Sabaya, rendezte: Hogir Hirori, szereplők: -, svéd dokumentumfilm, 90 perc, 2021., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
A remény rabnői
Hogir Hirori kurd származású svéd rendező egy trilógiát készített a népét ért atrocitásokról, melynek a Sabaya az utolsó darabja. A helyszín egy Szíriában található menekülttábor, ahonnan önkéntesek egy csoportja halált megvető bátorsággal próbálja megszöktetni a szexrabszolgának elhurcolt fiatal lányokat, akikről a családjuk éve óta nem hallott.
A kurdok 46 millióan vannak, ezzel ők a legnagyobb népcsoport, akik nem rendelkeznek saját országgal. Zömük Irán (7,6 M), Irak (6,5 M), Szíria (2,22 M) és Törökország (25,5 M) területén (Kurdisztán) él, a maradék a világ számos pontján, még Magyarországon is (149-en KSH). A Közel-Kelet egyik legősibb népe, több, mint 4 ezer éve élnek ezen a területen. Bár autonómiához és függetlenségükhöz való jogukat 100 éve nemzetközileg is elismerték, ezen törekvéseik kudarcot vallottak. Lakóhelyükön a kurdok puszta létezését sem ismerik el, a tankönyvekből, lexikonokból, földrajzi atlaszokból törölték őket, nyelvüket betiltották, falvaikat lerombolták és erőszakkal a városokba költöztették őket, hogy asszimilálódjanak. Vezetőiket kivégzik, a lakosságot pedig szisztematikusan irtják (pl. vegyi fegyverekkel). Hivatali pozíciókat nem tölthetnek be, rendőrnek, katonának nem jelentkezhetnek, a Kurd Munkáspártot pedig terrorszervezetként tartják számon. A kurdok az Iszlám Állam elleni harcból bátran kivették a részük, de a térség törékeny békéjének fenntartása érdekében még a korábbi szövetségeseik is kihátráltak mögülük.
A Sabaya szereplői a jezidik, az iraki Szindzsár hegység körül élő, kurd nemzetiségű vallási kisebbség. Kevés kivétellel az északi kurd nyelvjárást beszélik. A jezidizmus az ősi közel-, illetve közép-keleti vallások elemeit ötvöző, monoteista vallás négyezer éves gyökerekkel. Hitükre nagyon erősen hatott a korai iszlám egyik irányzata is. A siita iszlám alapelveit elfogadó vallásokat tartják rokonnak, emiatt elsősorban a szélsőséges iszlám felekezetek üldözik őket.
A helyszín az északkelet-szíriai al-Hol menekülttábor, ami az egyik legveszélyesebb ilyen tábor és ahol a kurd fegyveres erők az Iszlám Állam 73 ezer harcosát őrzik. Az Iszlám Állam harcosai a jezidik ellen népirtást követtek el, a nőket szexrabszolgának hurcolták el, őket nevezik sabayának, akik közül ma is többen a tábor lakói. Ebben a svéd dokumentumfilm azt mutatja be, ahogy önkéntesek egy csoportja kockázatos éjszakai akciókkal egyesével próbálja őket kiszabadítani és visszajuttatni a családjukhoz.
Al-Hol a Haszaka kormányzóságban található alkerületi közigazgatási központ. A szíriai polgárháború alatt az Iszlám Állam elfoglalta (a szír hadsereg 2013 februárjában hagyta el a területet) és az egyik fő védbástyájukká vált. A Szír Demokratikus Erők 2015-ben foglalták vissza, az újonnan megalakult katonai szervezettnek (a kurd milícia és szövetségeseik, valamint a szunnita arab törzsek összefogásából) ez volt az első stratégiai sikere. A menekülttábort még 1991-ben hozta létre az ENSZ az Öböl-háború idején és 15 ezer iraki menekültnek nyújtott menedéket. A 2003-as iraki inváziót követően a tábort újra megnyitották, ez volt az iraki-szír határon lévő három tábor egyike és főként az Irakban élő palesztinokkal volt tele. A szíriai polgárháború idején tízezrek menedéke volt, 2018 decembere után több, mint 40 ezer ember érkezett, amikor az Iszlám Állam és a Szíriai Demokratikus Erők 2 hónapig harcoltak egymás ellen a terület feletti ellenőrzés elnyeréséért.
A táborban és a táborba vezető úton áldatlan állapotok uralkodnak, korlátozott a víz, az élelem és az egészségügyi szolgáltatások, a segélyszervezetek vérhasról és más betegségekről számoltak be, sok gyerek hal meg kihűlés következtében. Minden naposak az erőszakos incidensek és a gyilkosságok is.
A filmben szereplő önkéntesek munkáját besúgók segítik, nőket csempésznek vissza mobiltelefonokkal, akik ez életükkel játszanak, ha lebuknak. Ők adják le a drótot, hogy az éjszakai razziák során a családok által rendelkezésre bocsátott fényképeken látható és fáradságos kutatómunkával beazonosított lányok feltehetőleg melyik sátorban tartózkodnak. A másik oldalnak ugyanúgy vannak besúgói, így sokszor lukra futnak, ráadásul a szexrabszolgák őrzésével megbízottak az életüket féltve mindenféle hazugságot képesek összehordani. A táborból való kijutás ugyancsak életveszélyes, több alkalommal üldözőbe veszik őket és lőnek rájuk, de a táboron kívül is tartaniuk kell a merényletektől.
Az önkéntesek tulajdonképpen egy család és segítőik, férj, feleség, gyerekek, rokonok, akik a kiszöktetett lányokat egy időre magukhoz veszik. A traumatizált nőket (van köztük 7 éves is, akit 1 éves korában raboltak el és nem is beszél, csak arabul), akik borzasztó történeteket mesélnek, fokozatosan szoktatják vissza a szabadsághoz, majd amikor biztonságossá válik a kapcsolatfelvétel a családdal vagy az életben maradt hozzátartozókkal, létrejön az egyesítés. Ezt némileg megnehezíti, hogy sokukat Irakból, hurcolták el, illetve sokuknak gyermeke született az Iszlám Állam katonáitól, akit nem vihetnek magukkal, mert azzal mindenki életét kockáztatnák. Az Iszlám Állam szökött harcosai felgyújtják a megélhetést biztosító földeket, ezzel demoralizálják a segítőket, illetve próbálják ellenük fordítani a helyieket.
A Sabaya három megszöktetett lányról szól, akik egy időben élnek a családnál. Mindegyikük elmeséli a saját történetét és azt is, hogy mit remél az elnyert szabadságtól. Van, akinek könnyebb és van, akinek nehezebb a visszailleszkedés. A segítőknek a film elkészültéig több, mint 200 szexrabszolgát sikerült kihozni a táborból, de még legalább 2 ezren lehetnek odabent. Szíriában a helyzet minden nap változik, semmi nem garantálja a táborban élők biztonságát vagy azt, hogy az Iszlám Állam nem kap új erőre.
Hogir Hirori iraki születésű, Svédországban élő kurd dokumentumfilmes a jazidi kisebbség ellen elkövetett népirtást bemutató trilógiájának (The Girl Who Saved My Life – 2016, A hatástalanító – 2017, utóbbit a BIDF-en 2019-ben nálunk is bemutatták) lezáró darabjaként készítette el a Sabayát, melynek írója, rendezője, operatőre és vágója is egyben. Kamerájával csak követi az eseményeket, nem kérdez és nem avatkozik be. Megmutat, elgondolkodtat, de nem ítélkezik, nem mond véleményt, a nézőre bízza a látottak, hallottak értékelését. Nem kétség, fontos munkát végez, mint ahogy az sem, hogy az életét kockáztatja.
Dokumentumfilmek ritkán jutnak el moziba, általában csak fesztiválokon találkozhatunk velük, pedig a látottak befogadása nagy vásznon még intenzívebb, még felkavaróbb. Tény, moziba elsősorban szórakozni járunk, akit érdekel a térség jelenlegi helyzete, a közel-keleti állapotok és történések, ne hagyja ki. 
