VR Skater – játékteszt


1 rKhRp1mK0XYx 2DzM LgvA

Fejlesztő: DEFICIT Games; Kiadó: DEFICIT Games, Perpetual Entertainment; Platform: PC, PS5

Ilyen még nem volt, virtuálisan gördeszkázhatunk a VR Skater-ben, de vigyázat, mert el is lehet fáradni!

A VR Skater tesztjének kezdetén az volt a legnagyobb kérdés hogy mennyire lesz hosszú maga a kipróbálás. Biztosan sokan tudjátok, hogy számos olyan VR játék van, ami gyors mozgásokkal operál és megviselheti az erre érzékenyeket. Alapvetően nem tartozom ebbe a táborba, de azért a szabad mozgású játékoknál, vagy például egy PSVR2-es Gran Turismo session után hamarabb kell szünetet tartanom. Szerencsére azonban a gyomortartalom most sem indult meg, így mindenképpen jó hír, hogy nem ér véget a tesztünk egy bekezdés után.

y4mwa2VZ16OnYEszq

A virtuális valóság sisakokra fejlesztő cégek próbálnak egyre-másra egymásra licitálni és olyan termékekkel előállni, amit addig még senki más nem csinált meg. Hát még gördeszkás játék sem volt (tudtommal), pedig azért csak a Tony Hawk sorozat sikeréből kiindulva igény az lehet rá. Az egyetlen “probléma”, hogy amíg a nevezett szériánál elég csak pár gombkombinációt begyakorolni, addig itt rendesen mozogni kell, s ha nem is annyira, mint a valódi gördeszkázásnál, azért meg fogunk izzadni, pláne a mostani kánikulás körülmények között. Szerencsére egy elég részletes tutorial ismerteti meg a játékost a trükkök csínjával-bínjával.

Frame 19 08 2023 05 43 03 e1692468169341

A VR Skater kezelése, megtanulhatósága valahol a két említett véglet között helyezkedik el, vagyis jóval egyszerűbb a fizikai változatnál (no meg sérülésre is kisebb az esély, csak pakoljunk el mindent a közelből). A kontrollerzsonglőrködésnél viszont összetettebb, ugyanis az irányítás java részét kézzel és azon belül is mozdulatokkal végezhetjük majd. Először is meg kell választanunk hogyan állunk a deszkán és ehhez képest a hátsó kéz lengetésével hathatjuk magunkat, az elsőn lévő gombok meg maradnak a trükköknek. De egy fliphez már a másik kart kell lendíteni, landolás előtt meg is állítani a pörgést. Meg lehet szokni az egészet, még akár intuitívnak is mondanám, de mindenképp hozzá kell idomulni, eltelik majd jó pár perc, óra, míg mestereivé vállunk a virtuális deszkázásnak.

kubCJzAeEfxP6CRcVxwl55Rh 2

Összesen hét helyszín (suli, kikötő, városi utcák, stb. – mintha csak egy Tony Hawk rész lenne ez is) és négyfajta challenge várja az érdeklődőket, a sima egymás követő trükköktől kezdve, a pontszámra, vagy hirtelen halálra kifutó feladatsorokig. A zenék szintén az ismert szériát idézik punkos, rockos, hip-hopos előadókkal, akik habár licenszelt, valódi bandák, de (számomra legalábbis) ismeretlenek. A grafika nem rossz, igazából csak azon lehet bánkódni picit, hogy a helyszínek elég üresnek, sterilnek hatnak, emberek egyáltalán nincsenek és tereptárgyak is jóformán csak arra korlátozódnak, amit fel is tudunk használni a trükkökhöz. Pár popin előfordul azért, de leginkább csak akkor tűnnek fel hirtelen tereptárgyak, amikor betöltődik a pálya.

Nem való mindenkinek, de aki szereti a kihívásokat, no meg a gördeszkás témát, az mindenképp tegyen egy próbát a VR Skater-rel. Lehet hogy most még nem olyan sok a tartalom, de az ígéretek szerint érkeznek majd még pályák, meg például ranking mode hogy össze tudjuk mérni eredményeinket másokkal. Ha ugyanazt az élményt nem is tudja hozni a játék, mint a Tony Hawk, hiszen a VR játszhatóság miatt nincsenek például félcsövek, meg inkább előre gurulunk csak limitált irányváltásokkal, azért  jó móka lehet azoknak, akik a türelmes állapotot nem nyugtatókon keresztül érik el. Szépen lassan meg lehet tanulni mindent és örülni lehet a legkisebb sikernek is.

10 7

Legutóbb ezt teszteltük:

Astro Flame: Starfighter – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A hét röhögései (487.)
Következő cikk Matthew "Alright" McConaughey, egy szó, amit minden filmjében hajtogat