Fejlesztő: ILCA; Kiadó: Nintendo; Platform: Nintendo Switch
Visszatért a zsebszörnyek egyik legjobb klasszikus kalandja, mielőtt a sorozat kilép végre a megszokott medréből és egy kis megújuláson esik át a jövő év elején.
Azt hiszem manapság már nagyítóval sem találunk olyan embert aki ne hallott a Pokémonokról, a korai videójátékos és kártyás megoldások óta már taroltak a mozikban és a mobiljainkon is, de el nem tűnnek, velünk maradnak még jó sokáig, így vagy úgy beférkőzve a mindennapjainkba. Mára már tagadhatatlanul a remasterek és a remake-ek korát éljük. Szinte nem telik úgy el hét, hogy valahol, valaki ne támasztana fel egy korábbi közönségkedvencet. A Pokémon háza táján sem újkeletű már ez a dolog, ugyanis a 2018-ban megjelent Let’s Go Pikachu!/Eevee! is az 1998-as Pokémon Yellow remake-je volt és mint általában, itt is dőlt a lé. Így a jól bevált recept újrakeverésével még pont be tudott a Nintendo csusszanni a pénztárcánkba így karácsony tájékán. Azonban ezzel jól fel is vezetik a Pokémon Legends: Arceus érkezését, ami úgy tűnik szakítani fog a megszokott és unalomig ismételt mechanikákkal.
A történetben nem állt be változás, tehát ismét a fiktív Sinnoh régió felfedezésére fogunk vállalkozni, amihez inspirációt a japán Hokkaido szigete nyújtott. Ahogy az lenni szokott, egy Pokémonra vágyó ifjú bőrébe bújhatunk és kis barátainkkal küzdhetjük végig a sajnos már unalomig ismételt ranglétrát, városról városra járva és harcolva a többi edzővel. Kis adalékként természetesen van egy banda, akik a világ egységét kívánják némileg feloldani, de ugye a történet ezen aspektusa sem hat túlságosan nagy újításként. Természetesen, ahogy a 2006-os DS-es megjelenésnél, úgy itt is két külön játékra csaphatunk le, amiben mindössze néhány befogható Pokémonnyi különbséget találhatunk.
A kissé szolgalelkű remake legnagyobb újítása természetesen a vizualitás, a Sword/Shield részekben is látott motor felhasználása. A grafikai upgrade természetesen nagyon jól áll a régiónak, de sajnos ezen felül nem igazán sikerült más érdekességet a felújított változatba gyömöszölni, hacsak nem az AI némi taktikázását vagy a teljes csapatunk tapasztalati pontokból való részesedését ide nem vesszük. Bár ezek az újítások a hardcore réteget lehet inkább elijesztik majd. A körökre osztott harc természetesen még mindig ugyanolyan szórakoztató, mint az eredetiben és talán az élmény egyik legerősebb részének is mondanám, azonban olyan szinten van túltolva egy idő után, hogy monotonnak fogja érezni még az is, aki alapjáraton kedveli a hasonló mókákat.
Audióvizuális téren tehát tarol a Pokémon Shining Pearl, de a játékélmény sajnos maradt a 2006-os, fapados szinten, hogy ez kinek öröm, kinek bánat azt döntse el mindenki maga, azonban éles a kontraszt a leköszönő mechanizmus és a jövő év elején debütáló, modernebb élmény között. Annak ellenére, hogy a játék roppant élvezetes az egyhangúsága miatt sokan fogják az első komolyabb pofon után letenni és többet felé sem nézni, mert sajnos gazdag múltja ellenére az említett futószalagon érkező harcok nem lesznek túl szórakoztatóak. Aki azonban nosztalgiázna és az eredeti élményre vágyik, vagy esetleg csak most ismerkedik a zsebszörnyek világával azok nagyon is jól fognak szórakozni.
Azonban mivel a játékban jóformán semmi említésre méltó újítás nincs, ezért nyugodt szívvel csak az friss belépőknek és a nosztalgiázóknak ajánlanám, mert annak ellenére, hogy egy remake-ről beszélünk, sajnos új élményekkel nem nagyon fogunk gazdagodni, az amúgy 25 óra alatt teljesíthető kampány során. Azonban azt muszáj leszögezni, hogy nem vették félvállról az elkészítés technikai oldalát, tehát bőven megéri a pénzünket és talán méltó búcsúztatása is az ósdi játékmenetnek, hogy egy kellően szép emlékkel a szívünkben búcsúzhassunk.
Legutóbb ezt teszteltük:
