Fejlesztő: OverBorder Studio; Kiadó: Team17; Platformok: PC, Xbox, PS5
A Thymesia teljesítette, amit megígért: egy pörgős, Souls játékokból merítő akció-RPG, gótikus horror körítésben. Hibái azonban a részletekben bújnak meg, amik még a rövidke játékidőn belül is hamar észrevehetővé válnak.
A Dark Souls 2009-es megjelenése óta sokan próbálkoztak már a FromSoftware babérjaira törni, az Elden Ring óriási sikerén felbátorodva pedig még többen vágják fejszéjüket ebbe az elég kemény fába. A kínai OverBorder Studio hét fős fejlesztőcsapata a Thymesia-val egy igazi soulslike kalanddal kecsegtet, ezúttal Hidetaka Myazaki egyik legnépszerűbb játékának, a Bloodborne rajongóinak kedvezve. Mivel én is ezek közé a rajongók közé tartozom, kíváncsi voltam a végeredményre, ami kevéssel, de alulmaradt a várakozásaimhoz képest – ettől függetlenül bátran ajánlanám azoknak, akik egy kis Souls-infúzióra éheznek.
A Thymesia horrorisztikus világában a túlzott alkímiahasználat egy borzasztó járványt idézett elő, ami szörnyekké változtatja az embereket. A játékos feladata, hogy a rejtélyes Corvust irányítva kiderítse a járvány okát, amivel csak egy gond van: Corvus amnéziás, így különböző emlékekbe visszatérve kell magunkat átvágni a kisebb ellenfeleken, egészen a bossokig, miközben apró feljegyzéseket összeszedve ismerhetjük meg a járvány eredetét. A történetvezetés tehát nem is hasonlíthatna jobban a Souls játékéhoz, csak kár, hogy a sztori itt közel sem olyan érdekes.
A játék pályatervezése és RPG elemei azok, ahol a legtöbb hibát véti a Thymesia. A 3 fő emlék megjelenésében különböző, viszont egyenként pár perc után repetitívnek hat. Gyakran érezzük magunkat úgy, mintha ugyanazon a folyosón járnánk újra és újra, nem igazán sarkall minket arra a játék, hogy felfedezzük a pálya minden szegletét. Ez persze abból is ered, hogy hiába keresünk, nem fogunk találni semmit néhány emlékfoszlányon és feljegyzésen kívül.
Minden mást, amit összeszedhet Corvus harc közben szerezzük meg, ami szerencsére meglepően jól működik. Ebben a tekintetben inkább a Sekiro védekezési rendszerét vette alapul a játék. Sokkal jobban megéri hárítani a támadásokat, mint kitérni előlük, ráadásul ellenfeleink is két „életcsíkkal” rendelkeznek: egy normál életerővel, amit egy karom támadással tudunk a leghatékonyabban csökkenteni, és az ezt takaró másik csíkkal, amit különböző módokon koptathatunk le róluk. Ebben segítségünkre van számos speciális fegyver, amiből egyet mindig tarthatunk magunknál, de bármikor ki is szívhatunk egyet a komolyabb ellenfelekben bujkáló vírusból.
Stamina sincs a játékban, így jóformán fék nélkül irányíthatunk bármilyen harcot, persze csak ha bírjuk energiával. Ez egyébként nem mindig egyszerű, mivel a Thymesia harcrendszere hatalmas precizitást igényel, néha talán még túl nagyot is bizonyos ellenfeleket esetében. Persze Corvus alapvető sebzését, életerejét és képességeit fejleszthetjük mindenféle területen, de ezek a fejlesztések nem minden esetben hasznosak, a választható különleges fegyverek száma mellett pedig feleslegesen soknak hat egy idő után néhány játékmechanika.
A játékmenet hiányosságait legtöbbször szépen fedi a hangulat és a látvány, ami egészen szépre sikerült egy ilyen kis fejlesztőcsapathoz képest. Akik szerették a Bloodborne-t, biztosan élvezni fogják ezt a sötét, gótikus világot is. A játék zenéi is remekek, hiszen még a legunalmasabb bossfightot – és sajnos inkább ilyenek vannak – is képesek egy picit frissé varázsolni.
A Thymesia egy alapvetően működőképes soulslike játék, ami sajnos még néhány órás játékideje alatt is képes hamar kiismerhetővé és ismétlődővé válni. Pörgős harcrendszere megmenti, ugyanakkor egyenlőtlenségei könnyedén frusztrálóvá is tehetik sok játékos számára, főleg ha a FromSoftware tökélyre csiszolt formuláját fogják várni tőle.
Legutóbb ezt teszteltük:
