Nő az ablakban – kritika


no az ablakban 2The Woman in the Window, rendező: Joe Wright, szereplők: Amy Adams, Gary Oldman, Fred Hechinger, Julianne Moore, Jennifer Jason Leigh, Wyatt Russell, Anthony Mackie, amerikai krimi, dráma, thriller 100 perc, 2021 (16)

Sok hűhó Amyért…

Kukucskálni pedig jó! A függöny mögé bújva, láthatatlanul leskelődni az utca titkai után. Vagy a sötétben, az ablaktól távol, a szoba közepéről kamerával lőni a szemben lakó szomszédokra, hátha a türelmes várakozás semmitmondó csámcsognivalót terem. Vagy akár egy gyilkosságot…!

Joe Wright rendező hányatott sorsú bestseller-adaptációjának másfél éve kellett volna a mozikba kerülnie, ám először a felemás tesztvetítési eredmények és a Disney-Fox imádkozósáska-nász, majd a világjárvány akadályozta a premiert. Végül az egyre hatalmasabb és középszerűbb Netflix markolta fel a nagy sikereit Oscarra érdemes kosztümös-történelmi témákban – Büszkeség és balítélet, Vágy és vezeklés, Anna Karenina, A legsötétebb óra – és nem falak közé zárt krimikben arató direktor filmjét. A Covid talán még jól is jön, gondolhatták, hiszen csak ráerősít a karantén, a magány, a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság filmben is megjelenített frusztráló érzésére. Igazuk is lett – csak éppen ettől még nem lesz izgalmas és kiváló egy erős középszerre sikeredett alkotás…no az balkbanAnna Fox (Amy Adams sokadik remek alakítása) tizenhat évig volt gyermekpszichológus, ám most saját magának kell szembesülnie komoly lelki-pszichés problémával: agorafóbiával küzdve hosszú ideje képtelen elhagyni manhattani lakását. Egyedüli kapcsolata a külvilággal a pszichiátere, a gyerekeivel távol élő férjével folytatott telefonos beszélgetései, illetve az alsó szintet bérlő furcsa fickóval, Daviddel (Wyatt Russell – 22 Jump Street, A Sólyom és a Tél Katonája) való ritka találkozásai.
A napjait az önmarcangolás, a gyógyszerek, klasszikus fekete-fehér filmek és vörös borok, valamint rémálmok és furcsa víziók kombinációja alkotja. Na és persze az ablakból leskelődés. Így tűnik fel neki a szomszédságba újonnan érkező Russell család, aminek tagjai egymás után be is jelentkeznek hozzá. Először a láthatóan mentális problémákkal küzdő fiú, Ethan (Fred Hechinger rövidke szerepben is kiváló volt A kapitány küldetésében), majd egy hosszabb, esti haverkodásra az anya, Jane (Julianne Moore), végül a kettejüket ellenőrző-felügyelő, mogorva-agresszív családfő, Alastair (Gary Oldman).no az ablakban 1Az utca túloldalára átkukkantgató Anna számára nyilvánvalóvá válik a családon belüli feszültség, ami nemsokára erőszakba torkollik: a férj a szomszédasszony szeme láttára halálra sebzi az asszonyt. Vagy mégsem? Bár Anna előtt – elsősorban a gyógyszerek és alkohol hatására – egybefolyik a valóság és a képzelet, a rendőrség hitetlenkedése, a „valódi” Jane Russell feltűnése sem akadályozhatja meg abban, hogy saját nyomozásba kezdjen…
Kukucskálós-gyilkosságos filmet már többet is láthattunk, elég csak a Disturbiára, a Lány a vonatonra vagy a nagy klasszikus Hátsó ablakra gondolnunk. A Nő az ablakban a legendás előddel vállalja is a rokonságot, hiszen nem csupán utal rá, de Wright rendezői fogásaival, vizuális eszközeivel tiszteleg is előtte. A főhősnő bezártságának megjelenítését jól szolgálják a fények, a díszlet, a képi világ, a hangok, zajok és persze a Tim Burton elmés elmebajai alá is muzsikáló Danny Elfman kottája is.no az ablakbanÁm hiába ez a pár pozitívum, a sztori az első fél óra után kezd leülni, ami intő jel a néző számára. Szerencsére a rendezőnek egy csavarral sikerül újra feszültséget teremtenie és megőriznie a sztori hangulatát, a képzelet és a valóság között taszigál oda-vissza, ám a manapság már idegennek ható hitchcocki vizuális parádé sok néző számára idegennek hathat. Ezek a filmes eszközök és a bizonytalanság még fenntartja a feszültséget, lassan összeáll Anna előélete és napvilágra kerül az is, mi váltotta ki a nő agorafóbiáját.
Wright körbeforgatja a nézőt, több lehetséges tettest is bemutat, de az Anna lakásában lezajló, össznépi vita után már nem képes valódi feszültséget és jó befejezést alkotni– a látványos, ám megalapozatlan fináléra ugyanis már érdektelenné válik az egyébként a hitchcocki hangulatot jól hozó, de szétesett sztori.

Hiába a remek színészgárda, ők sem képesek csodát tenni. Amy Adams megszokottan remekül alakítja a sérült, de küzdeni akaró nőt – Meryl Streephez hasonlóan bárkit képes eljátszani – és Gary Oldman is jó lenne a konfliktust generáló agresszív férjként, ha karaktere kellő teret kapna a történetben. A többiek sajnos még ennyi, megérdemelt filmidőt sem kapnak: Julianne Moore, Jennifer Jason Leigh és Anthony Mackie alakítása, tehetsége igazából kihasználatlan marad, helyettük kisebb nevek is játszhatták volna a szerepeket – és így magas nézői elvárások sem csapnának át csalódott hümmögésbe.
A macskás nő behúzza a függönyt és visszaül a szobájába, hogy a félresikerült kukucskálás helyett valami mással üsse agyon az idejét. Joe Wright modern kiruccanása nem hozta a tőle megszokott szintet, de a rendező legközelebb visszatér a kosztümös, történelmi közegbe: a Cyrano új verziójában Haley Bennett-et és az igazán remek választásnak tűnő Peter „Lannister” Dinklage-et rendezi majd. Reméljük, a valóság és az elvárások majd találkoznak… 10 6

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Tom Hiddleston 30 másodpercben összefoglalja Loki múltját
Következő cikk Csodálatos 6 perc több mint 500 moziból, könnyes szemű filmrajongók