Fejlesztő: Grimbart Tales; Kiadó: Assemble Entertainment; Platform: PC
Kiszámítható játékmenete ellenére csupaszív ügyességi cím az Itorah, melyben az emberiség utolsó túlélőjeként látványos tájakon barangolhatunk.
2D-s platformerek végeláthatatlan sorát erősíti az Itorah. Története szerint a címszereplő az emberi faj utolsó képviselőjeként a múltja után kutakodva rátalál egy beszélő fejszére, akire a kissé mogorva stílusa ellenére hűséges társra bukkant. A változatos helyszínek bejárása közben különleges, hol barátságos, hol pedig ellenséges szándékú lényekkel ismerkednek össze, miközben kiderül, hogy a Nahucan bolygót vészjósló pestis fenyegeti.
A Grimbart Tales debütálásában kézzel rajzolt, animék stílusjegyeire emlékeztető látványvilág elevenedik meg, amit dél- és közép-amerikai tájak ihlettek. A vidám és zord területek egyvelege szemkápráztató összképet fest, ugyanakkor néhány térség felfedezése során a grafikusok olykor mintha visszább vettek volna fantáziadús stílusukból. Lehet, hogy szorította őket a megjelenési dátum közeledése, de a pályatervezés kivitelezése – tán a kissé elhamarkodott bevezetést kivéve – gyakorta sejthető. A rutinosabb metroidvania rajongók számára az Itorah egyáltalán nem szolgál meglepetésekkel. Legyen az sztori vagy játékmenet, mindig előre lehet tudni, hogy melyik műfajára jellemző képességet fogjuk megkaparintani és milyen főbb nemezisek elleni párharcra számíthatunk.
A titkos területek tüzetes pásztázása és a kreatív feladványok teljesítése miatt érdekfeszítő az Itorah, s ez azért vállalható egy „semmiből érkezett” indie alkotástól. Az említésre került helyszíneken továbbjutásunkhoz nélkülözhetetlen kulcsokat kaphatunk magunkhoz, illetve gyakorta nem kevésbé értékes kristályokat is felvehetünk. Ez utóbbiakat az apróbb rosszakaróikat legyűrve, valamint a kincses ládákból szerzett gyémántokkal párhuzamosan költhetjük el a főhadiszállásunkon tanyázó NPC-knél, akiktől HP és állóképesség növelést, plusz életerő fokozó rubinokat vásárolhatunk. Menteni tipikusan az igencsak gyakran fellelhető tábortüzeknél tudunk: igénybevételük apropóján szinte valamennyi riválisunk reinkarnálódik, de ezzel párhuzamosan a vitalitásunk automatikusan feltöltődik. Furcsa módon a gyorsutazás lehetőségének ezúttal nyoma sincs, így sokszor kell percekig (vissza)rohangálnunk és szlalomoznunk ellenlábasaink között, ha el akarunk jutni a térképünk által jelzett ponthoz.
Első nekifutásra 6-8 órán belül teljesíthető az ügyességi játékok sablonos ötvözetének aposztrofálható tesztalanyunk, azonban a német fejlesztők mindent egybevetve állták a sarat és kellemes kikapcsolódást nyújtó produktummal rukkoltak elő. Kicsit lehetett volna fordulatosabb, mert az effajta lineáris felépítettség manapság kevés érdeklődőt szegez a képernyők elé, ám minden bizonnyal megtalálja rajongótáborát, ha másvalakinél nem, hát a kezdő játékosoknál bizonyosan.
Legutóbb ezt teszteltük:
