Aspire: Ina’s Tale – játékteszt


aspire inastale keyart

Fejlesztő: Wondernaut Studio; Kiadó:Untold Tales; Platform: PC, Xbox One, Nintendo Switch

Ha nem is forradalmat, de egy kellemes élményt vártunk az Aspire: Ina’s Tale-től. Sajnos nem jött össze.

Az Aspire: Ina’s Tale ideális jelöltnek tűnt, hogy az évet egy szép, nyugis játékkal fejezzem be. A grafika mint látható a screenshotokról is, szép és művészi, ez alapján azt lehetett hinni, hogy a méltán elismert Gris nyomdokain lépdelve kapunk valami hasonlóan varázslatos művet. Sajnálatos, de nem így történt. A játék ugyan nem tragikus, de nem biztos, hogy a kellemes emlékeink között fogjuk őrizgetni.

aspire screenshot 08

Ina egy fiatal leány, aki egy különös toronyban raboskodik, amely az emberek álmaiból táplálkozik. Nem, ez a történet nem arról fog szólni, hogy megmentjük őt (ezt a készítők is nyomatékosan kijelentik a felvezetésben), sokkal inkább vele együtt kerekedünk fel és fedezzük fel a torony titkait. Utunk közben más rabokkal is találkozunk, amely jó alkalom arra, hogy többet megtudjunk erről az egész helyzetről és hogy mi tulajdonképpen mit is keresünk itt.

aspire screenshot 09

A játék egy 2D-s puzzle platformer, amely néhány valóban ötletes puzzle feladvánnyal fejeli meg (lesz ahol a fény, máshol a tárgyak méretezése, vagy a liftekkel való időzítés lesz a játszópajtink), az amúgy elég rövidke történetet (ügyességtől függően 2-3 óra alatt végezhetünk vele). Az egyik gond azonban pont az, hogy a három fő helyszín (dungeon, temple, factory) közül az első a legsemmitmondóbb és legunalmasabb. Pedig hát a játékost az elején kellene megfogni és ott tartani (a demo változat nem is ezt, hanem a második szegmenst mutatja, amely sokkal színesebb és vonzóbb).

aspire screenshot 01

A gondok azonban nem állnak meg itt. Az irányítás egész egyszerűen vacak, a platforming élmény így pont nem élvezetet, hanem szenvedést hoz. Ráadásul a készítők centire úgy tervezték meg a pályákat, hogy egy-egy helyre épp odaérjünk és legyen egy minimális időnk, reagálni mielőtt egy ellenfél ránk ugrik, vagy egy lift tovább suhan. Az animációk sincsenek a topon, továbbá bugok is bőven “szórakoztatják” az embert (az egyik ellenfél előszeretettel futott bele a falakba, máskor meg a továbbjutáshoz elengedhetetlenül szükséges játékelem tűnt el szőrén-szálán és csak a restart segített).

Sajnos a lezárást ismét azzal kell nyugtáznom, hogy játék nem a kellemesebb emlékek közt fog szerepelni. Pont nem az a nyugis stuff, mint aminek tűnik, továbbá hiába igen tetszetős a grafika (a zene nemkülönben kellemes), a sztori inkább érdektelen és rövid is. Az ötletes fejtörők még fényt hoznának az éjszakába, de a pontatlan irányítás és level design tönkre vágja az élményt. A kellemes évzárásnak tehát lőttek, azt hiszem inkább bejglibe fojtom a bánatom.

65

Legutóbb ezt teszteltük:

The Gunk – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Kötelező filmek: A medve
Következő cikk Mátrix feltámadások - kritika