Fejlesztő: Insomniac Games, Nixxes Software; Kiadó: Sony Interactive Entertainment; Platform: PC, PS5
Ismét megjelent a Spider-Man Remastered, azonban a hálószövő szuperhős ezúttal újabb platformra vetette ki hálóját, s milyen jól is tette: a barátságos és közkedvelt Pókember szenzációs kalandja végre PC-n is nyüstölhető.
Az előző személyi számítógépeken is felbukkant Pókember-játék az ügyeletes véleményhuszároktól kapott hideget-meleget: az Activision égisze alatt készült produktum a 2014-es The Amazing Spider-Man 2 című akciójáték. A névválasztás nem pusztán a véletlen műve, hisz ugyanabban a csodálatos esztendőben jelent meg az alapját képző Andrew Garfield féle-mozi, ami vállalható folytatás lett ugyan, de videojáték variánshoz hasonlóan a kritikusok és a rajongók többsége finoman fogalmazva sem volt elragadtatva tőle.
Most viszont bő 8 évvel később itt az eredetileg 2018-ban PS4 berendezéseken debütált Marvel’s Spider-Man, mellyel a Nixxes Software nem lacafacázott és fogta magát, majd portolták a két évvel később, PlayStation 5-re megjelent Remastered verziót PC-re – mely tartalmazza az összes korábban kiadásra került DLC-t. Az átírat a Sony korábban napvilágot látott alkotásához hasonlóan ismét közel hibátlanul sikerült, de nézzük, hogy dióhéjban mit érdemes tudni Peter Parker és alteregójának nagyszabású kalandjáról.
Ahogyan fél évtizede John Watts rendezésében a Hazatéréssel, úgy jelen tesztalanyunk alkotói is ügyesen ráéreztek arra, hogy a játékosok nem Póki rongyosra ismételt történetére kíváncsiak, hanem karakterek és cselekmények szempontjából a sztori kapott némi vérfrissítést. Főszereplőnk ugyanis már hosszú ideje fáradhatatlanul tevékenykedik szuperhősként, miközben próbálja megtalálni számításait a civil életben is. Eme egyensúly mozgatórugója Mary-Jane, Dr. Otto Octavius és May néni személye, akikkel Peter szoros kapcsolatot ápol, ám megjelenik Miles Morales is a színen, akinek megismerhetjük tragikus sorsú eredettörténetét – hogy aztán az év vége tájékán esedékes spin-off-ban vele is felfedezzük New York utcáit.
Egész pontosan Manhattant: a lüktető város legismertebb negyede szinte teljes egészében bejárható hálóhintázással vagy sétálva és az nevezetesebb látnivalók – az épületek, vagy például a Central Park – miatt az összhatás rendkívül hitelesen sikerült. Elismerés jár a Ratchet & Clank készítőiknek, amiért a fő szál mellett rengeteg felfedezni valóval és kihívással rukkoltak elő, hisz a tengerentúli metropoliszban számos mellékküldetést is abszolválhatunk. S akad közük olyan, ami némi társadalomkritikával is szolgál, hisz a környezetszennyezésre vagy a hajléktalanproblémára igyekszik felhívni a játékos figyelmét.
Ráadásul a már szokásosnak mondható fejlesztésekről sem kell búcsút intenünk, Pókarc kütyüi közül előrehaladásunktól függően valamennyit felturbózhatunk és személyre szabhatjuk a számunkra ideális eszközöket. 47 különböző spandexet húzhatunk fel, megtalálható közük számos ruházatot a filmes verziótól a képregényesig, így akinek nem szimpatikus a játékban található alap és egyben tovább gondolt jelmez, az nyugodtan magára húzhatja például Tobey Maguire vagy Tom Holland filmbéli gúnyájáit is.
A Marvel Spider-Man Remastered remek hangulatú, gazdag világa számos mosolyfakasztó kikacsintást és utalást foglal magában. A PC-s változat grafikai szempontból érettebb a korábban tapasztaltaknál, a hang- és zenei aláfestést pedig nem érheti panasz, utóbbiban Danny Elfman Pókember témáihoz kapcsolódó stílusjegyeket véltem felfedezni.
Legutóbb ezt teszteltük: