Narancs az új fekete 1-7. évad -kritika


Narancs az új fekete (Orange is the New Black), rendező: Phil Abraham, Michael Trim, Andrew McCarthy, forgatókönyv: Jenji Kohan, Sara Hess, Nick Jones, szereplők: Taylor Schilling, Laura Prepon, Kate Mulgrew, Uzo Aduba, amerikai vígjáték-dráma sorozat, 7 évad, 91 epizód, 51-92 perc/epizód, 2013-2019.

God Bless America!

A Netflix 2013-ban saját gyártású sorozataival vonzotta magához a sorozatdarálókat is. Az első alkotásai közt olyan alapdarabokat találunk, mint a Kártyavár (House of Cards), Az ítélet: család (Arrested Development), vagy a Narancs az új fekete (Orange is the New Black). Ez utóbbi sikere Amerikában máig töretlen, hazánkban viszont méltatlanul kevés hírverést kapott.  Ennek oka talán, hogy főleg olyan tabukat döntöget, amely az Államokban napi szinten érzékelhető igazán. Ilyen a Black Lives Matter, vagy a Trump-éra bevándorlók elleni politikája.A női börtönök világának hiteles képét illetően ne gondoljunk bele túl sokat, ezt a vonalat nyugodtan engedjük el. A sorozat sikere bitang erős karaktereiben és a köréjük épülő történetekben rejlik, no meg persze sziporkázó humorában, amely úgy söpri szőnyeg alá a patetikus börtöndrámák kliséit, hogy közben azért érezzük a helyzetek súlyosságát is. Szórakoztató, rendkívül pörgős, gyilkos humorral fűszerezett alkotás, amelynek sikerült elkerülnie a hosszabb sorozatok minőségi mélyrepülésének veszélyeit. A Litchfieldi fegyház gyengén őrzött falai 7 évadon keresztül tartják fogva a rabokat és a nézőket. Ami engem elsőre berántott, az a sorozat fekete humora (ezt  értheted akár szó szerint is), a nem kevés szereplő szövevényes, ám jól követhető története, a zenék gyakran inkább ironikusan idomulnak az elcseszett szituációkhoz, vagy épp a tökéletes pillanatokhoz.Piper Kerman memoárja ihlette Jenji Kohan és alkotógárdájának munkáját, amelyben több rendező és forgatókönyvíró is részt vett, többek között Jodie Foster is, akinek két részt is köszönhetünk. Kerman néhány karakterét (Piper Chapman, Alex Vause, Tiffany Doggett, Nicky Nichols, Big Boo és Leanne Taylor) valós cellatársairól mintázta. A sorozat azonban csak nagyon minimálisan követi a könyvet. A főszereplő, Piper Chapman (Taylor Schilling) szerepét eredetileg Katie Holmesra írták, aki végül visszautasította azt, bár egy interjúban azt nyilatkozta, ez az egyik kedvenc sorozata. Később is szóba került, hogy esetleg alakíthatna egy kisebb szerepet-az egyik fegyenc nővérét-, de ez sem valósult meg. Mindenesetre Taylor Schilling tökéletes választás volt.
A főcímben 52 valóban elítélt bűnöző arcát láthatjuk, köztük az írónő, Piper Kermanét is (aki kíváncsi rá, övé a 47. arc).

“Az embernek figyelnie kell, nehogy elhiggye, hogy ő azonos azzal, akivel a büntetés-végrehajtás rendszere – a személyzet, a szabályzat, sőt, a többi rab – azonosítja őt. Mert ez csak a róla készült legrosszabb portré!” -Piper Kerman-

A történet gerincét a kézműves szappanok buborékában élő, kifinomult stílusú, művelt, kissé sznob, elkényeztetett, szőke, bájos arcú Piper Chapman önkéntes börtönbe vonulásának és ott töltött hónapjainak eseményei adják. Talán nem spoilerezem a sztorit, ha annyit elárulok, hogy teszi mindezt önként, egy évekkel korábbi botlása miatt vezekelve, ráadásul az esküvője előtt állva. Akárcsak később a többi szereplőnél, nála is visszaemlékezések apró darabjai adják a képletét annak, hogy kit miért is vágtak sittre. A mellékszereplőkre sokszor indokolatlanul sok időt szántak, gondolhatnánk, de ahogy mélyülnek az események, rájövünk, hogy nem véletlen tették. Egy idő után már el is mosódik a főszereplő, Piper és a többi szereplők közti határ, epizódonként minimum két, nála sokkal érdekesebb karaktereket kapunk. Tulajdonképpen a legtöbbjük csak rossz sarkon fordult be, nem a megfelelő emberben bízott meg, elvitte a balhét más helyett, vagy csak hozta a rosszkor rossz helyen klasszikust. Foglyok és fogvatartottak közt erkölcsileg nem sok különbség van, sőt, sokszor értetlenül nézzük, hogy kerülhet az őrök nagy része a törvény szolgálatába. Ami külön tetszett, hogy az ő viselkedésükkel kapcsolatban is megkapjuk a választ a miértekre. A legtöbbjüket persze lealjasítja ez a munka, de azért köztük is akadnak olyanok, akikkel a néző azonosulni tud. Ez vonatkozik a rabok hozzátartozóira is, az alkotók ügyesen fókuszáltak erre a vonalra is, mert ugye ők is áldozatok valahol.Az hamar kiderül, hogy az egész börtönrendszer működésében valami nagyon nincs rendben. Persze itt is a fejétől bűzlik a hal, az irányítási elvek, vagy elvtelenségek felsőbb-, és alsóbb szinteken ugyanúgy működnek. A párnázott székekben íródott szabályok, a kéz kezet mos alapon létrejött érdekérvényesítések, előléptetések, szexista hatalmi harcok, a fegyőrök elítéltekre kötött fogadásai, korrupt személyiségük, felelőtlenséggel, képzetlenséggel, hatalommal párosulva nem egy elítélt közvetlen- és közvetett tragédiájához is vezet majd. Mit várjunk egy magán is segíteni képtelen, labilis szociális tanácsadótól, aki a rá bízott elítéltek sorsáról hangulatingadozásai szerint dönt. Ez csak egy példa, a paletta ezen a fronton is nagyon színes és főként fordulatos, a teljesen váratlan jellembeli változások sokszor hidegzuhanyként érik a nézőket.

Szűkös időkben változik az etikett, tartja a mondás (legalábbis odabent), különösen igaz ez bezártság és összezártság idején, ahol az egymásra utaltság, egy ingerszegény mikrokörnyezetben sokszor a legrosszabbat hozza ki az emberből.
Az utolsó három évad (egy bizonyos esemény miatt) helyszínt vált és egy másik, szigorúbb börtönben játszódik tovább, amihez képest mondhatni, az előző nyári tábor volt csupán. Itt már kicsit komolyabb arcokat is behoznak, testvér-, és gyerekgyilkosok, pszichiátriai esetek, mentálisan haldokló, ön- és közveszélyes bűnözők fokozzák az egyre jobban érezhető feszültséget. Aggodalomra nincs ok, mert ugye rossz pénz nem vész el, hamar összeáll a régi banda is, s az utolsó évad pontot tesz minden egyes karakter történetének a végére. De hogy kinek milyen sorsot szántak az alkotók, meglepetések és megdöbbenések közt arra is fény derül.

Mindent összevetve, a sorozat úgy szippantja be a nézőt, mint a benne szereplő junkiek az anyagot. Sajátos humor mögé bújtatott társadalmi tabló a nagy amerikai álom rostáján fennakadt áldozatokról.


Fontosabb díjak:

Screen Actors Guild-díj- Legjobbszereplőgárda vígjáték kategóriában (2015, 2016, 2017)
Primetime Emmy-díj-Legjobb női mellékszereplő-drámai tévésorozat kategóriában (2015), Uzo Aduba
Satellite Award – Legjobb színésznő – zenés vagy vígjátéksorozat kategóriában (2014, 2016, 2017), Taylor Schilling
Satellite Award – Legjobb zenés vagy vígjátéksorozat kategóriában (2014), Netflix
Critics’ Choice Television Award for Best Comedy Series (2014)
People’s Choice Award for the Comedy Show of the Year (2018)
People’s Choice Award for Favorite Premium Drama Series (2017)
People’s Choice Awards kedvenc streamelhető sorozat kategóriában (2014, 2016)

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A 76 éves Tom Selleck, az örök Magnum elfeledett videói
Következő cikk 30 éves A bárányok hallgatnak című 5 Oscaros "romantikus vígjáték"