre méltó életszeretete jó ízléssel és stílussal párosult. Imádta a szép nőket, a jó ételeket, állítólag ruhatáránál csak az étvágya volt nagyobb. Háromszor nősült, előbb Virginia Nicolson-t (aki később Charles Lederer felesége lett), majd Rita Hayworth-öt, végül Paola Mori színésznőt vezette oltár elé.
Orson Welles a filmipar kívülállójaként egész életében a rendezők és forgatókönyvírók kreatív szabadságáért küzdött.
Jelentőségét-ahogy ez oly sok esetben lenni szokott-csak évekkel a halála után ismerték fel. 70 éves korában szívinfarktusban halt meg, a sofőrje talált rá. Utolsó filmje, A szél másik oldala (The Other Side of the Wind, 1976), csak 2018-ban jelenhetett meg.

Legelismertebb filmjei: Az Ambersonok tündöklése és bukása (The Magnificent Ambersons, 1942), A harmadik ember (The Third Man, 1949), A gonosz érintése (Touch of Evil, 1958), A per (The Trial, 1962)

Oscar-díj: Aranypolgár (Citizen Kane), legjobb eredeti forgatókönyv, 1941.

William Randolph Hearst (1863-1951)

Charles Dance / William Randolph Hearst

Amerikai üzletember és sajtómágnás. Már a The New York Journal tulajdonosaként jóval többet fizetett újságíróinak és karikaturistáinak, mint bárki, így a szakma legjobbjai nála kötöttek ki. Szenzációhajhász firkászai minden szaftos botrányra lecsaptak, ők írták Hollywood bulvárprózáját. Hearst több lapot is felvásárolt, sajtóbirodalmat épített fel, így napi 20 milliós olvasótáborával a magyar származású Joseph Pulitzer- a New York World tulajdonosának-legnagyobb riválisa lett. Folyóiratainak egy része még ma is létezik (Cosmopolitan, Harper’s Bazaar). Hearst lapjai szállították a híreket, amit ők nem írtak meg, arról nem is volt érdemes tudni. Kíméletlenül rántotta le a leplet mindenkiről, nem törődve azzal, hogy egy élet-, vagy karrier törik-e derékba. A sors fintora, hogy mikor Kane polgár alakjában ő került a címlapokra, minden pénzét és kapcsolatát bevetette, hogy bojkottálja a film (Aranypolgár) megjelenését. Két kézzel szórta a pénzt, így elkerülhetetlen volt, hogy a nagy gazdasági világválság idején ő is eladósodjon. Alkalmazottainak egy részétől kénytelen volt megválni, de újságait és magazinjait sikerült megtartania. Több tízmillió dolláros adósságot halmozott fel, a teljes csődtől szeretője és felfedezettje, Marion Davies színésznő mentette meg, eladva ékszereit és részvényeit. Így továbbra is San Simeonban élhettek, bár a kastély műtárgyait már rég pénzzé tették. A Hearst Company idővel visszatért a csúcsra, de a sajtómágnás nagy napjainak úgy tűnt, leáldozott. Már csak fényűző partyjain kokettált Hollywood hedonista krémjével. William Randolph Hearst 88 éves korában szívinfarktusban halt meg. San Simeoni kastélya (melyben 56 hálószoba, 61 fürdőszoba, 19 nappali, úszómedencék, egy kisebb repülőtér, teniszpályák, 50 hektáros kert, egy állatkert és egy mozi is helyet kapott) ma emlékműként tornyosul a Csendes-óceán fölé.

Irving G. Thalberg (1899-1936)

Ferdinand Kingsley / Irving Thalberg

Amerikai filmproducer, “Hollywood csodagyereke”, a valaha élt legtehetségesebb név a szakmában. Születésekor súlyos szívelégtelenséget diagnosztizáltak nála, az orvosok mindössze 30 évet jósoltak neki. Karrierje a Universal Pictures New York-i irodájának egyik íróasztalánál, a stúdió elnökének személyi titkáraként indult, s rövidesen megkapta a Los Angelesi iroda vezérigazgatói posztját. Ő volt az első a filmiparban, aki elbocsátott egy rendezőt (Erich von Stroheimet), mivel úgy vélte, az szórja a stúdió pénzét. Louis B. Mayer csábította az MGM-hez, ahol haláláig (12 év alatt) több, mint 400 film gyártásáért felelt. Felfedezettjei közt volt Joan Crawford, Clark Gable, Jean Harlow és Greta Garbo is.
Thalberg a minőséget ötvözte a kereskedelmi sikerrel, a színpadi drámákat az irodalmi klasszikusokkal. Fiatalsága, bája, éleslátása szerény stílusával párosult (állítólag soha, senkivel szemben nem emelte fel a hangját). Thalberg 24 évesen már az MGM alelnöke és részvénytulajdonosa volt, kétszer annyi filmet dobtak piacra, mint a Paramount, vagy a Warner Brothers. Az MGM volt az egyetlen filmstúdió, amely a nagy gazdasági világválság alatt is profitot termelt. Thalberg és Mayer szövetsége évekig kiválóan működött, idővel azonban eltérő nézeteiket (Thalberg az irodalmi műveket-, míg Mayer a tömegnek tetsző filmeket helyezte előtérbe), munkakapcsolatuk sínylette meg. Thalberget mindenki szerette, tisztelte, szédületes karriert futott be nagyon rövid idő alatt, sohasem ünnepeltette magát, a nevét pedig egyetlen filmen sem iratta ki. Sajnos az orvosok nem tévedtek nagyot, Irving G. Thalberg 37 éves korában tüdőgyulladásban halt meg. Temetése napján az összes hollywoodi filmstúdió 5 percre leállt, az MGM pedig aznapra bezárt. Több ezren búcsúztatták, a sztárok mellett (Greta Garbo, Jean Harlow, Charlie Chaplin, a Marx testvérek, Walt Disney, Gary Cooper, Carole Lombard, Mary Pickford, Douglas Fairbanks) Erich von Stroheim is lerótta tiszteletét, ő volt az, akit évekkel korábban Thalberg kirúgott. A tiszteletére létrehozott Irving G. Thalberg-Emlékdíjat 1937. óta ítélik oda-bár nem minden évben- a legkiválóbb producereknek. Elia Kazan Az utolsó filmcézárban (The Last Tycoon, 1976) Robert de Niro által alakított Monroe Stahr figuráját Irving G. Thalberg ihlette.

Louis Burt Mayer (1884-1957) és az MGM (Metro-Goldwyn-Mayer)

Arliss Howard / Louis B. Mayer

Amerikai filmproducer, az MGM társalapítója, valamint az AMPAS (Academy of Motion Picture Arts and Sciences), vagyis az Akadémia egyik alapítótagja is volt. Karrierje egy New York-i tehetségkutató ügynökséggel indult, amit Richard A. Rowlanddal Metro Pictures Corporation néven indítottak útjára. Rövidesen Los Angelesben saját produkciós céget hozott létre, a Louis B. Mayer Pictures Corporationt. Mayer és Irving G. Thalberg-aki ekkor még a Universalnál volt-, 1922-ben találkoztak először. Mayer keresett valakit, akivel sikerre viheti az akkor még gyerekcipőben járó vállalkozását. Thalberget kinevezte a Louis B. Mayer Productions alelnökének. Marcus Loew, a Loew- lánc tulajdonosa megvásárolta a Metro Picturest és a Goldwyn Picturest, Mayer pedig 1924-ben egyesült velük, így jött létre a filmipar egyik legsikeresebb filmstúdiója, a Metro-Goldwyn-Mayer. Loew halála után Mayer és Thalberg vezették tovább a stúdiót. Mayer az üzleti részét vitte, Thalberg pedig az összes MGM produkció irányításáért felelt. Mikor Thalberg egy időre kórházba került, Mayer David O. Selznicket ültette a székébe. Thalberg halála után Mayer lett az MGM vezetője. Jó barátságot ápolt William Randolph Hearst sajtómágnással, aki több filmjüket is finanszírozta és az újságjaiban is népszerűsítette azokat. Az MGM fénykorában 6000 alkalmazottal dolgozott, állítólag Mayer név szerint ismerte valamennyit. Egy úgynevezett “csillagrendszert” hoztak létre, vagyis csak profikkal dolgoztak (profi sminkesekkel, fodrászokkal, öltöztetőkkel, világosítókkal, vágókkal, beszédtechnikusokkal). A színészeket általában 7 évre szerződtették. Mayer védte a magánéletüket, óvta őket a rossz házasságtól, a pletykáktól, az alkoholtól, a drogoktól és a botrányoktól. Főként a gyerekszínészekre figyelt oda, Judy Garland viszont máshogy élte meg a gondoskodást, ő zaklatással vádolta meg Mayert. Az MGM gyermekszínészei közt volt még Elizabeth Taylor, Jackie Cooper és Mickey Rooney is. A második világháború idején a stúdió náciellenes filmeket is bemutatott, válaszul a németek 1939-1940 közt az összes náciellenes filmjüket betiltották. A háború utáni években az MGM profitja is csökkent, több vezető producert kellett elbocsátani, végül 1951-ben Mayer is lemondott. Thalberg halála és Mayer távozása egy korszak végét jelentette Hollywoodban. Louis B. Mayer 73 éves korában leukémiában halt meg.

Herman Jacob Mankiewicz “Mank” (1897-1953)

Gary Oldman / Herman Mankiewicz

Amerikai forgatókönyvíró, aki cinikus, szarkasztikus humora mellett önpusztító életvitelével vonta magára a nagyérdemű figyelmét. Neve minden fontos rendezvény vendéglistáján szerepelt. Pályafutása drámaíróként a The New York Timesnál kezdődött. Isadora Duncan táncosnő külön kérésére ő lett amerikai turnéjának tudósítója, majd a Vanity Fair, a The Saturday Evening Post és más folyóiratok publikálták csípős nyelvezetű cikkeit. 1927-től a Paramount Picturesnak írta zseniális forgatókönyveit, ekkor már a Central Park West Voltaire-jeként emlegették. Abban a kiváltságos helyzetben volt, hogy ő választhatta meg, kivel szeretne együtt dolgozni. “Itt milliókat kereshetsz és a konkurencia idiótákból áll!” -rövid, ám lényegretörő felhívása számos tehetséget vonzott Hollywoodba. 1935-ben az MGM-nél horgonyzott le. Míg a második világháború idején Goebbels az általa írt filmeket betiltatta Németországban, William Randolph Hearst sajtómágnás csodálta őt, gyakran vendégül is látta lenyűgöző San Simeoni birtokán. Hearst Mank iránti rajongásának az Aranypolgár (Citizen Kane) vetett véget. A forgatókönyv megírására Orson Welles kérte fel, tudva, hogy Mank még Hearst által sem kenyerezhető le. Hearst, aki meg volt győződve arról, hogy Kane polgártársat róla mintázta, minden eszközt bevetett annak érdekében, hogy a film eltűnjön a süllyesztőben. A forgatókönyv kapcsán Mank és Welles közt is heves vita alakult ki, ugyanis a hatalmas egoval rendelkező Welles a stáblistán csak a saját nevét szerette volna látni mint rendező, producer, főszereplő és forgatókönyvíró. Mank idővel rájött, hogy talán élete legjobb munkáját tette az asztalra, a botránytól sem riadt vissza, s követelte nevének közzétételét. Innen szép nyerni! Vágya teljesült, az Aranypolgár hatalmas visszhangok közepette a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában Oscart kapott (a kilenc jelöléséből ezt az egyet váltotta aranyra). Welles és Mank együtt kapták meg a díjat, de soha többé nem dolgoztak egymással. Sajnos alkoholfüggőségétől nem tudott szabadulni, ami rohamosan meggyorsította, hogy 55 éves korában távozzon az élők sorából.

Oscar-díj: Aranypolgár (Citizen Kane), legjobb eredeti forgatókönyv, 1941.

Joseph L. Mankiewicz (1909-1993)

Tom Pelphrey / Joseph L. Mankiewicz

Négyszeres Oscar-díjas amerikai rendező, forgatókönyvíró és producer. 17 évig a Paramount Pictures forgatókönyvírójaként és producereként alkalmazta, a 20th Century Foxnál pedig már filmrendezőként is dolgozhatott. A Kleopátra (Cleopatra, 1963) elhúzódó forgatása (3 évig tartott), pénzügyileg veszteséget jelentett a 20th Century Foxnak, ezzel Joseph karrierje is elindult a lejtőn. Csak néhány adat a film kapcsán: 26 000 jelmezt készítettek a filmhez, csak ruhákra 194 800 dollárt tapsoltak el. Utolsó rendezése a Mesterdetektív (Sleuth, 1972), Laurence Olivier és Michael Caine főszereplésével nagy sikert aratott. Pályafutása során összesen 10 alkalommal jelölték Oscarra, ebből négyszer el is vitte a szobrot. Joseph L.Mankiewicz szívinfarktusban halt meg, csillaga a Hollywood Walk of Fame csapatát erősíti.

Oscar-díj:
Egy levél három asszonynak (A Letter to Three Wives), legjobb rendező, legjobb adaptált forgatókönyv, 1950.
Mindent Éváról (All About Eve), legjobb rendező, legjobb adaptált forgatókönyv, 1951.

Charles Lederer (1910-1976)

Joseph Cross / Charles Lederer

Amerikai forgatókönyvíró és filmrendező. Szülei válása után gyermekkorát William Randolph Hearst és Marion Davies (nagynénje) San Simeoni birtokán töltötte, itt kötött barátságot számos hírességgel, köztük Charlie Chaplinnel is. Újságírói pályája Hearst egyik lapjánál kezdődött. Herman J.Mankiewicz nyomta a kezébe az Aranypolgár forgatókönyvének egy példányát, így került az Miss Davieshez, onnan pedig Hearst ügyvédjeihez, bár Mank szerint ő Robert R.McCormickról, a Chicago Tribune tulajdonosáról mintázta hősét. Lederer a Paramount után az MGM-hez, majd a 20th Century Foxhoz szerződött le komédiasorozatok írására. Feleségül vette Virginia Nicolson Wellest, Orson Welles korábbi hitvesét. Welles Hearsték birtokának közelébe költözött, ahol Lederer és Welles exe is élt. Kissé bizarr módon napi szinten velük vacsorázott, mintha családtagok lennének. Utolsó éveiben elszigetelten élt, ízületi gyulladás kínozta, a fájdalomcsillapítók által élete végéig morfiumfüggővé vált.

Ismertebb munkái forgatókönyvíróként:

Szőkék előnyben (Gentlemen Prefer Blondes, 1953), Ocean’s 11 (1960), Lázadás a Bountyn (Mutiny on the Bounty, 1962)

Tony-díj: Kismet, legjobb producer, legjobb rendező, legjobb musical, 1954.

Marion Davies (1897- 1961)

Amanda Seyfried / Marion Davies

Amerikai színésznő, producer, forgatókönyvíró. Alig 20 évesen már Ziegfeld-lányként a Ziegfeld Follies Broadway musicalben táncolt. Davies erősen dadogott, ezért szöveget sosem kaphatott. Itt figyelt fel bájaira William Randolph Hearst sajtómágnás is.
Hearst megalapította a Cosmopolitan Pictures-t, és felkérte Davies-t, hogy exkluzív szerződést kössön a stúdióval. A tinta még meg sem száradt, mikor a tizenéves Davies az 58 éves Hearst szeretője lett, aki közel 7 millió dollárt költött Davies karrierjének elindítására. A Cecilia of the Pink Roses (1918), némafilmje volt az első, amelyet Hearst támogatott. Karrierjét idővel Hearst beteges féltékenysége árnyékolta be (jóképű színésszel nem szerepelhetett egy filmben és a csókjeleneteket is kihúzatta a forgatókönyvekből, de előfordult, hogy Hearst személyesen írta át Davies jeleneteit). A hangosfilmek beköszöntével Davies karrierje veszélybe került, mivel dadogása az évek során sem enyhült. Karrierje ennek ellenére szépen ívelt felfelé. Davies és Hearst együtt éltek ugyan, de soha nem házasodtak össze, mivel Hearst felesége nem volt hajlandó elválni. A nagy gazdasági világválság következtében a sajtócézár pénzügyileg teljesen összeomlott. Eladogatta kastélyának értékes műtárgyait, a gödörből azonban Davies húzta ki, ő ékszereit és részvényeit tette pénzzé, hogy egymillió dolláros csekket tehessen Hearst asztalára, megmentve őt a csődtől. Állítólag volt egy eltitkolt közös gyermekük, Patricia Lake, akit Davies unokahúgaként mutattak be, hogy elkerüljék a botrányt. (Abban az időben egy házasságon kívüli gyermek nem tett volna jót egyikük hírnevének sem). A gyermeket Davies nővére, Rose nevelte fel, de Hearst fizette az iskoláztatását és anyagilag mindenről gondoskodott. Amikor 126 millió dolláros adóssága mellett még a Cosmopolitan Pictures is összeomlott, Davies is elköszönt a filmipartól, hogy visszavonuljon San Simeonba. Ám a magányos hősnő szerepét nem neki találták ki. Partikat rendezett, majd kellő mennyiségű ital után általában derékba tört karrierjét siratta. Hearst 88 éves korában hunyt el, végrendeletében bőségesen gondoskodott Daviesről, aki örökségét New York-i ingatlanokba fektette. Hearst halála után Davies baráti köre is gyorsan lemorzsolódott. Több évtizedes alkoholfogyasztás után agyi stroke-ot kapott. Ezután teljesen szétesett, ragyogás eltűnt, már csak árnyéka volt önmagának. Marion Davies csontvelődaganatban halt meg 1961-ben.

Ismertebb filmjei: A sötét csillag (The Dark Star, 1919), Little Old New York (1923), A vörös malom (The Red Mill, 1927), Éva óta (Ever Since Eve, 1937)

Ben Hecht (1894-1964)

Jeff Harms / Ben Hecht

Amerikai forgatókönyvíró, rendező, producer, drámaíró, újságíró és regényíró. Csavaros vígjátékai tették ismertté, bár az 1910-es években már szép újságírói karriert tudhatott magáénak. 17 évesen a Chicago Daily News főállású riportereként dolgozott. Napi rovata, az “1001 délután Chicagoban” végül könyvvé állt össze, ez hozta meg számára a hírnevet. Saját újságot alapított (The Chicago Literary Times), nyíltan vállalta brit ellenességét a zsidó kérdésben, cikkeket, színdarabokat írt a témában, ezért az Egyesült Királyságban 1948-ban közel 5000 moziban betiltották az összes filmet, amelyben Hechtnek szerepe volt. Ezek után a szakma vonakodott alkalmazni őt, így álnéven kezdett írni. Filmjeinek bojkottját csak négy év múlva oldották fel. Egyfelvonásos színdarabokat írt, két állandó munkatársával, Charles MacArthurral és Charles Ledererrel. Hitchcock nyolc forgatókönyvet köszönhet neki, bár csak háromban jegyzik a nevét. Ő is Mankiewicz felhívására vette az irányt a Paramount Pictures felé. Híres volt gyorsaságáról, kb. nyolc hét alatt produkált egész forgatókönyveket. Az újságírói képmutatás, a hazugság, és az erkölcstelenség állandó témái lettek, de a cenzúrával-sok pályatársához hasonlóan-ő sem tudott megbékélni. Egész karrierje során megtartotta a két lépés távolságot a Hollywoodi álomgyár illúzionistáitól.

Ismertebb munkái forgatókönyvíróként:

Angyalok a Broadway felett (Angels over Broadway, 1940), Forgószél (Notorious, 1946), Párbaj a napon (Duel in the Sun, 1946), A Paradine-ügy (The Paradine Case, 1947), Casino Royale (Casino Royale, 1967)

Oscar-díj:
Alvilág (Underworld), legjobb eredeti forgatókönyv, 1927.-a legelső Oscar-gála
A gazember (The Scoundrel), legjobb eredeti forgatókönyv, 1935.

John Houseman (1902-1988)

Sam Troughton / John Houseman

Brit-amerikai forgatókönyvíró, színész és producer. Orson Welles-szel közösen alapították a híres Mercury Theatert, műsorra tűzve többek közt a nagy vihart kavart H.G.Wells Világok harcának 1938-as rádiójátékát, amelyet a CBS stúdiójában rögzítettek, s amelynek Houseman volt a producere. Röviddel a műsor után amerikaiak ezrei vonultak az utcákra, az eljövendő világvégétől rettegve. Bár valóban kisebb pánik tört ki, ennek mértékét azonban csak a sajtó generálta. Welles hívta őt Hollywoodba is, hogy távol tartsa Manket káros szenvedélyétől, az italtól, míg az legújabb filmjének forgatókönyvén (Aranypolgár) dolgozik. Housemanra a forgatókönyv szerkesztését bízta, valamint heti jelentést kért annak munkálataival kapcsolatban. Tulajdonképpen ő volt az egyetlen kapocs Welles és Mank közt. Houseman több filmstúdióval is szerződött (Paramount Pictures, Universal, RKO, MGM), közben a Broadwayre is visszatért. Társalapítója volt kiváló vándorszínházi társulatának, a The Acting Companynak, amellyel évente beutazták az Államokat. Színészi karrierbe csak későn kezdett (Vizsgaláz 1973, A Keselyű három napja 1978, A köd 1980), leginkább mellékszereplőként tűnt fel. John Houseman 86 éves korában gerincdaganatban halt meg, végrendelete szerint hamvait a tengerbe szórták.

Oscar-díj: Vizsgaláz (The Paper Chase), legjobb mellékszereplő, 1974.

George S. Kaufman (1889-1961)

Adam Shapiro / George S. Kaufman

Amerikai drámaíró, szíházi rendező, producer, humorista. Műfaja a vígjáték, a politikai szatíra és a musical. A The Washington Times rovatírójaként kezdte, majd a New York Tribune riportereként-, később a The New York Times drámaszerkesztőjeként dolgozott. 1921-1958 közt szorgosan írta kiváló színdarabjait a Broadway közönsége számára. Nagy nőcsábász hírében állt, Mary Astor színésznővel folytatott titkos viszonya nyilvános botránnyá fajult. Tagja volt az Algonquin Kerekasztalnak is, amely New York-i írók, kritikusok, színészek, értelmiségiek csoportjaként 1919-1929 közt működött. Sokan megvetették és “Az ördögi körként” emlegették őket. Alan Rudolph 1994-es filmje, a Mrs. Parker és az ördögi kör (Mrs. Parker and The Vicious Circle) szerint David Thornton alakítja Kaufmant. Hollywood számos művét adaptálta, a legismertebb közülük a Vacsora nyolckor (Dinner at Eight, 1932).

Pulitzer-díj:
Rólad énekelek (Of Thee I Sing), legjobb forgatókönyv, 1932.
Nem viheted magaddal (You Can’t Take It With You), legjobb forgatókönyv, 1937.

Tony-díj: Guys and Dolls, legjobb rendező, 1951.

Josef von Sternberg (1894-1969)

Paul Fox / Josef Von Sternberg

Osztrák-amerikai filmrendező, a némafilm korszak egyik legnagyobb mestere. Számos filmstúdiónál házalt tehetségével, mielőtt komolyan vették. Rendezői debütálása a The Salvation Hunters című némafilm-, melynek rendezője, producere, és forgatókönyvírója is volt egyben. Ezután már a legnagyobb filmstúdiók keresték, az MGM nyolc filmre ajánlott szerződést, de útjaik hamar elváltak. Az stúdió a profitra ment, ő viszont inkább a művészi vonal felé gravitált, így még ugyanabban az évben szerződést bontottak vele. Ezután Charlie Chaplin kereste meg, ez volt az egyetlen alkalom, hogy Chaplin mást bízott meg saját filmjének rendezésével. Munkáját Chaplin túl expresszionistának tartotta, végül meg is semmisítette. Ezután a Paramountnál próbált szerencsét, Ben Hechttel közösen írták az Alvilágot (Underworld, 1927), amely kasszasiker lett. Összesen 4 filmet forgatott a Paramountnál, de ez elég volt ahhoz, hogy a stúdiót sikerre vigye. A Kék angyallal (The Blue Angel, 1930), Marlene Dietrichet avatta sztárrá, akivel ezután több filmet is készített. A búgóhangú színésznővel az ágyon is osztoztak, a szakma szerint ez nem tett jót Sternberg karrierjének. A Paramount után előbb a Columbia Pictures, majd a London Films, majd újra az MGM következett, végül a United Artistsnál horgonyzott le. David O.Selznick csodálta munkásságát, az RKO-nál két filmet is készített vele. A Sugárhajtású repülő (Jet Pilot, 1957) inspirálta a Dr.Strangelove című Stanley Kubrick klasszikust. Sternberg 75 éves korában szívrohamban halt meg.

Ismertebb munkái rendezőként:

Alvilág (Underworld, 1927), Kék Angyal (The Blue Angel, 1930), Szőke Vénusz (Blonde Venus, 1932)

David O.Selznick (1902-1965)

Toby Leonard / David O. Selznick

Amerikai producer és forgatókönyvíró. Karrierje az MGM-nél Louis B.Mayer társproducereként kezdődött. Egy év után átigazolt a Paramounthoz, majd az RKO produkciós igazgatója lett. A stúdió azonban súlyos anyagi gondok miatt hamarosan elbocsátotta. Az RKO-nál töltött évek alatt készült el a King Kong (1933) is. Visszatért az MGM-hez, mint alelnök és producer. Hamarosan függetlenítette magát és létrehozta a Selznick International Picturest. Selznick csábította Hollywoodba Ingrid Bergmant-akit végül 7 évre le is szerződtetett-, és Alfred Hitchcockot is. Hitchcockkal rendszeresen összekülönböztek-főleg a végső vágáson- így útjaik hamarosan szétváltak. Abban azonban mindenki egyetért, hogy Hitchcock zsenialitását Selznick ismerte fel először.

Ismertebb filmjei:
Csillag születik (A Star is Born, 1937), Bűvölet (Spellbound, 1945), Párbaj a napon (Duel in The Sun, 1946), A harmadik ember (The Third Man, 1949)

Oscar-díj:
Elfújta a szél (Gone with The Wind), legjobb film, 1940.
A Manderley-ház asszonya (Rebecca), legjobb film, 1941.
Irving G. Thalberg-Emlékdíj: a legjobb producer, 1940.

Felix Ellison Feist (1910-1965)

Felix Ellison Feist (Shelly Metcalf) / Jamie McShane

Amerikai film- és televíziós rendező, író, híradós operatőr. Karrierjét próbafelvételek készítésével kezdte az MGM-nél. Ő ihlette Fincher filmjének Shelly Metcalf karakterét. Csak félig fiktív figura, aki korántsem volt olyan szerencsétlen, ahogy az őt alakító Shelly Metcalf. Az MGM nyomására készített Upton Sinclair-ellenes propagandafilmeket az 1934-es kaliforniai kormányzó választás idején, melyek végül Sinclair bukásához vezettek, Marriamet pedig nagyban hozzásegítették a győzelemhez. Shelly Metcalf tette mindezt úgy, hogy közben ő Sinclair támogatója volt, de karrierje érdekében és bízva abban, hogy nem ezen múlik majd a győzelem, elvállalta a feladatot. Csakhogy Sinclair elveszítette a választásokat, Metcalf pedig nem tudott megbékélni lelkiismeretével és bűntudatával, a film szerint önkezével vetett véget életének. A valóságban azonban Feist karrierje szépen ívelt felfelé, célját elérte: ha nem is egészen tiszta lapokkal, de sikerült bejutnia, s élete végéig az MGM csapatában maradnia.

A filmről írtuk:

Mank – kritika

kapcsolódik:

Aranypolgár – kritika

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A légikísérő 1. évad - kritika
Következő cikk A hét röhögései (363.)