Silent Sector – játékteszt


Fejlesztő: Rake in Grass; Kiadó: Rake in Grass; Platform: PC

Elképesztő űrcsaták és filmes utalások színesítik a Silent Sector c. kozmoszban játszódó western akciójátékot, ami némileg trehány összképet fest, de azért mégsem bántuk meg, hogy kipróbáltuk.

Először 2020 áprilisában jelent meg Steamen a nyílt világú Silent Sector, s a Korai hozzáférés során egy rendkívül ígéretes űrbéli sandbox akciólövölde kezdett kibontakozni. Olyannyira, hogy a cseh készítők rajongói közreműködéssel (pontosabban ötletekkel) fejlesztették tovább a játékot, ami közel egy évvel később végre megjelent.

Szemlátomást a Rake in Grass piacra dobta a játék végleges(nek tűnő) változatát, még három combos javítás után sem tűnik még teljesen befejezettnek. A klasszikus Star Control játékokra emlékeztető külcsín korrektül kidolgozott retro hatást nyújt, ám játékmenet szempontjából a Silent Sector csak helyenként emlékeztet a Toys for Bob és az Accolade üdvöskéjére. Ezúttal ugyanis kifejezetten akciójátékról beszélhetünk, nem pedig a nagy ismeretlen felfedezése kerül előtérbe. Vagyis ez a megállapítás csupán hellyel-közzel igaz: az űrt a Silent Sectorban – ahogy a címből következtetni lehet – szektorokra bontva járhatjuk be, viszont a küldetéstípusokból nagyon keveset találunk és hangsúly főleg az akción van.

A galaxis területeit hét különböző frakció uralja, és rajtunk múlik, hogy kivel milyen kapcsolatot ápolunk. Legtöbb missziónk során, ha az egyik csoportnak dolgozunk, akkor a másiknak valamiért keresztbe teszünk. Ez egészen odáig működik, amíg gyengébb űrhajóval utazgatunk, azonban miután beruházunk egy drágább teknőbe (és fegyverbe), akkor teljesen mindegy, melyik bandához szegődünk, úgysem tudnak kiiktatni bennünket. Mindenesetre a frakciók nem túl változatosak, mindössze a nevük és a vezetőjük más, mindegyikőjüknek ugyanaz a cél motiválja: a pénz és a hatalom. Az viszont a végigjátszás során egyáltalán nem derült ki, hogy vajon a különböző bandák miért nem csípik egymást.

Egyébként a Silent Sector eleje piszkosul nehéz, mivel az ellenséges járművek – akik jellemzően kalózok – össze-vissza repkednek, és sokszor szinte ember feletti teljesítmény eltrafálni őket, plusz ráadásként a sebzésünk is pocsék. Egy kis idő múltán azonban jómagamnak sikerült kiismerem a gyengepontjukat: a csaták során elég lassú tempóban hátramenetben közlekednünk és úgy lövöldöznünk. Azt mondanom sem kell, hogy a lomha hajók beszerzése egész egyszerűen pénzkidobás, mert nemhogy eltalálni nem tudunk velük senkit, de a megfordulás szimplán kínszenvedés.

A Silent Sector készítői néhány mellékküldetésbe belecsempésztek mozis „easter egg”-egeket, amik eleinte még viccesek, viszont egy idő után már csak legyinteni tudunk Ferris Bueller sokadik Ferrarijára. Valahogy hasonlóképpen sikerült a Rake in Grass produktuma is: egy ideig szórakoztató, de hamar egysíkúvá válik.

 


Legutóbb ezt teszteltük:

Blue Fire – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Az Amerikába jöttem még 33 év után is őszintén vicces
Következő cikk Mads Mikkelsen 13 évesen ment először kocsmába