Ultros – béta játékteszt


ultrosbeta0

Fejlesztő: Hadoque, El Huervo; Kiadó: Hadoque, Kepler Ghost; Platform: PC

Belenéztünk az Ultros című ügyességi játék előverziójába, és röpke két hónappal megjelenés előtt igencsak biztató kozmikus utazásnak ígérkezik az időhurkok felfedezése.

Aktuális tesztalanyunk főszereplője űrhajójával utazva váratlanul lezuhan. A Szarkofág nevű helyen találja magát, mely tulajdonképpen egy hatalmas, űrben sodródó kozmikus méh, amit az Ultros nevű ősi démon kontrollál. Egy különös időhurokba zárva, egyfajta pszichedelikus sci-fi történet során fedezhetjük fel a területet, s ismerhetjük meg fura lakóit.

ultrosbeta1

Kissé ködös leírása ez az Ultros című metroidvaniának, és sajnos másfél óra erejéig, vagyis amíg a preview verzió tartott, csupán ennyi ízelítőt sikerült kicsikarni arról, hogy mégis mire számíthatunk a 2024. február 13-án debütáló játéktól. Az első két főellenség ellen vívott harc, a némileg szokásosnak mondható körítés és az El Huervo kézjegyét dicsérő látványvilág alapján igazán remekbe szabott, egyedi atmoszférájú játék van készülőben. A svéd művész neve videojátékos berkekben a Hotline Miami játékokkal vált sokak számára ismertté, ugyanis az akciólövöldének ő kölcsönzött néhány igencsak hangzatos zeneszámot, továbbá a borítóképek is az egyedi vizualitását tükrözik.

ultrosbeta2

Maga a játékmenet hamisíthatatlan platformer, amelyben gyakorta vissza kell térnünk egyik-másik korábban kipucolt(nak vélt) területre azért, hogy a tovább haladásunk érdekében felszerezzünk bizonyos cuccokat vagy átlépjünk a korábban lezárt zónákba. A fenti időtartam alapján ebből a szempontból nem találtam újdonságot, azonban az Ultros remek előadásmódja a jól bejáratott szisztematikának, mivel mechanikáját megspékelték egy egészen klassz újdonsággal. Ez volna az életerőként is használható fejlődési rendszer, vagyis a megszerzett élelmek egyrészt HP-t adhatnak, másrészt pedig fejleszthetjük velük a képességeinket a meglepő gyakorisággal fellelhető, mentési pontként szolgáló kapszuláknál.

ultrosbeta3

Nem mindegyik táplálékkal spécizhetjük fel hősünket. Négy különböző csík mutatja, hogy melyiket tanácsos acélosítanunk ahhoz, hogy a kívánt talentumot asszimilálhassuk. A kaja típusa amúgy lehet növényi vagy szerves, szóval karakterünk ízlésvilága legkevésbé sem utal finnyáskodásra, ám találunk köztük olyanokat, amiket az arra kijelölt helyeken elültethetünk, majd szépen kivirágzott területen sebtében megjelennek az egyedi termések is. Ezek fogyasztáskor, illetve a fejlesztés során egyaránt eltérő kapacitással bírnak, de további jellegzetes táplálékra is szert tehetünk attól függően, hogy a kisebb nemeziseinket milyen kombóval küldjük másvilágra.

A Ultrosban az időhurok tematikája jelen állás szerint a boss harcokat követő eseményekben teljesedik ki. Diadalmaink után lényegében visszatérünk az események kiindulópontjához, s elbúcsúzhatunk az összes addig elsajátított készségünktől. Kérdéses, hogy ez az önismétlés meddig tart, kíváncsi vagyok, hogy a végleges változatban mennyire megy az önismétlés a játék rovására.

Legutóbb ezt teszteltük:

Final Fantasy XVI: Echoes of the Fallen – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A Határtalanul krimisorozatban egész Európában zajlik a nyomozás, Donald Sutherland is besegít
Következő cikk Kate Winslet nélkül semminek sincs értelme ezen a világon - trailer