Menekülj, én szóltam!
Két alak jön ki az erdőből: az egyik fejét fogva, a másik kokainmedve. Biztos mindenkinek van egy olyan ismerőse, aki imádja nagyzolós sztorikkal felhívni magára a figyelmet. Tele van hihetetlen történetekkel, amikről váltig állítja, hogy megtörténtek vele. Be nem áll a szája, és elsőre még tényleg nagy érdeklődéssel figyeled az életének akciófilmbe illő mozzanatait, de aztán hamar rájössz, hogy ugyanazokat a lódításokat ismétli újra és újra. Ha a Kokainmedvét akarod megnézni, akkor másfél órára egy őrült, beteg, és végtelenül erőszakos lelkű történettel zárod össze magad.Nézzük a tényeket. Pontosan 1985-öt ben járunk az Egyesült Államokban, mikor Andrew C. Thornton, a drognyomozó rendőrből lett kokaindealer kidobálja sporttáskákban a tetemes kokainszállítmányát repülőjéből, mert az a túlterhelés miatt zuhanni kezdett. Georgia állam természetvédelmi területe felett jár épp, és jó ötletnek tűnik neki, hogy így mentse ami menthető. Úgy gondolja, hogy társaival majd később nyugodtan tudják begyűjteni az értékes táskákat a fák közül. De egy dolgot nem vesz számításba: az ejtőernyős ugrását elhibázza. A gépből kilendülve eltalálja a fejét a gép hátsó szárnya, és eszméletét vesztve, az ernyő nyílása nélkül csapódik a földbe pont egy főútnál. Thornton holttestét így hamar megtalálják, ami elég sok kérdést vet fel, mert elegáns öltözékét golyóálló mellénnyel kiegészítve, túlélő felszerelésekkel és fegyverekkel felpakolva, valamint egy kokainnal teli sporttáskával együtt fekszik élettelenül a földön. De fél évre rá, ’85 telén találnak egy még bizarrabb tetemet az erdőben.Egy szokatlan módon elpusztult medvéét, amiről a boncolás bebizonyítja, hogy kokain túladagolás végzett vele. Hamar kimúlhatott az állat, miután a egy kokainos táska tartalmát gyanútlanul magába tömte. Hiszen Maci Lacihoz hasonlóan azt képzelhette, hogy az emberek csomagjai mindig valami finomságot rejtenek, és így több kilónyi kokaint falhatott fel. Az állatot kitömik, és preparátumát mai napig meg lehet tekinteni Kentucky állam egyik plázájában. Alatta a felirat: Kokainmedve: az igazi partyállat. Ez a fenti sztori, főleg Andrew C. Thornton amúgy még rengeteg érdekes részlettel szolgáló élettörténete igazi jó filmes alapanyag lehetne. Lásd a szintén igaz történetből készült Barry Seal: A beszállítót, amin marha jót lehet szórakozni, és a maci sztoriját is belerakhatták volna egy jó gegként. De helyette megkaptuk 95 percben a bedrogozott mackó fiktív ámokfutását, mert a népnek kokain és cirkusz kell. Az van, de milyen?
A Kokainmedve amennyire primitív alapötletű film, pont annyira hatásos és figyelemfelkeltő marketing kampányt lehetett rá felhúzni. Sikerült is, hónapokkal a bemutató előtt már a fél internet tele volt az előzetesekkel, és sokan várták, hogy mi sül ki ebből az elvetemült koncepcióból. A premier eljött, és kijelenthetjük: egy nagy médiahekk, egy olyan film, aminek ha megnézed az előzetesét, akkor láttad az egészet. És sokkal jobban is jársz, mert csak két percet vett ez az életedből. Pedig a Kokainmedve jól indul. Karikatúra szerűen bemutatja a repülőgépéből milliókat érő kokainszállítmányt kiszóró Thorntont, majd gyanútlan turisták által hamar találkozunk eksztatikus állapotban vérengzésre vetemedett főhősünkkel is, akiről a szöveges narrációból megtudhatjuk, hogy amúgy nagyon békés állat. Az egész alaphelyzet egy ironikus, abszurd, térdcsapkodóan nevetséges hangulatot vázol fel, amiben ha az ember fogékony az ilyen humorra, akkor alig várja, hogy elmerüljön.
Ráadásul a ’80-as évek miliője is túltolva, de nagyon átélhetően ott van az elejétől. Dübörög a szintipop és a metál, rikító színű ruhákban flangálnak az emberek, meg a moziban látjuk, hogy épp vetítik a Vissza a jövőbét, mi kell még? Forgatókönyv. Az kéne. Mert az nincs. Csak egymásra licitáló egyre betegebb jelenetek, amik könnyen belezős horrorba csapnak át. Vannak emberi szereplőink is, a film mindent bevet – akárcsak a bevezetőben említett nagyzolós sztorimesélő haver – hogy a figyelmünket lekösse. Még gyerek és kutya is fontos szerephez jut, azzal meg tudjuk, hogy mindent el lehet adni. De annyira felejthetőek a karakterek, hogy több szót nem is érdemelnek. Pedig még szegény Ray Liotta is kapott egy szerepet, ez az utolsó leforgatott filmje halála előtt, igazán kaphatott volna méltóbb lezárást az életműve, de Elizabeth Banks rendezése ezt nem hagyta.Az első 20 perc őrült szórakozása után józanul nézve egyre jobban meglátja az ember, hogy a Kokainmedvét valódi koncepció nélkül, egy csomó baromságból rakták össze. És ez működhetne is egy akár közel nulla költségvetésből készült rövidfilmben, lásd a nagyon mókás és übercool Kung Fury-t, ami szintén a ’80-as évek nosztalgiáját lovagolja meg, és annak az agymenésnek nagyon jól áll a 30 perces játékidő. De itt eltapsoltak 35 millió dollárt egy mindent szétcincáló CGI-medvére, mert az alkotók azt képzelték, ha fekete komédiába öltött egész estés akciófilmet rendez valaki, akkor tulajdonképpen tök mindegy, hogy mit csinál. Sajnos nem. Én egy óra magasságában majdnem elaludtam a filmen. És hogy szórakoztassam magam a nagy csalódás közepette, elkezdtem a medvének szurkolni, hogy bárcsak tudna az időben utazni – ha már ott volt a Marty McFly-ra utaló szekvencia az elején – és móresre taníthatná a film készítőit, hogy eszükbe nem jusson ilyen erdőbe beszaladni a kamerájukkal. Ez természetesen nem történt meg, és én még fél órán át rengeteg újabb értelmetlen, és undorító jelenetet láttam.
A film következetlenségeit jól példázza, hogy az erdőbe téved két gyerek, és miután ők is rátalálnak némi kokóra, látványos jelenetben nagy bátorsággal belekóstolnak, majd a szervezetükbe jutott nagy mennyiségű szernek az égvilágon semmi hatása nem lesz a cselekményre. Bezzeg a stáblista utáni jelenetben pedig vissza kell utalni a film egy teljesen lényegtelen részletére, hogy legyen valami megható is. Mindezt egy olyan mozgóképben, ahol nevetnünk kéne azon, hogy valakinek ledarálja a beton az arcáról a bőrt, miközben csúszik az úton. Erre annyit lehet mondani, hogy ízlések és nyomorok. Egy ponton túl határozott szekunder-szégyen tud kialakulni attól, amit itt Elizabeth Banks rendezés címen csinál. Pedig ’21-ben a Senki című film megmutatta, hogy lehet a sötét humorral vegyített kemény akciófilmet stílusosan és élvezetesen csinálni. Csak ahhoz szükség van egy Bob Odenkirk-re főszereplőnek, és tisztességes, feszes, jól átgondolt történetre is.
A Nagy hal című filmben a főszereplőnek elege van azokból a sületlenségekből, amivel a nagydumás apja egész életében etette a környezetét. De végül megérti, hogy miért volt erre szükség. És ebből a helyzetből a filmtörténet egyik legszebb, legmeghatóbb alkotása születik. A Kokainmedve az egyik legtávolabb áll ettől. Ő az a nagyszájú haver, akinek nem nyitsz ajtót, letiltod a telefonszámát, messzire elkerülöd az utcán, mert egyébként csak a figyelmednek az energiája kell neki. És nem érdemli meg. Én szóltam.