Fejlesztő: Supermassive Games, Kiadó: 2K Games; Platform: PC, PS4, PS5, Xbox Series X|S, Xbox One
A Supermassive Games visszatért a gyökereihez a The Quarry-vel, de sikerült-e megismételni az Until Dawn sikerét?
Viszonylag ritka, hogy valaki az első játékával nagy sikert érjen el, de a Supermassive Games – ha kis csalással is, de – elmondhatja magáról. Kis csalással, hiszen a csapat 2008-ban alakult és első éveikben amolyan support, second party stúdióként funkcionáltak. Ez azt jelenti, hogy például a Sonynak gyártottak Little Big Planet DLC-ket, Killzone remastert, vagy különféle PlayStation Move játékokat, esetleg tévés alapú koprodukciókat a BBC-vel karöltve.
Aztán 2015-ben jött a kiugrási lehetőség és éltek is vele. Az Until Dawn ugyan nem lett minden tekintetben hibátlan produkció, a kritikusok kicsit szőrös szívűen is fogadták, ám a játékosok körében akkora siker lett, hogy a mai napig is sokat emlegetik. Pedig semmi igazán különlegeset nem tudott a Guerilla féle Decima engine-re épülő játék, pusztán egy quick time eventeket sűrűn használó interaktív mozi volt (nagyon leegyszerűsítve), remek grafikával. A Sikoly filmeket idéző hangulat viszont annyira bejött a közönségnek, hogy már az első komolyabb bemutatónál hatalmas ováció fogadta Hayden Panettiere jelenetét, melyben egy szál törölközőben menekült egy őrült bohóc álarcos figura elől.
A recept annyira bevált, hogy a cég innentől rá is állt erre a vonalra, azonban a The Dark Pictures sorozat egyik része sem tudta megismételni ugyanazt a sikert, amit az előd, maximum megközelíteni. Három epizód után a Supermassive legénysége gondolt egy merészet (de inkább logikusat) és előrukkoltak a The Quarry-vel, ami nemcsak hogy gyakorlatilag visszatérés az eredeti felálláshoz, hanem egyenesen az Until Dawn spirituális folytatásának is tekinthetjük. Az új játékban van is egy jelenet, ahol két szereplő arról beszél, hogy a helyzetük legalább annyira reménytelen, mintha egy hegyen ragadnának a kemény tél közepén, mert elromlott a felvonó (egy az egyben utalás az Until Dawn alapsztorijára).
Ha a helyszín nem is stimmel ezúttal, a koncepció nagyon is: megint egy rakás fiatal sorsát követhetjük végig a 9-12 órás kalandban. Egy nyári tábor (Hackett’s Quarry) felügyelői ők, a kisebb diákokat már sikerült elindítani hazafelé az ottlét végeztével és ők maguk is készülődnek, ám egy váratlan dolog miatt kénytelenek maradni még egy éjszakát. Senki nem is izgulja túl a dolgot (kivéve a feszélyezett táborvezetőt), a csapat kiszámítható módon bulizással kívánja megünnepelni az extra lehetőséget. A környék azonban teljesen más arcát mutatja, mint az eltelt két hónapban – furcsa vadászok és egy rejtélyes állat jelenik meg a környéket, káoszt hozva a békés hétköznapok után. Kiderül hogy az életük a tét, elszabadul a pokol.
Nem tudom nem a grafika méltatásával kezdeni, hiszen elképesztően jól néz ki a játék. Az eddigi Supermassive megjelenéseknek is ez volt az egyik legerősebb oldala, ám könnyűszerrel megállapítható, hogy a The Quarry magasan viszi a pálmát. A szereplőknek ezúttal is profi színészek adták a küllemüket és hangjukat, olyan nagy nevek szerepelnek a stáblistában, mint Lance Henriksen (Bishopot nem kell bemutatni), a főként Sikoly filmekből ismerős David Arquette, Ted Raimi (a rendező Sam öccse), Grace Zabriskie (Laura Palmer anyukája), vagy Ethan Suplee (rá sem lehet ismerni a My Name Is Earl Randyjére). Az illúzió már-már tökéletes, egyedül egy-két furcsa tekintet, vagy elcseszett grimasz (sajnos mindkettő Supermassive betegség) zökkentheti ki a játékost, jelezve hogy nem filmet lát.
A történet a maga klisés, egyszerű módján kifejezetten érdekes és leköti végig a figyelmet. Ha az ember nem vágyik igazi újdonságra, vagy Oscar díjas forgatókönyvre, akkor ideális egy ilyen tini horror trash szórakozáshoz. A szereplőket ezúttal sikerült talán jobban megírni, sokkal életszerűbbek a dialógusok és a viselkedésük is. Persze ez utóbbi nem jelenti azt, hogy ne hoznának néha illogikus döntéseket, de egyrészt nem mindegyikük atomfizikus, másodrészt meg az vesse rájuk az utolsó követ, aki volt hasonló szituációkban, ahol pillanatok alatt kellett dönteni. Nem lesz mindegyikük szimpatikus (sőt néhányuk esetleg kifejezetten antipatikus), de ez nem jelenti azt, hogy ne találhatnánk meg a kedvencünket, akinek lehet szurkolni a túlélésért (például a legutóbbi Dark Pictures epizód, a House of Ashes nem mondhatta el ezt magáról). A felvezetés ugyan egy picikét tovább tart, de véleményem szerint abszolút nem indokolatlan, s már csak valószínűleg ezért sem került a készítők horror antológiájába a játék, hiszen hosszabb az ott megszokott 4-6 óráknál.
A játékmenet viszont egy kicsit változott, vagy inkább úgy mondanám egyszerűsödött. A quick time eventek továbbra is megvannak, de kevesebb alkalommal és nem annyira szívatós módon. Egyrészt nem tűnnek hirtelen elő a semmiből a frászt hozva az emberre, van idő felkészülni, másrészt kizárólag az analóg karok irányait használják, nem kell tehát lányos zavarunkban gombokon gondolkodni, hogy melyiket is kell megnyomni. Az ötlet alighanem egy nyitás a casualebb játékosok felé és szerintem ez nem is vált a játék kárára (sőt!). Új elem a lélegzet visszafojtása – legalábbis megvalósításban, ugyanis mindössze egy gombot kell nyomva tartani a vész esetére (amíg pirosban úszik a képernyő széle). Elrontani nem nagyon lehet, csak szánt szándékkal.
Mindez nem jelenti azt, hogy nagyon könnyűvé vált volna a játék, de talán nagyobb szerepet kapnak a játék során meghozott döntéseink, mint az ilyen instant akciók. Az egyes szereplőkkel való viszonyaink is sok dolgot befolyásolnak, továbbá találhatunk mindenféle bizonyítékokat a táborban történtek kapcsán, ezek mind-mind kihatnak a cselekményre. Mindez azt eredményezi, hogy minden eddiginél több, összesen 186-féle befejezés létezik, de gyorsan hozzá is tenném, hogy ez azért egy kicsit marketingszöveg is, mert némelyik csak nüanszokban tér el egymástól.
Úgy hiszem. hogy a műfaj szerelmesei mindenképp megtalálják majd a közös hangot a The Quarry-val, pláne hogy bármelyik The Dark Pictures epizódnál, még a hangulatban hasonló Little Hope-nál is jobban sikerült. Apróbb hibák akadhatnak (de semmi olyan ami az élményt elrontaná), a grafika szépsége meg amúgy is feledteti ezeket az apróságokat. A többszöri végigjátszás lehetősége mindenképp benne van a játékban, de talán nem annyira mint a készítők remélték. A kedvenc karaktereink, vagy esetleg a teljes banda megmentése miatt valószínűleg egyszer mindenki neki fog ugrani még egyszer, de meglehet, hogy csak attól a fejezettől indulva, amikor elrontottuk a dolgot (igaz pár karakter sorsa egész korai cselekedetek kapcsán megpecsételődhet már).
Ami viszont idegesítő, hogy az egyes párbeszédek, jelenetek nem elnyomhatóak. Ez különösen az újrajátszásnál lesz fájó, hiszen a már ismert részeket újra végig kell néznünk és ha netán a 100%-os (minden trophy, minden achievement) státuszra törünk, akkor ez nagyon sok ismétlést jelent. A játék legnagyobb hibája azonban mégsem ez, hanem a sokat méltatott látványhoz kapcsolódik. Hiba vannak ugyanis szinte tökéletes filmes beállítások és operatőri munka, ha a helyszínek többsége egyszerűen túl sötét. Még úgy is problémám volt, hogy megvártam a teljes napnyugtát és fényerőt is a játékban elérhető csaknem maximumra toltam. Értem én, hogy ezzel akartak a készítők teljes immerziót elérni, de érzésem szerint ezt nagyon túltolták.
A végére csak egy kérdés maradt: sikerült az Until Dawn trónfosztása? Nos a válasz talán meglepő lesz, de nem. A baj pedig nem azzal van, hogy a The Quarry ne tudott volna legalább olyan izgalmas felállást és sztorit hozni (bizonyos tekintetben még akár jobb is). A összhatás viszont maximum ugyanolyan, de semmiképp nem jobb. Mindez nem feltétlenül a játék hibája, hanem hogy egyszerűen megfáradt kissé a formula, több új ötletet kellene bevetni, hogy új királyt hirdethessünk. Ami akkor az újdonság erejével hatott, az mára általánossá vált. Nem csak a fejlesztő egyéb játékai, de más hasonló és esetenként ötletesebb megoldásokkal operáló riválisok (pl. Detroit: Become Human) miatt. Magyarul: kösz Supermassive hogy vagy nekünk, de a következő nagy dobást még mindig várjuk.
Legutóbb ezt teszteltük:
