Mini Motorways – játékteszt


Motorways Thumbnail

Fejlesztő/Kiadó: Dinosaur Polo Club; Platform: iOS, PC

Rajtunk múlik a város autó forgalmának a sorsa. Aki dühöngött már dugóban, most újraértékelheti az ott átélteket. A Mini Motorways abszolút könnyed, ámde kihívásokkal teli kikapcsolódás.

Akik 1989 táján már valamilyen számítógép klaviatúrát koptattak, azokat alighanem elkapta az azévi egyik nagy játékújdonság szele, akkor jelent meg ugyanis első ízben a Sim City. Az első komoly várostervező, -menedzselő szimulátort talán nem kell bemutatni, páran annyira le is fáradtak tőle, hogy inkább érezték második műszaknak a meló után, sem mint kikapcsolódásnak.

A Mini Motorways ezt az örökséget folytatja, igaz korántsem olyan komplex, mint az előd. Itt ugyanis “csupán” az autóforgalom felügyelése a feladatunk, de sejthető, hogy így sem lesz egyszerű a menet. A játék egész struktúrája azonban ismerős lehet, hiszen a fejlesztésért felelős Dinosaur Polo Club pár éve a kísértetiesen hasonló Mini Metroval debütált. Akkor és ott a földalatti tömegközlekedési rendszer világába kalauzoltak el, azonban a két cím között messze nem annyi csak a különbség, hogy lecserélték a közlekedési eszközöket.

Tizenegy világvárost kapunk, amely tekinthető egyfajta kampánynak is, hiszen a jó teljesítményünk (megadott ponthatár elérése) az újabb pályák megnyitásának a záloga. Azonban nincs semmiféle sztori, vagy egyéb dependencia, annyiszor megyünk vissza az előző szintekre, amennyiszer csak szeretnénk. Legfőbb ellenfelünk a toplista lesz és a többi játékos által elért pontszámok.

A játékban ugyanis néhány jól megkülönböztethető szín alapján kell házakat összekötnünk. Ilyenkor a kisebb garázsokból elindulnak az adott autók a nagyobbak felé és tulajdonképp az alap játék mechanikát ezzel át is vettük. Persze ahogy egyre bonyolultabb lesz a leosztás (ugyanis nekünk csak az utak felett van hatalmunk, az épületek véletlenszerű helyekre kerülnek), úgy bonyolódik majd a szituáció is. Keverednek majd a különféle színű járművek, nekünk pedig a korlátozott számú út elemmel úgy kell zsonglőrködni, hogy a forgalom a lehető leghatékonyabb maradjon.

Ehhez jönnek majd jól az extrák, amelyeket a naptári hetek elteltével kaphatunk meg (mindig kétféle közül választva). Akad körforgalom, jelzőlámpa, de a bonyolultabb pályákon szükségünk lesz hidakra, vagy alagutakra is. A leghatékonyabb azonban a gyorsforgalmi út lerakása, amely a térkép két tetszőleges útelemét köti össze megkötés nélkül (egyedül hegyeken nem vezethet át).

Persze a stratégia nagyban függ attól, hogy milyen terepet kapunk. Tokióban és Moszkvában például van egy folyó, amit számításba kell vennünk, Mexikóvárosban viszont inkább a hegyek jelentenek majd bökkenőt. Éppen ezért minden város új kihívás, hiába ugyanazt kell csinálni. Egy menet addig tart, amíg az egyik épülethez már olyan sok autó akar majd menni, amit az úthálózat nem tud kiszolgálni. Természetesen ilyenkor a város csődjét a mi nyakunkba varrják.

A Mini Motorways egy abszolút könnyed, ámde mégis kihívásokkal teli kikapcsolódás. A minimalista, mondhatni funkcionális grafikai stílus nagyon jól kiszolgálja az alapötletet, sőt fejlődött is az előző epizód óta, a szavatosságot pedig a napi és heti challenge-ek tolják ki. A játék iOS-re már csaknem két éve elérhető, de most végre a PC-sek is kipróbálhatják. Mindenkinek bátran ajánlom, akibe szorult némi menedzselési, probléma megoldási vágy, vagy tehetség.85

Legutóbb ezt teszteltük:

Last Kids on Earth and the Staff of Doom – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Nézzétek, a Loki sorozat is simán kijött volna 20 dollárból!
Következő cikk A Ryan közlegény megmentése avagy egy klasszikus születése és utóélete