Fejlesztő: KeokeN Interactive; Kiadó: Frontier Developments; Platform: PC, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X|S
Aki élvezte az expedíciót legutóbb a Holdon, annak a Deliver Us Mars is szórakoztató lesz. Családi drámába csomagolva menthetjük meg újra a Földet.
1969-ben az emberiség (elvileg) meghódította a Holdat, az űrutazás következő nagy mérföldköve a vörös bolygó, vagyis a Mars lehet majd. Nem csoda hogy számtalan könyv, film és más művészeti alkotás foglalkozott már a témával mindkét égitestre nézve – sokakat izgat, hogy merre lehet élet a Földön kívül. Nos, a KeokeN Interactive már mindkettőt megkóstolta, ugyanis a két részre rúgó játéksorozatuk épp ezekre a helyekre kalauzol el. A 2018-as első epizód felújítását épp tavaly nyáron teszteltük, most pedig megérkezett a Deliver Us Mars is, amely nemcsak hogy folytatja a történetet, de szinte minden tekintetben rá is tud licitálni.
Az elődnek azzal sikerült felhívnia magára a figyelmet, hogy többnyire first person (de alkalmasint külső) nézetből játszva, nulla mellékszereplővel mesélt el egy történetet. A cselekmény fonalát hologramok és e-mailek, valamint jegyzetek vitték előre, a helyszínek felfedezése mellett pedig logikai feladatok tömkelegét kellett megoldani. A folytatás ehhez képest sokkal profibb hatást kelt: a hologramok ugyan most is megmaradtak, de vannak egész pofás átvezető jelenetek, s a főhős is egy hús-vér valaki, akit láthatunk is.
A történet középpontjában Kathy Johanson, az ifjonc asztronauta lány áll. Az ő édesapja (Isaac Johanson) az, aki a Földre mikrohullámú technológiával (MPT) szállított energia megoldásának egyik legfőbb agytrösztje. Ugyanakkor annak a társaságnak is tagja, akik szabotálták a Holdon a kitermelést, s akik rejtélyes módon eltűntek. Az első rész eseményeinek hála a Föld energiaellátása ugyan megoldódott, de a bolygó így is lassú halálra van ítélve. Éppen ezért amikor hosszú évek elteltével egy különös üzenet érkezik a rég nem látott apától, expedíció indul a Mars irányába, hogy megszerezzék azt technológiát, amivel rendbe hozhatják a kék bolygó szebb napokat látott ökoszisztémáját.
A négytagú csapat egyik tagja Kathy (idősebb) nővére Claire, de velük tart Sarah Baker is, aki már az előző kalandban is szerepelt, igaz csak hologram formában. A sztori folyamán nem csak a nagyobb kép kerül kibontásra, hanem tulajdonképpen egy családi dráma is lejátszódik a szemünk előtt, amely valamelyest megmagyarázza az egyéb történések mögötti miérteket is. Rengeteg visszaemlékezés van, amelyek nem csak videók, hanem játszható részek is akadnak közöttük, a még gyermek Kathyvel.
A tennivalók többsége megidézi az öt évvel ezelőtti első részt. Ugyanúgy vannak súlytalanságban lebegős részek, lézervágóval eltávolítandó fedőelemek, bonyolult űrhajóvezérlős feladatok, vezethetünk holdjárót, illetve irányíthatunk itt is egy gömbölyded segítő robotot (Ayla) akinek néha szűk szellőzőjáratokba kell bebújnia. Új elemek is akadnak, mint például a lézerfények vezetgetésével nyitható ajtók, de sokkal fontosabbak a falon mászkálós szekciók. Kathynek ugyanis akad két csákánya, amivel Lara Croftot meghazudtolva tud bizonyos felületeken mászni.
Sajna azt lehet azonban mondani, hogy ez utóbbi a részek picikét túl lettek tolva, valamint az irányítás pontatlansága miatt nem annyira élvezetesek és sokszor idegtépően lassúak is. A játék technikai állapota sem a legmakulátlanabb, gyakran történtek belassulások a teszt alatt (főleg a nagyobb, nyílt terepeken), illetve későn megjelenő textúrák és helyenként furcsán lobogó frizurák tudják kizökkenteni a játékost. A karaktermodellek is felemásak – néhány helyen (főként átvezetőkben, közeliken) hangulatosan vannak megkomponálva, máskor meg kissé élettelen tekintetek és gyenge karakteranimációk és/vagy szájmozgás rontja el a beleélést.
Nem füllentettem a bevezetőben, a Deliver Us Mars szinte tényleg minden tekintetben fejlődött, de ez hozott egy csomó új problémát is. Hiába a nagyobb beleélést biztosító átvezetők jelenléte, ha azok minősége néha nem elég jó. Hiába a grandiózusabb sztori, ha a családi szál egy kicsit elveszi az erejét. Hiába a továbbfejlesztett játékmenet, ha az egyik új eleme indokolatlanul sokat szerepel. Félreértés ne essék, játék így is élvezetes, de a felsorolt újdonságok ebben a formában legalább annyit elvesznek, mint amennyit hozzáadnak – így pedig a nap végén nem kapunk feltétlenül egy jobb játékot mint a múltkor, inkább csak egy kicsit másfélét. Ami viszont egyértelműen látszik, az az űrkutatás szenvedélyes szeretete, amit a készítő Deetman fivérek nagyapjuk révén örököltek. Ha sikerül még nagyobb költségvetést szerezniük, akkor talán egy harmadik rész pár év múlva nagyobb minőségi ugrást hozhat.
Legutóbb ezt teszteltük:
