4. Budapesti Klasszikus Film Maraton (szeptember 21-26.)


a magyar film szuletese a tancz c NFI 001Tavaly a járvány meggátolta, de idén szeptember 21-26. között 4. alkalommal rendezik meg a Budapesti Klasszikus Film Maratont. 6 nap alatt, több fővárosi helyszínen, 5 tematikus blokkban, 70-nél is több frissen restaurált klasszikus filmet láthat a közönség. A Bazilika előtti megint lesz szabadtéri mozi (Szegénylegények, János vitéz, Az óceánjáró zongorista legendája, Harmadik típusú találkozások). Idén a 120 éves magyar filmet is ünnepli az eseménysorozat, ezzel egyetemben Törőcsik Mari, Jankovics Marcell, Jancsó Miklós és még megannyi zseniális honi filmes előtt is tisztelegnek programokkal.

Részletes program:
https://filmarchiv.hu/hu/filmmaraton/2021/program
Film Maraton plakat 2021 001A Nemzeti Filmintézet több nagyszabású eseménnyel is ünnepli az idén 120 éves magyar filmet. Idén nyáron életre hívták a Magyar Mozgókép Fesztivált, a Ludwig Múzeumban 2021. november közepéig látható a magyar filmtörténet nagyszabású áttekintése, a Nagylátószög című kiállítás, szeptember 21-én este az Uránia Nemzeti Filmszínházban pedig a 4. Budapesti Klasszikus Film Maraton nyitógálán is a jubileumot ünneplik.

A gálán levetítik – az 1896-os Lumière-filmekből összeállított válogatásban – az első Magyarországon készített filmfelvételeket; az első magyar film, A táncz, születéséről készített animációs dokumentumfilmet, és Korda Sándor 1918-ban készült kultikus némafilmjének, Az aranyember-nek a digitálisan restaurált (2K) változatát, a Farkas Bence zeneszerzésével és a Győri Filharmonikus Zenekar előadásában* készült zenei kísérettel.az aranyember 1918 c NFIA Klasszikus Film Maraton célja, hogy fókuszba állítsa a magyar film értékeit és bemutassa a magyar közönségnek az európai filmarchívumok kincseit. A Maraton idén öt blokkban – Hommage, Fókuszban, Magyarok Hollywoodban, Magyar szem, Nyitott archívumok – mutatja be a nagyközönségnek a frissen restaurált klasszikusokat és filmritkaságokat.
A 4. Budapesti Klasszikus Film Maraton további helyszínei az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Toldi mozi, a Budapesti Francia Intézet és a Müpában a Ludwig Múzeum.lumiere budapest c NFI„A tavalyi Klasszikus Film Maratonnak el kellett maradnia a pandémia miatt. A mozikon és a moziba járás hagyományán is nagy sebet ejtett ez a nehéz időszak. E kettő és a halhatatlan filmklasszikusaink iránti szeretet miatt találkozzunk szeptemberben ismét a nagyvászon előtt!” – mondta Ráduly György a Nemzeti Filmintézet filmarchívumának igazgatója.
A Maraton Hommage válogatása minden évben a nemrég elhunyt alkotók előtt tiszteleg. Idén Törőcsik Marira, Jankovics Marcellra, Tóth János kinematográfusra és Bertrand Tavernier francia filmrendezőre emlékeznek. Törőcsik Mari, a legendás színésznő szinte megszámlálhatatlan filmben szerepelt, a játéka, a személyisége mindenkinek emlékezetes marad. Ő az egyetlen magyar színésznő, aki elnyerte a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál legjobb női alakításért járó Arany Pálma díját. A Maratonon megcsodálhatjuk filmbeli kamaszlányként (Kölyök), szeretetéhes cselédlányként (Édes Anna), dívaként (Déryné, hol van?) és tragikus antik hősnőként (Szerelmem, Elektra) is.torocsik mari 1970 c Farkas TamasJankovics Marcell világszerte elismert rendező, a magyar animáció egyik legjelentősebb művésze volt. Varázslatos animációs filmjei minden generációnak örömet okozó, meghatározó alkotások, amelyeket szabadtéren és az Urániában, restaurált képpel és hanggal élvezheti a közönség. A cannes-i Arany Pálma-díjas és Oscar-díjra jelölt rendező Ének a csodaszarvasról és János vitéz című alkotásait vetítik a Maratonon.janos vitezA Klasszikus Film Maraton idei programjának fókuszában három kerek alkotói évfordulót ünneplünk, Jancsó Miklós (100), Huszárik Zoltán (90) és Mészáros Márta (90); két animációs alkotó, Reisenbüchler Sándor és Halász János (John Halas); valamint az avantgárd Moholy-Nagy László áll. Mindannyian markáns hangú, erős egyéni látásmóddal rendelkező művészek, filmjeik az egyetemes filmtörténet klasszikusai. A Klasszikus Film Maraton Jancsó Miklós 100 válogatása a rendező különböző korszakainak emblematikus filmjeit mutatja be mind a négy helyszínén.jancso miklosA nagy hagyományú magyar operatőri „iskola” alkotói az elmúlt 120 évben külföldön is letették a névjegyüket. Rájuk koncentrál a Maraton Magyar szem című, hagyományteremtő válogatása. A szekció nézői idén Zsigmond Vilmos, Hildebrand István, Koltai Lajos és Rudolph Maté szemével láthatják a világot.
A Magyarok Hollywoodban válogatás Hollywood gazdag magyar örökségéből szemezget: levetítik a Trauner Sándor díszlettervező Oscar-díjjal jutalmazott közreműködésével készült Legénylakást, a László Miklós műve alapján készült Saroküzletet, a Lengyel Menyhért darabjából forgatott Lenni vagy nem lenni-t, Joe Pasternak Örök Éva c. vígjátékát, a Lugosi Béla által megformált Drakulát és természetesen Kertész Mihály első számú klasszikusát is, a Casablancát.
A Nyitott archívumok programja izgalmas betekintés a filmgyűjtemények munkájába. A program az európai filmarchívumok restaurált, ritkán látható, fontos alkotásait mutatja be. Vágtathatunk az 1920-as évek motorosaival az Alpokban (Motorral a felhők felett), tanulhatunk Orson Wellestől a hamisításról (H, mint hamisítás), leeshet az állunk George Pal reklámanimációitól, és gyönyörködhetünk a zenével kísért némafilmekben.jankovics marcell c NFIÉs újra miénk a tér! A Szent István téren, a Bazilika előtt, idén négy estén át mozizhat újra ingyen a nagyközönség. A nézők óriásvásznon láthatják Jancsó Miklós teljes körűen restaurált remekművét, a Szegénylegények-et, Jankovics Marcell grandiózus János vitézét, a ritkán látható közönségkedvenc Az óceánjáró zongorista legendája c. filmet, valamint részünk lehet Harmadik típusú találkozásokban is.
A Budapesti Klasszikus Film Maraton vetítéseihez nemzetközi szakmai programok, könyvbemutatók, előadások, közönségtalálkozók, kiállítások, zenei és gyermekprogramok is kapcsolódnak.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A legjobban fizetett sorozatszínészek
Következő cikk Amíg tart a nyár - kritika