Fejlesztő: Deck Nine; Kiadó: Square Enix; Platform: PC, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X|S, Nintendo Switch
Új felállásban készült a Life Is Strange: True Colors, de ismét érzelmes húrokat penget. Sikerült a sorozatnak hűnek maradni az elődökhöz?
Bár csak hat esztendő telt el az első Life Is Strange óta, igazán nagy dolgok történtek a sorozat körül. Az első rész egyből olyan népszerű lett, hogy kultikus magasságokba emelkedett. Képregény is készült belőle, valamint régóta szó van egy TV sorozat adaptációról is, még ha ez ügyben egyelőre csend is honol egy ideje. A kötelező folytatás már új szereplőket hozott, így a vagány, kék hajú, közönség kedvenc mellékszereplő Chloe Price kapott inkább egy spin-offot.
Amíg a két fő epizódot a Dontnod készítette, addig az előzmény kapcsán a Deck Nine segítette ki őket (nem lett volna lehetőség a kettőn párhuzamosan dolgozniuk az alkotóknak). Idén év elején azonban meglepő hír érkezett, mégpedig hogy az eredeti csapat függetlenedett és ezentúl saját kiadásban kívánnak saját IP-ken dolgozni. A Life is Strange franchise a a kiadó Square-Enix kezében maradt, akik nem is sokat vacilláltak és bejelentették a True Colorst. Kiderült hogy az eddig B csapatként operáló Deck Nine már 2017, vagyis a Before the Storm kiadása óta dolgozott rajta. Sikerült vajon problémamentesen átvenni a stafétát?
A váltást a számozás elhagyásával is jelző új rész ismét új főhőst hozott, ezúttal Alex Chen bőrébe bújhatunk bele. A lánynak ugyanúgy van egy speciális képessége, mint Max Caulfieldnek és Daniel Diaznak, az idővisszatekeréssel és a telekinézissel ellentétben most egy inkább passzív tulajdonságot kapunk: Alex képes mások érzelmeit felismerni és az ehhez kapcsolódó gondolatait is látja (a dolog aktív része viszont, hogy ezektől képes megszabadítani is a delikvenst). Főszereplőnk egy nehéz időszakot követően talál egymásra nyolc éve nem látott bátyjával. A közös emlékek a nehéz gyerekkorról már a múlté, egy festői szépségű hegyi városkában …. nem, nem Arcadia Bay-ben, hanem Haven Springsben örülhetnek újra egymás társaságának. Azonban az idill nem sokáig tart, mert egy borzalmas tragédia történik, amely nyomában szép lassan további csontvázak esnek ki a szekrényből az ártatlannak tűnő helyiség történelméből.
A Deck Nine szinte biztosra ment, az összes olyan elemet igyekeztek hozni az új kalandban, amely az elsőt naggyá tette. Rendkívül tetszetős és szimpatikus lokáció, visszahúzódó főhős vagány, belevaló barátnővel, továbbá misztikus háttérsztori, meglepő befejezéssel. Azonban a tökéletességet nem sikerült elérni, véleményem szerint az új rész legalább annyira jól sikerült, mint a folytatás, vagy az előzmény, de az első rész sikerét azért nem éri el. Ez egyik probléma például, ami egyébként produkciós szempontból meg dicséretes, mégpedig hogy túlságosan is egy helyen játszódik. Mind az öt fejezet (apropó, ezúttal nem epizodikus a játék, vagyis egyszerre jelent meg) a városka utcáin zajlik szinte csak és kizárólag, de szerencsére a különböző settingek révén azért nem válik unalmassá.
A karakterek jól felépítettek és jól kitalált háttérrel rendelkeznek, a megismerésükre is jut elég idő. A legemlékezetesebbek talán Jed, a helyi csapos, illetve Steph aki a Before the Stormból lehet ismerős már (talán nem véletlen, hogy utóbbi körül forog majd a hónap végén érkező első sztori DLC is). Sajnos azonban nem mindenki annyira izgalmas és véleményem szerint ebbe a csapatba tartozik a főszereplő Alex is. Egyrészt kicsit ellentmondásos, hogy a zűrös háttere és a tragikus történések ellenére pont ő az, aki tartja a lelket a többiekben, valamint megoldja mindenki problémáját, másrészt érzésem szerint kicsit túlságosan is PC-re gyúrták a készítők. Nem akarok semmilyen -fób jelzőt kapni, de az etnikuma, a szemüveg és a kicsit molettebb testalkat mind azt sejtetik, hogy túl sok mindennek meg akartak felelni a kitalálói. Szerencsére nem üt vissza a dolog, abszolút szerethető a főszereplő, de talán ez is lehet az oka, hogy nem zárjuk a szívünkbe annyira, mint Maxet és Cholét, vagy a Diaz testvéreket (holott utóbbiakat is eltartott egy kis időbe megkedvelni).
A sztori jó, talán egy kicsit álmosan indul, de igazán nagy fordulatokat tartogat. Cserébe viszont túlságosan is lineárisnak és emiatt kevésbé érdekesnek éreztem. A fejezeteket lezáró cliffhangerek egyiknél se igazán akartam visszamenni és lejátszani újra a másik szálat, hogy akkor mi történik, pedig az előző részeknek ez volt az egyik nagy erőssége (még az internet mélyebb bugyrait is felkutattam anno, hogy egy-egy karaktert nem tudnék-e mégis megmenteni a sorsától). Talán a hangnem is kevésbé vagabond, pláne a második rész road tripjéhez képest. Akadnak itt is vagány karakterek, de az egész picit olyan, mintha valakik a háttérből kínosan ügyeltek volna, hogy egy bizonyos szintet ne léphessünk túl.
Szerencsére a külcsínnel semmi gond nincs, a felbontás akár 4K is lehet, az új konzolokon pedig még a ray tracinget is be lehet kapcsolni, cserébe viszont meg kell elégednünk 30 FPS-sel. Mivel ez a csapat első munkája Unreal motor alatt (korábban Unityt használtak), így a váltás miatt érhető, hogy nem tudták annyira kiaknázni a lehetőségeket. Ennek kapcsán pár apróbb technikai gond megfigyelhető, például egyes utcai részeknél akadozás az animációval, vagy későn betöltődő textúrák, de szerencsére egyik sem megy az élvezhetőség rovására.
Összességében a True Colors bátran ajánlható a Life Is Strange sorozat kedvelőinek, talán némelyikünknek kicsit “fékezett habzásúbb” lesz az élmény, de mindenképp egy olyan kaland, amit érdemes lejátszani. A zenékből ezúttal is bekerült jó pár licenszelt szerzemény (Phoebe Bridgers, Kings of Leon, Mura Masa, Metronomy, ….), továbbá akad pár direkt a játékhoz íródott darab is. A nagy kérdés, hogy a már felemlegetett szakítás után, hogyan tovább a szériának. A Dontnod vs Deck Nine “harc” messze nem dőlt el, hiszen egyik félnek sem sikerült egyelőre a legnagyobb sikert (vagyis a debütáló részt) túlszárnyalni (az eredeti készítők tavaly a Twin Mirrorral és a Tell Me Why-jal próbálkoztak). A helyzetnek azonban megvan az előnye, hogy dupla annyi alkotást kapunk és ki tudja, idővel talán valami olyat is, ami ismét igazán megrengeti majd a földet körülöttünk.
Legutóbb ezt teszteltük:
