Titán (Titane), rendezte: Julia Ducournau, szereplők: Agathe Rousselle, Vincent Lindon, Garance Martillier, francia-belga thriller, 108 perc, 2021., 18 éven aluliaknak nem ajánlott!
Fém fatale
A Titán egy fiatal lány és egy öreg tűzoltó egymásra találásának édesbús története. Igazi randifilm, persze csak ha mindketten szeretitek a vért, az erőszakot és a testhorrort.
Alexia gyerekkorában autóbalesetet szenved, melynek emlékét máig őrzi a fejébe operált titánlemez formájában. Ez autókiállításon dolgozik és mivel balesete óta különös vonzalmat érez a fémek iránt, annyira jó itt neki, hogy az egyik járművel intim viszonyba kerül. Az emberekkel már kevésbé megértő, a szenvedély és az erőszak a mindene, ezért teljesen mindegy, ki milyen szándékkal közeledik feléje, végez vele. Menekülőre kell fognia a dolgot, amikor Vincent, a szebb napokat látott tűzoltóparancsnok a saját, 10 éve eltűnt fiát véli benne felfedezni és magához veszi.
Alexia, aki szándékosan tett kárt saját magában, hogy terhességét és női mivoltát kegyetlen módon elfedje, immáron Adrienként tűzoltók között él, akik férfias munkát végeznek és a mindennapi stresszt, a halálközeli élményeket zenés-táncos orgiákon vezetik le. Ennél jobb rejtekhelyet keresve sem találna, de szerelmének „gyümölcse” mindenáron utat akar törni magának.
Az egészet az életet elvenni és adni, az életnek értelmet találni problematikája lengi be egy meglehetősen szürreális aktus következményeként. —
A játékidő jelentős részben meztelen Agathe Rousselle meghálálta, amiért rögtön az első filmjénél bedobták a mély vízbe, az akadályokat sikerrel véve hihetetlenül erős alakítást nyújt. Vincent Lindon az Vincent Lindon, mit is írhatnék még. A 60 felet járó színész eddig sem volt egy puhos alkat, de most jól kipattintotta magát és a színészi teljesítményét illetően méltó társa kolléganőjének.
Franciaország Oscar-nevezettje (mutasd meg nekik Post Mortem!) Cannes-ból elhozta az Arany Pálmát, ahol 9 percig állva tapsolták. Mármint azok, akik nem mentek ki és/vagy nem lettek rosszul, ami egyébként az első hazai vetítésen, a Cinefesten is megtörtént. Kell hozzá gyomor és egy nagy adag elhatározás, nem is arra hajt, hogy szeressük és hogy jól szórakozzunk rajta, sokkal inkább arra, hogy megálljunk és elgondolkozzunk. Akinek a Nyers bejött, annak valószínűleg ez is, akinek nem, annak ez hatványozottan nem, aki nem látta, az ne együtt akarja pótolni.
A Titán tökéletesen rámutat az öntörvényű és az öncélú közti különbségre, mert bár a jelenetek sokkolóan hatnak, mindennek célja, értelme van még ha éppen metaforikusan is. Az ember-gép, szülő-gyerek kapcsolat, a feltétel nélküli elfogadás és megannyi gondolatébresztő téma van hol jobban, hol kevésbé elrejtve a cselekményben. A szeretet nélkül felnövő, emberi énjét már-már teljesen elvesztő Alexia és a fiáról soha le nem mondó, (emiatt) önmagát is becsapó, valamint az öregedés tényének elfogadására képtelen Vincent egymásra találása túlnő a féktelen erőszakon és pusztításon.
