
Gameboyos időkre emlékeztet a B.I.O.T.A. című ügyességi akciójáték, amiben egy idegenek által megszállt kolónián kell rendet teremtenünk.
Ismét metroidvania típusú játékkal rukkolt elő a Small bros: az egyszemélyes olasz alkotó 2018-as debütáló projektje, a Ghostly Matter után ezúttal sem tántorodik a népszerű műfajtól, a 2D-s B.I.O.T.A. ismét a platformerek mára már szinte követhetetlené vált kavalkádját erősíti. Története szerint hősünket egy bányászati kolóniára vezénylik, amit idegen pestissel fertőztek meg. A pixel art típusú világban mutálódott szörnyek és csapdák várják a játékost, aki a végigjátszás során nyolc különböző zsoldoskatona közül választhatja ki a számára legmegfelelőbbet. Végtelenül egyszerű feladatunk során tudósok kiszabadításán kell szorgoskodnunk, ám e mellett legfőbb célunk az igazság felgöngyölítése, vagyis, hogy a velejéig gonosz V nevű vállalat milyen okból kifolyóan terjesztette el a halálos kórt.



A gyűjthető tárgyak miatt kétféle befejezést tartalmazó B.I.O.T.A. igencsak szórakoztatóra sikeredett, és maximális főhajtás az old school akció-platformerek előtt. Az utolsó megbízatás előtt jól gondoljuk meg, hogy belevágunk-e, ugyanis onnantól fogva nincs visszaút és a mentésünk gyakorlatilag odaveszik (ergo nem lehet visszamenni). A végjáték után bónuszként kiválaszthatjuk a speedrunnereknek szánt Time Attack módot is, amiben némileg módosítva, nagyjából 15-20 perc alatt végig rohanhatunk az ismert pályákon.
Legutóbb ezt teszteltük:


