Feketedoboz (Boîte noire), rendezte: Yann Gozlan, főszereplők: Pierre Niney, Lou de Laâge, Andre Dussolier, Sébastien Pouderoux, francia thriller, filmdráma, 129 perc, 2021 (15)
Volt idő, nem is olyan régen, mikor a francia filmgyártás nagyon erősen jelen volt a hazai mozikban. Manapság viszont alig van bármi, ami figyelemre méltó lenne. A Feketedoboz azonban mindenféle modern filmkészítés ellenére, olyan tartalommal rendelkezik, amit jó értelemben véve régimódinak is nevezhetünk.
Mathieu (Pierre Niney) hangelemzőként dolgozik és mindenféle balesetek hanganyagát ellenőrzi. Munkáját nagyon precízen és hidegen végzi, kizárva az érzelmeket. Ő a csapat egyik legtehetségesebb dolgozója és épp ezért lesz számára csalódás, mikor egy repülőgép balesetének nyomozásában nem vehet részt. De egy szerencsés véletlennek köszönhetően mégis kap egy esélyt, és pillanatok alatt sikeresen le is zárja a nyomozást. Mégis van egy-két tényező, ami nem hagyja őt nyugodni, és ez lassan rögeszméjévé válik…
Az összeesküvés-elméletes filmek nagyon sikeresek voltak a 70-es években(A Parallax-terv, Az elnök emberei, Magánbeszélgetés, Halál a hídon) , de azóta csak elvétve találhatunk gyöngyszemeket (pl. Arlington Road). Azért is hálás műfaj ez, mert a lényege hogy a film végére a nézőit gondolkodóba ejtse, megdöbbentse és magára hagyja azzal az információval, hogy van körülötte egy nagyobb hatalom, ami befolyásolja az életét. A Feketedoboz is egy ilyen alkotás. Az alkotók nagyszerűen ábrázolják a filmben azt a láthatatlan kezet, amit egy teljesen átlagos ember sosem láthat és csak a Mathieu-féle csodabogarak fedezik fel. Ezek tipikusan annyira pici nyomok, hogy emiatt a környezetük teljesen bolondnak nézik. 
Pierre Niney remekül ábrázolja az enyhén aspergeres, abszolút hallású csöndes zsenit. Az ő karaktere azért zárja be magát folyton, mert számára túl nyitott a világ zaja és emiatt meglehetősen nehezen tudja magát kifejezni. És nagyon jó, mikor a kezdetben még csöndes, visszahúzódó Mathieu megszállottá válik és bár tudjuk, hogy a mozi végére kitudódik a nagy titok, mégis amilyen buktatókat helyez el a film a főszereplő elé és ahogy azt ő megoldja, azt úgy fogja nézni a mindenkori néző, mint egy kisgyerek, aki életében először ül fel egy hullámvasútra.
Maga a felépítés is olyan, hiszen akárhányszor érzi magát Mathieu a magasban, utána újabb mélypont jön, és mindig közel áll ahhoz, hogy kiszálljon. Ez adja a film motorját, hogy kicsit feszesebbé kellett volna vágni a filmet, mindenesetre nagy élvezet nézni, ahogy hősünk a szakmai becsületéért kezdi el a nyomozást, majd lassan kezd beleőrülni abba, hogy folyton falakba ütközik. Olyan falakba, amik elvileg nem is léteznek. 
Ugyanakkor nem mehetek el a film egyik nagy hibája mellett. Ez pedig a Mathieu és felesége közti kapcsolat ábrázolása. Egy pillanatra sem fogja senki elhinni, hogy ők ketten együtt vannak, pláne hogy házasok. A forgatókönyv nagyon elhanyagolta kettejüket, és ami még rosszabb: a színészek közt sincs igazi kémia vagy feszültség. Hiába játszanak jól, ha egyszer nincs a karakterükben semmi, ami összekötné őket. És ez azért sajnálatos, mert a cselekmény szempontjából fontos lenne a viszonyuk. Azzal, hogy nem foglalkoztak vele eléggé (sehogy), egy hatalmas érzelmi töltettől mentesül a film. Pedig pont ennyire lett volna szükség, hogy egy szimplán jó moziból kiváló legyen. Sajnos emiatt a befejezés is veszít az igazi erejéből.
De ez, ne vegye el senki kedvét a megtekintéstől, mert még így is bőven az átlag felett teljesít a film! A rendező nagy Fincher-rajongó lehet, mert sok trükköt tőle emel át (már a legelső vágatlan jelenet a repülőgépen is egy ilyen pillanat), de cseppet sem hat erőltetettnek a dolog. Van valami varázsa annak, mikor azt láthatjuk, ahogy egy zseni problémákat old meg, ebből a szempontból pedig a Feketedoboz jelesre vizsgázik. Remélem hogy a rendező Yann Gozlan legközelebb nagyobb figyelmet fordít az érzelmi szálra is, és akkor talán a francia thriller újra visszatér a köztudatba.
