A végzős év (Senior Year), rendezte: Alex Hardcastle, szereplők: Rebel Wilson, Mary Holland, Zoe Chao, Chris Parnell, amerikai vígjáték, 113 perc, 2022., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Ébredj velem!
A Hát nem romantikus? után ez Rebel Wilson és a Netflix második közös filmje, ráadásul ebben is kómába esik. Az általa alakított karakter 20 év után tér magához és mintha semmi nem történt volna, ő akar lenni a bálkirálynő. A gond nem csak az, hogy időközben 37 éves lett, hanem a világ is rengeteget változott, amit fel kell dolgoznia. A végzős év görbe tükröt tart a mának és bár humora vaskos, valamint a mélyfilozófia is távol áll tőle, azért szolgál néhány megszívlelendő tanáccsal. 
1999-et írunk (az előzetesben 2002. van, a fene sem igazodik el ezen), Stephanie (Angouire Rice) és családja Ausztráliából költöztek az Egyesült Államokba, amiért rengeteget cikizik. Nem elítélhető módon ő inkább a népszerűséget választja, ezért igyekszik minél több menő arcot gyűjteni maga köré, ő lesz a pomponcsapat kapitánya, hatalmas házibulit szervez és a legdögösebb pasit is megszerzi magának. Már csak egy dolog van hátra, hogy őt válasszák meg a bálkirálynőnek, de ekkor egy „véletlen” baleset miatt kómába esik.
20 évvel később, 37 évesen egyszer csak felül a kórházi ágyban és ugyanott folytatja, ahol előzőleg abbahagyta, ő akar lenni a bálkirálynő. Visszamegy a gimnáziumba, hogy befejezze tanulmányait, ahol csupa olyanok veszik körül, akik akkor még meg sem születtek (Jade Bender, Jeremy Ray Taylor, Michael Cimino, Avantika, Joshua Colley), amikor kómába esett, akiket pedig ismert, mind felnőttek (Mary Holland, Sam Richardson, Zoe Chao, Justin Hartley) és élik a saját életük. Az idő szorít, csak néhány napja van arra, hogy megismertesse és megkedveltesse magát mindenkivel, de ma már némileg máshogy működnek a dolgok.
Két évtized látszólag nem nagy idő, de elég csak a közösségi médiára, az okoskütyükre vagy a PC ideológiájára gondolnunk, beláthatjuk, hogy még az átlagos hétköznapok szintjén is hatalmas változások történtek, teljesen megváltozott az életünk és a bennünket körülvevő világ. Az alap poén persze az, hogy az 17 éves rohangászik közöttünk egy 37 éves testében és hát tényleg vicces látványt nyújt a valójában 42 éves Rebel Wilson, ahogy pl. mobiltelefonért hisztizik az apjának (Chris Parnell), de a film igazából a mának mutat görbe tükröt. Nem lehet ugyanis ezt változást minden szempontból fejlődésként megélni. Tény, hogy egy csomó jó dolgot hozott nekünk a XXI. század, egy csomó jó dolog viszont eltűnt a XX. századdal együtt.
Amikor a múltban szocializálódott 17 éves minden átmenet nélkül a mába csöppen, be kell fogadnia az új impulzusokat és be kell tartania a játékszabályokat a társas érintkezések során, ami nem egyszerű feladat. Ma már teljesen más a menő, máshogy öltözünk, máshogy gondolkodunk, máshogy élünk és fejezzük ki magunkat. Más dolgok lettek fontosak, más dolgok érdeklik az embereket. A film ugyan ütközteti a két korszakot, de nem használja ki maradéktalanul az ebben rejlő potenciált, a humora legtöbbször bumfordi, de vannak jó pillanatai, amire az ember azt mondaná, elgondolkodtató. Elgondolkodtató, mert előhoz olyan időtlen dolgokat is, mint pl. az igaz és őszinte, érdek nélküli barátság. Stephanie a népszerűség hajszolása miatt egyszer már elfordult azoktól, akik mindvégig kiálltak mellette és nem lenne jó, ha ezt a hibát újra elkövetné. A bálirálynőség jó dolog, de nem minden.
A végzős év részleteiben tud működni csak, összességében egy jópofa, de könnyen felejthető vígjáték azzal a kövér csajjal, aki már nem is kövér és aki eddig is eléggé megosztó volt. 
