Fejlesztő: Teyon; Kiadó: Nacon; Platform: PC, PS5, Xbox Series X|S
A RoboCop: Rogue City hű a Robotzsaru első két részéhez, ami érthető, hisz a készítői rajonganak érte, viszont a játék lehetett volna kicsivel rövidebb, ugyanis akciódús küldetéseink túlságosan repetitívnek bizonyultak.
Mai napig kultfilmnek örvend a Robotzsaru című akció-sci-fi. Jómagam gyakorta kikölcsönöztem (majd persze időben visszavittem) az egyik hozzám közel eső tékából, olyannyira, hogy VHS-en szinte rongyosra néztem Paul Verhoeven szatirikus moziját. A 3 évvel később bemutatásra került folytatás, immáron Irvin Kershner (A Birodalom visszavág) rendezésében, sokak szerint nyomába sem ért a kasszasiker elődhöz, de személy szerint megtekintése után egyáltalán nem éreztem azt, hogy hangulatában silányabb lett volna. Nem úgy az újabb folytatás, amikor is másik három esztendő elteltével Fred Dekker (A szörnycsapat) vette kezébe a gyeplőt, akinek rendezése pechünkre felejthetően sikerült, mégis a frissen megjelent RoboCop: Rogue City-vel együtt a kánon része.
A Terminator: Resistance alkotói tehát elég nagy fába vágták a fejszéjüket, és ezúttal egy másik kibernetikus lény felett bábáskodtak, illetve a címszereplő társaságát kiegészítve visszacsábítottak néhány, a filmekből megismert arcot is. Az eredeti színészek közül azonban hangban csak az első két felvonás főszereplőjét üdvözölhetjük: Peter Weller – a hivatalos promóció alapján – 30 éve nem bújhatott bele legikonikusabb szerepének bőrébe (bár azért 2020-ban vendégszerepelt a Mortal Kombat: Aftermarth-ban), de igazság szerint pár évvel ezelőtt majdnem meg volt az esélye az újrázásra, ám Neill Blomkamp terveit sajnos végül elhessegették. Jó hír viszont, hogy a szinkronmunka rendkívül igényes lett és még a történetét is teljesen rendben találtam, mely kronológiailag közvetlenül a harmadik epizód előtt játszódik.
Detroitot változatlanul felemészti a bűnözés és a nuke terjeszkedése, ezért a tisztes polgárok egyetlen reménye, ha fogják a sátorfájukat, majd idővel átköltöznek a – továbbra is – előkészületi stádiumban lévő Delta Citybe. Felbukkan a színen egy új, eleddig ismeretlen ellenség, aki az Afterlife (Túlvilág) nevű tervével másként képzeli el a jövőt, mint az egyébként korrupciótól hemzsegő OCP, és polgármesteri választások közeledtével teljesen át akarja venni a város feletti irányítást. Egy eltűnt rendőrtiszt felkutatásra apropóján szerencsére a település szolgálatában áll a Robotzsaru, vagyis Murphy, kinek a hivatása iránti alázatát már szimpla emberként is a három alapvető direktíva (a köz szolgálata, az ártatlan védelme, a törvény betartása) inspirálta.
Az ügy alapvetően szövevényes és olykor még meglepő fordulatokat is felfedezhetünk benne, de a játékmenet során rendkívül önismétlő és lineáris küldetéseken át juthatunk el a végéig. A teendőnk jellemzően kimerül annyiban, hogy vérfürdőt rendezve lelőjük a rosszfiúkat, miközben az aktuális ügyhöz kapcsolódó nyomok után szimatolgassunk. Ez utóbbi kísértetiesen emlékeztet az Arkham kvadrológia kutakodó szcénáihoz, vagyis technológiai sajátosságukat felhasználva valamennyiszer kisebb bűnügyi helyszíneléseket fogunk lebonyolítani. Persze nem most válunk profi nyomozóvá, hanem leegyszerűsítve apró nagyítókat kell keresgélnünk, amik alapján egy-kettőre felgöngyölíthetjük a szálakat. Mindemellett pedig olykor opcionális reakciókkal kommunikálva rengeteget beszélgethetünk másokkal.
A mellékküldetések ugyan kissé butuskák, de színesítik tesztalanyunk eseményeit. Ilyenkor például kimenthetünk egy macskát az égő házból, vagy akár gyűjtögethetünk az egyik kórházba került kollégánk számára némi jókívánságot. Nem mondanám, hogy valóságban ezek lehetnének a Robotzsaru legfontosabb feladatai, hisz nem ezért alkotta meg őt az OCP, de jóindulattal borítékoljuk el pozitívan, hogy a lengyel Teyon megpróbálta újszerű ötletekkel színesíteni alkotását. Tevékenységeink sikere után tapasztalati ponttal gazdagodunk, melyeket persze saját magunk fejlesztésére herdálhatunk el. Érdemes minden egyes zugot átpásztáznunk, mert soha nem tudhatjuk, hogy mire lelünk. Találhatunk fejünkbe illeszthető chipeket, amik során felturbózhatjuk hősünk valamennyi támadási talentumát, s ez által igazi pusztító gépezetté avanzsálhatunk. Murphy ikonikus pisztolyával is itt bíbelődtetünk és érdemes rágyúrnunk, ha mondjuk szembe találjuk magunkat az ED-209-cel. Az Auto-9 mellett összesen 20 fegyver található a játékban, az elhullott ellenségeink ejtik ki a kezükből, de a stukker felspécizett állapotban minden más mordálynál hatékonyabb tűzerővel rendelkezik, főleg, hogy lőszereinek száma végtelen.
A RoboCop: Rogue Cityt PC-n teszteltem, sajnos nem mentes a hibáktól és a bosszantó fagyásoktól. A mindent eldöntő párharcnak minimum hatszor futottam neki, míg ki nem lépett Fatal Error üzenettel. Ettől függetlenül egészen szórakoztató játékot vehettem górcső alá és az atmoszférája hozza az eredeti film hangulatát. Ha netán folytatják, jobban állna neki a nyílt világ és a változatosabb megbízatások, ugyanis csak ennyi választotta el attól, hogy igazán emlékezetessé váljon.
(A játékot a Magnew Games biztosította.)
Legutóbb ezeket teszteltük:
Tennis On-Court / Kill It With Fire VR / Journey to Foundation – játékteszt
