WRC Generations – játékteszt


wrcheader

Fejlesztő: Kylotonn; Kiadó: Nacon; Platform: PC, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X|S, Windows

Egészen szépen búcsúzik a WRC Generations a hivatalos licensztől, de a tökéletes rally élményt még továbbra is keressük.

Nagyjából a kétezres évek feléig követtem rendszeresen a rali-világbajnokság történéseit, számomra az azt megelőző évtized volt meghatározó olyan nevekkel, mint Mäkinen, Sainz, McRae, Kankkunen, Auriol, Burns, Grönholm, Solberg. Ami viszont ezután következett…. valljuk be: az egyeduralom semelyik sportnak nem tesz jót. Pláne ha az úgy jön létre, hogy másnak esélye sincs, mert valamelyik gyártó (a kettőből, ami eleve rémesen kevés) végtelen mennyiségű pénzt önt a fejlesztésekbe.

Furamód videojátékos fronton is idáig volt meg a kapcsolódási pont, hiszen az Evolution Studios (béke poraikra) pont eddig tolta a hivatalos széria szekerét (még PS2-n). Utána következett egy pár éves pauza a WRC játékok frontján, hogy 2010-től négy esztendőre a Milestone vegye át a stafétát, mielőtt az a Kylotonnhoz került egészen napjainkig. Megmondom őszintén ezek az epizódok nekem mind kimaradtak, két éve kóstoltam bele ismét a sportág virtuális változatába a WRC 9 jóvoltából, de nem nagyon tetszett amit láttam. A grafika ugyan szép volt, de a szimuláció és az irányítás erősen köhögött és ez jelentősen sajnos a tavalyi változatra sem változott.

A WRC Generationsnek azonban azért adtam mégis újra esélyt, mert őrségváltás készülődik, jövőre már más céghez kerül a licensz. Talán pont ennek tudható be, hogy a fejlesztők kicsit jobban odatették magukat, igyekeztek több szempontból is kedvében járni a játékosoknak. Mondjuk ez leginkább a körítésben és motorház alatt érhető tetten, hiszen magának a játéknak a váza érdemben nem sokat változott. Ugyanúgy játszhatunk karrier módot csapatmenedzseléssel és az összes többi dolgot, amit egy hivatalos licensszel rendelkező címnek tudnia kell. Az érdekes dolgok azonban nem innen jönnek.

Hanem például a pályák választékában, hiszen nem csak az idei szezon helyszínei köszönnek vissza választékban, hanem a gyakorlatilag majd minden ország, aki az elmúlt évtizedben rendező volt. Az autóválaszték is parádés, ugyanis visszatértek a tavalyi Anniversary mód legendás gépei (Alpine A110, Audi Quattro, Lancia Delta – bár némelyik mintha kissé gyengus módon lenne megmodellezve), továbbá a vadi új bestiák. Idénre ugyanis maga a sport is megújult a hibrid gépek bevezetésével és ezeket (Ford Puma Rally1, Hyundai i20 N Rally1, Toyota GR Yaris Rally1) mind kormányozhatjuk is. Talán ezért is (vagyis a bekezdésben eddig felsorolt dolgok okán) kapta a szokásos számozás helyett az új rész a Generations alcímet.

Na de nézzük azokat a bizonyos motorháztető alatti változtatásokat. Végre meghallgattatott a kontrollerrel játszók siráma és pontosabb lett az irányítás. Nincs, vagy sokkal kisebb már az a holtjáték, ami miatt inkább kenuszimulátorra hasonlított az élmény és a fizika is sokat fejlődött. Nem mondanám ugyan hibátlannak egyiket sem, például az autók még most is gyakran súlytalannak érződnek, de határozottan jó irányba mozdult el a Kylotonn. A grafikával eddig sem volt igazán nagy gond (talán csak a rajtnál sertepertélő karaktermodellekkel), egészen stabil 60 FPS-t produkált a 1080p-s felbontás mellett, 4K-ban viszont már le kell adnunk 30-ig. Helyenként ugyan egy-két csúnya textúra (jellemzően a fák lombozata), vagy egy-két későn bepopoló tereptárgy borzolja a kedélyeket, de az összkép határozottan kellemes.

Ha nem is ért fel a csúcsra, de a búcsúelőadásra egészen szépen kiköszörülte a csorbát a WRC Generations, jövőre viszont már nem ettől a csapattól érkezik a WRC játék. A Dirt Rally szériáról is ismert Codemasters mutathatja meg a tehetségét, ami nagyszerű hír, az viszont már kevésbé, hogy tavaly meglepetésszerűen felvásárolta őket az Electronic Arts. A tapasztalat,  know-how és erőforrások tehát egészen biztosan adottak egy sikeres produkcióhoz, reméljük az EA “kreatívjai” nem csapják majd agyon az élményt (például miktortranzakciókkal és egyéb okosságokkal). No de a francia srácokra visszakanyarodva: őket sem kell temetni. A Kylotonn jövőre a Test Drive Unlimited Solar Crownnal bizonyíthatja, hogy igenis van keresnivalójuk az autós játékok piacán. Várjuk szeretettel mindkét produkciót.

75

Legutóbb ezt teszteltük:

Lunistice – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Ingyen kölcsönözhető a Volt egyszer egy téka a YouTube-on!
Következő cikk A hét röhögései (458.)

1 Comment

  1. 2023. november 10. péntek

    […] hanem kedvesen csak annyit mond biztatólag, hogy legközelebb majd jobban sikerül. 2022-ben a WRC Generations már egész vállalható lett, de még mindig messze nem álmaink rally játéka. Akkor úgy is […]