Impaler – játékteszt


impaler0

Fejlesztő: Apptivus; Kiadó: Retrovibe; Platform: PC

Unaloműző, zúzós akciójáték érkezett Impaler címmel, melyben ördögi lények igyekeznek behatolni az általunk védett katedrálisba.

Isten házát démonok ostromolják, mi pedig éppen ott tobzódunk, hogy a védelmünkbe vegyük. Az Impaler című 3D-s aréna shooter nyúlfarknyi története ennél egyszerűbb nem is lehetne, de a 3 dolláros kezdőárért igazság szerint nem is illik többet várni. A minimalista játék tulajdonképpen egy rogue-like elemekkel megspékelt retro FPS, amiben mindössze egyetlen pályán, ám több fordulón át lőhetjük ripityára ellenségeinket. Ebben összesen 6 különböző fegyver lesz parterünk, de az alapértelmezett tüskét leszámítva közülük csak egyetlen lehet nálunk.

impaler1

Munícióból nincs hiány, mivelhogy abból végtelen mennyiség áll rendelkezésünkre, ugyanakkor körönként egyszerre olykor oly sokan rondítanak nekünk, hogy mordályunk felhevülésének köszönhetően könnyedén saját csapdánkba eshetünk. Nemeziseink nem csak földhöz ragadottak, hanem némelyikük repkedni is tud. Utóbbiak ellen a tüskét (mely lényegében egy földből kinövő 3 méteres tövis) nincs értelme használni, ám a lábon közlekedőket kiiktatva ekként kasszírozhatunk be életerő növelő apró zöld pluszjeleket. Valamennyi pokolfajzat halálozáskor érméket is potyogtat, ezek összegyűjtésük után, a szintek teljesítését követően elherdálhatóak, de csak akkor, ha pénztárcánkban minimum 50 zseton megtalálható – minden egyes fejlesztés fejenként ennyibe kerül. A képességek révén hatékonyabb tűzerővel, passzív HP növelővel vagy akár pontosabb célzással rendelkezhetünk, de meglepő módon igencsak hosszú és változatos a lista, hiszen összesen 40 lehetőségünk van.

Az Impaler 212 szombaton és vasárnapon át készült, vagyis egyszemélyes alkotója 4 éven keresztül dolgozott rajta – méghozzá C programnyelv alatt. Érdekesség, hogy a negyedik születésnapját ünneplő Project Warlockból felbukkan a Demoness nevű szárnyas boszorka, illetve lődözhetünk többek közt rájuk is a népszerű Harvesterrel is. Tesztalanyunk remek időtöltés, ha energikus FPS-re vágyik a játékos, egy végigjátszás során egyetlen turnus sem hat ismétlődően és helyenként még izgalmakat is tartogat.

6. szék

 

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

Trifox – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A Tenkes kapitánya és Boba Fett sorozat hangos találkozása
Következő cikk Az Andorról viccesen, de őszintén