Házi készítésű filmes járművek, közte még Taki bácsi Ladája is


Szeretjük a kedves őrülteket, akik valami olyan dolognak hódolnak, ami nem feltétlenül csodálatra méltó mindenki szemében, belőlünk viszont ezt váltja ki. Katona András hobbija abból áll, hogy kicsi kocsikat rekonstruál vagy alkot meg a film és sorozattörténelemből. Összeszedtük a kedvenceinket képekkel és videókkal.

Itt érdemes még követni:
YouTube

Aki végigvezet minket az úton maga az Alkotó:

„Én is, ahogy a legtöbb kisfiú, nagyon szerettem Matchboxokkal játszani. Gyerekként sok autós film volt, amit imádtam, így persze “leforgattam” az üldözős jeleneteket. Smokey és a Bandita, Mint a villám, Rázós futam, Tövig nyomd a pedált…  Tiniként persze teljesen más érdekelt, de az autók megmaradtak dobozban.
Felnőtt fejjel, 25 év körül… egy vásárlás alkalmával belebotlottam ismét a Matchbox, Hot Wheels kisautókba. A szokásos 1/64 méret. Vettem egyet, majd még egyet. Egy “normális” embernek hihetetlen, de a kábé 1500 db-os gyűjteményen szinte semmi egy komolyabb gyűjtőhöz mérten. Piacokon járva is vadásztam össze régi darabokat, leharcolva… szokták mondani: homokozó szökevényt.”

“Elkezdtem azon agyalni, hogy milyen jó lenne ismét szép állapotban látni. Mivel én ebben a méretben sose dolgoztam, tehát az 1/64-ben ami kb 7-8 cm…. csak nagyobb makettekkel volt dolgom régebben, fogalmam se volt miképpen kezdjek bele.  Nekiestem a netnek, de a YouTube kevés alternatívát kínált. Egy két próbálkozás után szinte feladtam, de aztán belejöttem és pár roncsot szépen felújítottam.

Mivel a filmeket szeretem,  így rámentem erre a vonalra. Érdekes hogy csak pár éve kezdtek el komolyabban rákapni maguk a gyártók is a filmes autókra, de számos olyan van, ami a mai napig nem került forgalomba.
Persze egy alap autó egy donor kellett, ami hasonlít a filmes autóra valamennyire. 3D-s nyomtatóm sajnos nincs, így nehéz a “nullából” építkezni. Egy alap mindig kell.

Utána jött az ötlet egy jó barátom által és elkezdtem egyedi kártyákat csinálni az autókhoz, mintha valóban bolti példány lenne. Kitaláltam egy “márkanevet”, először még csak simán nyomtatva lett öntapadós matricára és kemény kartonra ragasztottam, kivágtam. Így túl sérülékeny volt, később már keményebb fotópapírra nyomtattam és azt belamináltam. Magát a buborékot, amiben az autó van azt a régi megvásárolt járgányoktól mentettem meg újrahasznosítási célból”

“Ezzel kapcsolatosan nagy megtiszteltetés volt, hogy Bujtor István fia, Balázs személyesen dedikálta is nekem ezt a példányt.”
a pogany madonnatuz csucsuamerika ninja 3amerikaba jottem 1“A Bucó Szetti Tacsi kicsit kakukktojás filmes szempontból, hiszen képregény volt alapból, és még most is jelent meg új része, de egy rész erejéig rajzfilm is készült belőle, csak sajnos elkaszálták. Mivel nagy kedvencem a mai napig,  így adott volt, hogy elkészítem a Rally Verseny c. rész járgányait.”

buco szeti tacsi 002“A Nincs kettő négy nélkül című Bud Spencer-Terence Hill film autóját alapból a Matchbox kiadta, már magát a Rolls Royce-t. Ezt fogtam, szétszedtem, régi festéket eltávolítottam, felcsiszoltam, alapoztam, megkapta a fehér színt. A matricát szerkesztettem, a lángnyelveket ugyebár, kinyomtattam, felragasztottam. Kifestettem még a lámpákat illetve a gumik is megkapták a fehér mintázatot, ahogyan a filmben is szerepel. Majd ez lakkozásra került. Nagyjából ennyi, egyszerűnek hangzik, de mindig az. 🙂 Ez még egy sima egyszerűbb átalakítás azért.”bud spencer terence hill 002

die hard 3es megint duhbe jovunkfel labbal a paradicsombanhenry“A Reszkessetek betörőkből ezt 1/43 méret körül, csak most adták  ki hivatalosan.”home alone

k9 sleepwalkerslethal weaponroad housesopranos

szomszedok

tango es cash 001total recall“A Vissza  a jövőbe II, Taxi komolyabb munka volt, de az Időzsaru ami igazából annyira minimál custom, hogy csak egyedi kártyát csináltam neki mert a Nissant kiadták csak nem ebben a formában. Nekem így jobban tetszik :D”

vissza a jovobe 2idozsaru

“Még csak lépegetek, haladó szinten, ha úgy adódik, feljebb lépek, ha tudok. Magasan van a léc, mert amit külföldön művelnek…ebben a kicsi méretben. Ledeket tesznek bele, külön megy még az index is. Távirányítósra építik… persze kell a megfelelő technika, szerszámok és kézügyesség. Akkor semmi se akadály. Szóval, akit ez érdekel, mindenkinek hajrá!”

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Őszintén és viccesen összegezve az idei Oscar-jelölt filmek
Következő cikk Cherry: Az elveszett ártatlanság - kritika