Fejlesztő: KeokeN Interactive, Kiadó: Wired Productions; Platform: PC, PS4, PS5, Xbox Series X|S, Xbox One, Nintendo Switch
Ritka, hogy egy játék képes egyszerű eszközökkel, hatásvadászat nélkül is feszültséget teremteni, de a Deliver Us The Moonnak sikerül.
Mivel a Hold mindennapjaink része, szinte természetes, hogy temérdek mű foglalkozott már vele. Írtak róla szonátát, megannyi popsláger ihlető forrása, nem is beszélve azokról a történetekről, amelyeket különféle könyvek és filmek elevenítettek meg. Amíg azonban régebben az égitestre való utazás illetve az ottani élet foglalkoztatta a művészeket, addig 1969 után (ott voltunk? nem voltunk? ne menjünk bele) már inkább csak ugródeszka lett. Gyakran teljesen természetes, hogy kolonizáltuk és egy-egy méretesebb expedíció onnan indul, míg mások egészen vad víziókba foglalják bele, de ez utóbbi marhaságokat talán hagyjuk is.
A Deliver Us The Moon inkább az előbbi csoportba tartozik, a nem túl távoli jövőben járunk és a Hold már igen fontos szerepet tölt be az életünkben. A Földnek ugyanis már annyira sikerült kimeríteni a tartalékait, hogy egy újfajta eljárással a mellékbolygóról kell energiát haza sugározni az egyébként már igencsak elsivatagosodott egykori kék bolygóra. A nélkülözhetetlen forrás azonban egyszer csak elapad és semmilyen módon nem sikerül kapcsolatot teremteni az ottaniakkal. Mivel a legatyásodott otthonunkban semmilyen lehetőség nem maradt egy mentőakcióra, kénytelen kelletlen mindenki elfogadja a sorsot. Csakhogy pár elszánt egykori kutató mindent megmozgatva több év alatt mégis összeeszkábál egy űrhajót, amivel újra embert tudnak küldeni a Holdra, hogy kiderüljön mi történt.
Igen, a sztorinak van egyfajta megmosolyogtató sutasága és ez nem csak a felütésre igaz, hanem később is megmarad, amikor megtudjuk mi a kapcsolat megszakadásának az oka és mi is történt valójában. Ennek ellenére a történet működik és leköti a játékos figyelmét, és úgy is sikerül feszült hangulatot keltenie, hogy ellenféllel egyáltalán nem találkozunk a kaland során, de még csak élő emberrel sem (csupán pár lézengő robottal). Nem ígérhetek tehát vad akciójeleneteket és csatákat, de akkor miből is áll végtére a játékmenet?
Egy egyszerű, erősen ügyességi feladatokra és gyűjtögetésre épülő kalandjátékkal van dolgunk. A készítők próbáltak minél többféle stílust belepréselni a Deliver Us The Moon-ba: vannak FPS és külső nézetes részek, de fogunk vezetni is és a gombnyomogatós quick time eventek sem maradhatnak el. A legtöbbször azonban különféle külső és belső terekben kell nyomok után kutatni, amelyeket sokszor egyszerű használati tárgyak testesítenek meg. A sztori egy része is így kerül tálalásra: dokumentumokból, naplórészletekből derülnek részletek. De mivel a sok olvasás uncsi volna hosszútávon, akad jó pár átvezető is, ami a korábbi eseményeket stilizált hologramok segítségével játsszák el nekünk.
Így az ötödik bekezdés tájékán ideje tisztázni, hogy a játék nem új, négy éve jelent meg kalandos körülmények között először PC-re. Egy Kickstarter kalapozás után early accessben sikerült elstartolni, azonban a befejezés ekkor még nem volt a játék része, az csak egy év múlva került bele. Előző generációs konzolokra már teljes formájában érkezett 2020 elején, most pedig az új masinákra lett kicsinosítva (természetesen a korábbi vásárlók megkapják ingyen és bérmentve). Mostanában sok ilyet látunk és akad jó példa, hogyan lehet kiaknázni a jó lehetőségeket, itt azonban nem lehetünk maradéktalanul elégedettek. A látványt ugyan sikerült feljebb tekerni (a szokásosnak mondható quality és performance opciókat kapjuk), viszont a DualSense lehetőségei csak épphogy vannak kihasználva (támogatva vannak az új funkciók, de nem lett túlságosan nagy effort beletéve).
A Deliver Us The Moon új változatával tehát az jár igazán jól, aki még nem játszotta, az ismétlőknek kevés újdonsággal bír (habár egy gyors újrajátszást megérhet a 4-5 órás kaland). A készítők törekvései ellenére (sok játékstílus keveredése) azonban a nap végén mégiscsak egy sétaszimulátort kapunk, de abszolút a jobbik fajtából. Hasonló élményt és körítést nyújtottak anno a Tacoma, SOMA és Adr1ft is, de azért a KeokeN Interactive így is tudott újat mutatni. Olyannyira, hogy folytatás is készül Deliver Us The Mars címmel, amely már ősszel debütál és tíz év elteltével veszi fel a fonalat a cselekmény a mostanihoz képest. Csak bírjuk visszatartani addig a lélegzetünket.
Legutóbb ezt teszteltük: