
Otthon, véres otthon
Ebben a sorozatban Floridáig kell elmenni egy mesés kincsért, abba az államba, mely a legelképesztőbb dolgokkal kerül be rendszeresen a hírekbe. Jason Bateman annak idején azért hozta létre produkciós cégét, hogy ne csak színészként, hanem rendezőként és producerként is kipróbálja magát. A Netflix-szel való együttműködés az eddigiekben igen sikeresnek bizonyult, az Ozark és Az ítélet: család sorozatok rengeteg rajongót szereztek maguknak.
A floridai férfi esetében sem spóroltak semmin, csak annak eldöntésén, hogy tulajdonképpen mit is szeretnének kihozni ebből az egészből. Edgar Ramirez jó színész, aki mindig megcsinálja azt, amire kérik, de főszereplőként ez még mindig nem az ő nagy pillanata.
Mike Valentine-nak (Edgar Ramirez) bejött az élet, jó állása és csinos felesége van, de ami talán a legfontosabb, úgy tűnik, végérvényesen sikerült maga mögött hagynia gyűlölt szülőhelyét. Floridát (kérdés, Philadelphia mennyivel számít jobb helynek). Szerencsejáték függőségének köszönhetően azonban mindent elveszít és hogy tartozásait kiegyenlítse, a helyi maffiavezérnek, Moss Yankovnak kezd dolgozni. Ez a munka leginkább abból áll, hogy nem túl okos, ám annál féltékenyebb főnökének csinos barátnőjét, Dellyt fuvarozza ide-oda és ha már így alakult, időnként jól meg is döngeti.
Mikor a lány felszívódik, Mike felajánlja főnökének, hogy megkeresi, cserébe azt kéri, engedje el maradék tartozását, amibe Moss bele is megy. Az előbb nem véletlenül használtam az „úgy tűnik” kifejezést, ugyanis a nyomok éppen Floridába vezetnek, így a férfi nem tehet mást, mint hogy vesz egy mély levegőt és visszatér oda, ahonnan elmenekült. Az egész mögött egy 100 millió dollár értékű aranykincs áll, melynek létezését egy idő után már lehetetlen titokban tartani, így a sorozat végéhez közeledve az összes szereplő (fő, mellék, akármi) Florida, egészen pontosan Mike szülővárosa felé veszi az irányt.
A cselekmény több szálon fut, olykor visszamegy az időben, hogy az adott szereplő motivációja némileg érthetőbb legyen, illetve többször él azzal a lehetőséggel, hogy ugyanazt a jelenetet több szemszögből is bemutatja. Mike apjával való viszonya és főnökének barátnőjével való románca lesznek a fő szálak, valamint a kincs utáni hajsza. Ezen kívül van egy csomó mellékszál (többször nem írom le a szál szót, ígérem) is, ami a végére egész szépen összeáll, de a műfaji besorolásnál valószínűleg még az alkotók is elakadtak, mert mindenből kapunk egy kicsit, ami nem feltétlenül jó és következetes döntés.
Edgar Ramirez markánsan jelen van minden filmjében, hozza a kötelezőt, de az igazi nagy áttörés még vagy várat magára vagy soha nem is fog bekövetkezni. Most is nagyon jó és tulajdonképpen teszi a dolgát, de alakítása nem olyan erős és emlékezetes, amire azt tudnánk mondani: na végre. Az apját alakító, igencsak megemberesedett, 64 éves Anthony LaPaglia – sok más filmjéhez hasonlóan – ezúttal is csak mellékszereplőként van jelen, de öröm nézni, amit csinál, mert a kisujjában van a színészet. Ezt kéne valahogy utána csinálni.
Ugyan a sorozat nincs teljesen lezárva és tulajdonképpen egész szépen teljesít, ebben a történetben nincs már annyi, hogy újabb hét rész erejéig a tévé elé szegezzen minket. Igazából az utolsó 1-2 részre gyorsulnak fel a történések, ahol Guy Ritchie-t is megszégyenítő módon verik át vagy ölik meg egymást a szereplők, de mire ide eljutottam, a családom többi tagját már régen „elvesztettem” és egyedül maradtam a nézésével. Kellő motivációval és nagy elvárások nélkül egy szórakoztató, vicces sorozat élményével gazdagodunk, ráadásul azt is megtudhatjuk, miért veszélyes a nyílt láng használata a Toi Toi WC-ben.


