A digitális animációval foglalkozó magyar kreatív csapat, az Animatiqua életet lehelt Budapest építészeti emlékeibe. Nagy keletje van manapság a múlt századok fekete-fehér fényképeinek. A Fortepan gyűjteménynek sokan csodájára járnak, hiszen az egykoron megörökített hétköznapi pillanatoknak ötven, vagy akár száz év távlatából már különös jelentősége lehet.
Az Animatiqua a csendes áhítat helyett sokkal tevékenyebben fejezi ki tiszteletét a múlt fotográfiai emlékei, és az azokon látható helyek és emberek iránt: élettel tölti meg a képeket, többdimenziós mozgóképes jeleneteket formálva belőlük. „Küldetésünk az épített örökség megmentése, legalábbis a mi eszközeinkkel, a virtuális térben” – mondja Kondacs András.
Az Eltűnt Budapest videósorozat 3. része már közel 600 munkaórát vett igénybe, és mintegy 30 képet dolgoztak fel. Ahol rendelkezésre állt több szögből is felvétel egy épületről, ott segítségül hívták a 3D technológiát. A fák, emberek vagy járművek által kitakart részeket vagy más forrásból pótolták, vagy újra alkották, az ismétlődő mintákra hagyatkozva. A térhatást mozgóképes elemek bevonásával erősítették, így madarak, autók, tömegközlekedési eszközök húznak el, de a hidak alatt hullámzó Duna, a tereken csobogó szökőkutak, a város fölött lebegő zeppelin. A néző figyelme a digitálisan manipulált fókusz irányítása alatt önkéntelenül is vándorol az egyes épületrészletek, és a képeken látható ismeretlen és ismert emberek – például Ybl Miklós és építésztársai – között.
A filmben kizárólag olyan épületek kelnek életre, amik vagy a II. világháborúban, vagy 1956-os szabadságharc során sérültek meg, majd bontották el őket. A kevésbé szerencsés történetek egyike az egykori Nemzeti Színházé, amely a Blaha Lujza téren állt. „Tökkelütött volt, aki azt a kiváló épületet bontásra ítélte!” – törnek elő az érzelmek Csernus Mariann színésznőből, akinek még volt alkalma abban a Nemzeti Színházban is játszani. A tér átalakításának áldozatul eső, 1965-ben felrobbantott Nemzeti Színház társulatába 1948-ban Major Tamás vette fel a ma is aktív, 93 éves színésznőt. Csernus Mariann emlékei szerint ő és művésztársai is csodájára jártak az épületnek, hiszen nem csak kívülről volt ízléses, de akusztikailag és a színpadtechnikát tekintve is méltó volt funkciójához. „Lerombolták, hogy a Corvint nézzük helyette. A szív szakadt meg” – emlékszik vissza a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznő.
A képek körülbelül száz évet ölelnek fel, a 19. század derekától egészen a második világháborúig. Így akad köztük olyan is, amit már csak egy-egy szakma képviselői, rokonok, vagy kutatók őriznek emlékeikben.
Érdemes a sorozat 1. és 2. részét is megtekinteni!
Az alkotók szándékai szerint hamarosan kiterjesztik figyelmüket vidéki nagyvárosok eltűnt épületeire is, mielőtt feledésbe merülnének.
Érdemes követni a csapat munkáját!
YouTube: https://www.youtube.com/c/Animatiqua
Facebook: https://www.facebook.com/Animatiqua
Instagram: https://www.instagram.com/animatiqua/
Blogunkat: https://animatiqua.com/blog/
