Fejlesztő: Naughty Dog; Kiadó: Sony Interactive Entertainment; Platform: PC, PS5
A The Last of Us: Part I immár a második rész színvonalán pompázik, de kinek érdemes rá beruházni?
Aki részt vett valaha is bármilyen alkotói folyamatban, az bizonyára egyetért azzal a tézissel, hogy a munkának bizony soha sincs vége – abbahagyni lehet, befejezni nem. Így van ez a videojátékok fejlesztésével is, manapság ráadásul ezek a folyamatok olyan hosszúra nyúlnak, hogy a finishre tutira jön például valami új technikai fejlesztés ami már nem fér bele. Éppen ezért ha bárkinek is van lehetősége újra hozzányúlni egy szívéhez kedves korábbi munkához (értsd: van rá idő és támogatás), akkor valószínűleg kapni fog az alkalmon.
A Naughty Dog is valószínűleg örömmel nyúlt vissza Joel és Ellie első kalandjához, hogy felhozzák az időközben megjelent második rész szintjére és kihasználják a PS5 lehetőségeit. A játékosok viszont többnyire inkább értetlenkedve figyelték, hogy mi a fenéért van létjogosultsága a The Last of Us: Part I-nak. A 2013-as eredeti egy év elteltével ugyanis kapott már egy remastered kiadást a PS4-re igazítva, ami a mai napig egészen vállalható minőségű.
Több teória is született a miértre – az egyik legnépszerűbb, hogy az időközben HBO által leforgatott TV sorozatot szeretnék népszerűsíteni ekképpen, mások pedig a PC változattal indokoltak, vagy hogy a Sony lehajol minden apró bevételért mostanság. Mindegyikben van valami, de azért vegyük végig. A sorozat ugyan csak jövőre érkezik, de teljesen jó következtetés, hogy kereszt promó történik, habár kérdéses, hogy mindez ér-e ennyi extra befektetést. A PC változat pedig valóban be van jelentve, ám egyelőre csak annyi ismert, hogy “hamarosan” érkezik – jelentsen az bármit (az Uncharted: Legacy of Thieves Collection portjára már február óta várakoznak szegény számítógépesek, de még mindig nem tudni róla semmi konkrétat) – szóval ha az lenne a fő műsorszám, akkor illett volna bevárni.
Van itt azonban egy szál, amely sokkal több választ adhat, de mégis kevésbé kapott publicitást (hivatalos megerősítést meg végképp nem). Az egész onnan indult, hogy Michael Mumbauer elhagyta PlayStation Studios kötelékét és interjút adott a God of War apukájából Youtuberré váló, nagypofájú David Jaffenek. S hogy ki volna MM? A Visual Arts Service Group egykori vezetője. Ez az a belsős csapat, amely az utóbbi bő évtizedben majd minden PlayStation exkluzív fejlesztésébe besegített, elsősorban grafikai téren. Egy idő után Mumbauer szeretett volna valami többet, egy kiugrási lehetőséget, ami azért nem ördögtől való, mert a Sony belső csapatainál már többször volt ilyesmire példa (hasonló, támogatások és portolások után kapott lehetőséget a Ready at Dawn a The Order: 1886-ra, vagy a Bend Studios a Days Gone-ra – az már egy másik történet, hogy ki mennyire tudott élni vele).
Az első ötlet az volt, hogy különböző népszerű Playstation franchise-okhoz készítettek volna animációs filmeket, ezzel is erősítve a brandet. A dolog azonban elvetélt, így kerültek előtérbe inkább a remake lehetőségek, amelyben a Sony akkori fejese, Shawn Layden különösen jó lehetőségeket látott. Először az Uncharted került a célkeresztbe, de aztán különböző (főleg anyagi okok) miatt inkább a The Last of Us franchise-ra esett a választás. A munka el is kezdődött T1X kódnéven és támogatást is kapott az eredeti fejlesztőktől, de aztán kiderült, hogy az éppen készülő második rész megjelenését nem tudja tartani a Naughty Dog (2019-et írunk), ezért inkább be kellett segíteniük a Part II-be. Közben azért a remake is csordogált tovább a maga útján, de szép lassan a szerepek felcserélődtek, a “pajkos kutyák” ugyanis a sorozat alkotójának okán egyre több beleszólást szerettek volna a projektbe, idővel pedig teljes egészében át is került a staféta. Hogy az egész sztorinak mennyi a valóságalapja, azt talán csak évek múlva (vagy sohasem) tudjuk meg, mindenesetre az időközben új céget alapító Mumbauer már ránézésre sem tűnik olyan hantagépnek, mint a gearboxos Randy Pitchford, vagy Peter Molyneux, ráadásul a mai napig serényen népszerűsíti a The Last of Us: Part I-t a Twitterén.
Na de ennyi unalmas(?) mellébeszélés után térjünk rá a lényegre: hogy sikerült a játék? A Naughty Dog és Sony hónapok óta promózza, de mindig csak apróbb részleteket közreadva. Az ígéretek viszont egy teljesen nulláról újjáépített remake-ről szóltak. Sajnos mindjárt azzal kell kezdenem – bármennyire is tisztelem és szeretem a brigádot – hogy ez így ebben a formában egyszerűen nem igaz, vagy egészen mást értünk remake alatt. Az tény hogy rengeteg munka ment bele a projektbe és hogy több dolgot is valóban teljesen újragyúrtak, de látszólag azért nem mindent. Részemről egy remake úgy indul, hogy mindent kidobunk és egy tiszta fehér lappal indulunk el, itt azért nem ez történt. A felújítás inkább egy nagyon erős és tisztes remasterként aposztrofálható.
Kezdjük azzal, ami új. Hihetetlen sokat fejlődött a karakterek ábrázolása. A főbb szereplőket teljesen újjáépítették, sokkal részletesebbek az arcok, élethűek a hajak, a mimikák. Első látásra talán fel sem tűnnek ezek az apróságok, vagy az emlékeinkben így is jönnek elő, de ha visszanézzük az előző, 2014-es változatot, akkor egyből feltűnik majd a változás. Több helyszín is jelenetős átépítést kapott, máshogy néznek ki házak, változtak a berendezési tárgyak, de ami talán a legfontosabb, hogy egy nagyon profi, élethűbb bevilágítást kaptak a helyszínek, amitől minden életszerűbb lett. Természetesen a PS5 vívmányai is helyet kaptak, amiből talán a DualSense haptikus feedbackje (tényleg érezni az esőcseppeket), vagy az adaptív ravaszok (íjászkodásnál lesz látványos) a leginkább kiemelhetőek, de nyilván a 4K közeli, 60 FPS-es látvány sem utolsó (persze ha valaki valódi 4K-ra vágyik, átválthat 30 FPS mellett, ahogy a 120 Hz-es mód is adott, ha valakinek van erre alkalmas készüléke).
Emberibb nyelven azt tudom mondani, hogy nagyon előnyére változott a látvány, egyszerűen jó ránézni a játékra és az ember szívesen éli át újra a kalandot ezeknek a változásoknak köszönhetően. Viszont az is tény, hogy sok minden megmaradt. A dialógusok például mind a régiek (nem mintha baj lenne velük, kiváló alakítás mind, de ugye a nulláról újjáépített kaland kijelentés rögtön itt megbukik), de nagyon sok asset is a korábban használt. Ahogy említettem, rengeteg tereptárgy, vagy háttér, akár padlózat, vagy utcakő is cserélve lett, de ugyanakkor akad sok dolog, ami maradt a régi. Kicsit fájó ezekre ránézni, mert ugyan nem lógnak ki annyira a környezetből, de egy-egy tárgy, polc, ajtófélfa, postaláda textúrájának, vagy plakátnak, újságkivágásnak a pixelességét látva azért megint csak látszik, hogy nem teljes értékű a remake.
Számos fejlesztés viszont át lett hozva a Part II-ből. Például a fegyver upgrade teljes egészében, de nagyon sok UI elem és menü is gyakorlatilag ugyanazt az ott megszokott formát mutatja. Sok hűhó volt a fejlesztett AI-ról, vagy hogy Ellie képességei átkerülnek-e. Utóbbira az egyértelmű válasz a nem, vagyis nem lehet például kúszni, gyakorlatilag maradtak az eddig is elérhető feature-ök, amiket megszoktunk az első részből, csak legfeljebb csiszolásra kerültek. A mesterséges intelligenciáról meg ambivalensek az érzéseim. Eleve bármilyen videojátéknál szóba kerül a téma, valahogy azt látom, hogy az emberek NASA űrtechnikát várnak, pedig a lehetőségek terén messze nem tart ott a játékfejlesztés. Maradjunk annyiban, hogy a Part I ezen szegmense ha alkalmaz is újításokat a második részből, azért nem lett egyszeriben tökéletes. Jómagam az alap, normál fokozaton játszottam, de akadtak olyan komikus szituációk, amikről jobb ha most nem értekezek külön. Általánosságban szólva teljesen rendben van az AI, de csodát várni nem szabad.
A sztori teljes egészében maradt a régi (legfeljebb olyan szintű változások vannak, hogy a végén a “tudodki” – érthetően nem akarok spoilerezni – már a második részben látható karakterre hasonlít) és a Left Behind DLC, vagyis Ellie előtörténete is a csomag része, szintén változatlanul. Beszéljünk azonban az árról is, hiszen sokaknál ez volt még egy faktor, ami kiverte a biztosítékot. Egy mostani, teljes árú AAA kategóriáról beszélhetünk ugyanis, ami a fentebb elmondottak fényében azért valóban kicsit erős. Több olyan vélemény is volt, miszerint ingyen kellene adni, vagy a szokásos 10 dolláros (PS4-PS5) tarifával, ami meg már a másik véglet. Az igazság valahol félúton lehet, valóban realisztikusabb lett volna egy csökkentett, kétharmad körüli címke (vagy legalább kedvezmény azoknak, akik birtokolnak korábbi változatot), hiszen rengeteg munka belement azért, de azért mégsem egy új játékról beszélhetünk. Akad viszont olyan meglátás is, miszerint van aki szó nélkül kifizet 70 USD-t bármilyen hasonló színvonalas címért, ami olyan szintű accessibility feature-öket (amelyek a fogyatékkal élők játékélményét garantálják) tartalmaz, mint amit a Naughty Dog áthozott ide is a második részből – azt hiszem ezzel nehéz vitatkozni.
Teljesen őszintén, mindenféle ráhatás és elvárás nélkül kijelenthetem, hogy a The Last of Us: Part I egy kiváló játék (továbbra is) és a sorozat első részének legszebb, legtökéletesebb és legtartalmasabb kiadása. Öröm volt harmadjára is végigjátszani (ráadásul ezúttal már magyar felirattal megtámogatva). Ugyanakkor meg tudom érteni, ha valakinek harmadjára már sok, illetve nem mehetünk el az árazás valótlansága mellett. Azt tudom javasolni, hogy mindenki mérlegelje, hogy bele akar-e vágni vagy sem, esetleg megvár egy jelentősebb leárazást. Ha pedig valaki azon morgolódna (amin egyébként valamelyest én is), hogy ezeket az erőforrásokat inkább egy új játék fejlesztésébe kellett volna ölni, azok megnyugodhatnak, mert mindez valószínűleg nem jelentett igazi akadályt. A Naughty Dog ugyanis egy jó ideje (immár bevallottan) az önálló multiplayer címükön ügyködik, az így felszabadult single playerre szakosodott gárdát pedig le lehetett kötni egy másik feladattal, amíg a tényleges új, nagy játékuk olyan fázisba nem kerül az előkészítés után, hogy komolyan el lehet rajta kezdeni dolgozni. Várjuk szeretettel azt is.
Legutóbb ezt teszteltük:
