Panda Punch – játékteszt


pandapunch0

Fejlesztő: Ninja Rabbit Studio; Kiadó: Ratalaika Games; Platform: PC, PS4|5, Xbox One & Series X|S, Switch

Megszámlálhatatlan mennyiségben érkeznek a változó minőségű ügyességi játékok: ezúttal az alsó korosztálynak szánt Panda Punch-ra esett a választás, de hiába a kellemes játékmenet, vörös cimboránk kalandja unalomig ismételt klisékből áll.

Nincs feltétlenül baj azzal, ha egy indie videojáték valamely más alkotásból igyekszik ötleteket koppintani, viszont a Panda Punch-ra jövőben csupán jól összerakott, ám mindent egybevetve felejthető platformerként fogunk emlékezni. Lakhéjét őrző ragadozónk története pont annyira érdekes, mint amennyire készítői ideális esetben összetettebb játékmenetet csempésztek volna bele, ugyanis hősünk erdejét mesterséges lények támadták meg, Ennek következtében pedig Zeep apja mechanikus karral szereli fel, hogy annak hathatós segítségével fújjon számukra takarodót. Bámulatos, hogy hol tart már a tudomány ezeknél a szőrmókoknál.

pandapunch1

Frissen kapott végtagunkkal csupán ütni tudunk (eleinte csak bal vagy jobb irányba), és ellenlábasaink kiiktatását leszámítva akár gombokat is nyomkodhatunk vele. Ezen szerkezetek átállítása elzárt területeket oldanak fel, azonban olykor vigyáznunk kell, hogy a kapcsolókat milyen sorrendben kalibráljuk, ugyanis könnyedén területünkön ragadhatunk. Ilyenkor a szintek újbóli betöltése jelenthet megnyugvást, a checkpointok viszont ilyen szempontból elbaltázott funkciók, ugyanis tesztalanyunk lényegében folyamatosan ment – már, ami az előrehaladásunkat illeti.

pandapunch3

Összesen 58 pixel art külsejű pályán ugrabugrálhatunk, s statisztikailag körülbelül 5 percbe telik, míg fejenként elvergődünk a végéig, mely valamiféle levegőben lógó panelt jelent és a befejezéshez nemes egyszerűséggel meg kell érintenünk az arra dedikált billentyűnkkel. Alacsony kihívást tartalmaz a Panda Punch, nemeziseink egyszerűek és hamar kiismerhetőek, legyen az kisebb rosszakaró vagy nagyobb főmufti, egyikőjük sem túl acélos. Életerőnk száma eléri a hármat és végtelen mennyiségű élet áll rendelkezésünkre.

Már a cikk nyitányakor behúztam magam a csőbe és lelőttem a poént, miszerint a Ninja Rabbit Studio produktuma egy ideig szórakoztató akció egyveleg, ennek ellenére olyan sok egyforma küldetést teljesíthetünk, hogy a végigjátszás rövid időn belül szimplán unalomba fullad. Ha valaki retro irányba kacsintgat, inkább másfelé keresgéljen.

10 4

 

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

Lil Gator Game – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Lil Gator Game - játékteszt
Következő cikk Guillermo del Toro és Finn Wolfhard válaszolt a netezők legfontosabb kérdéseire