Előző életek (Past lives), rendezte: Celine Song, szereplők: Greta Lee, Teo Yoo, John Magaro, amerikai – dél-koreai filmdráma, 105 perc, 2023., 12 éven aluliaknak nem ajánlott!
Amikor túl sok a ha
A gyerekkori jóbarátokat elválasztja a sors, hogy sok-sok év múlva újra találkozzanak. Mindkettőjüknek megvan a saját élete, így ez a találkozás olyan érzéseket és gondolatokat generál, melyek ábrázolása az Előző életek erősségét jelentik. Érzelmes, néhol vicces, szép film koreai felhanggal. 
A 12 éves Na Young és Hae Sung elválaszthatatlan barátok, ám előbbi szülei úgy döntenek, hogy Szöulból Torontóba költöznek. Évek telnek el egymás nélkül, a fiú elkezdi keresni a lányt, ami nem könnyű, mert immáron Nora Moon néven tör írói babérokra. Végül sikerül felvenni egymással a kapcsolatot, de addigra már mindkettőjüknek megvan a saját élete, célja és terve a jövőre nézve, amibe a másik nem igazán fér bele. A nő egy alkotótáborban megismerkedik valakivel, akihez hozzámegy, a férfi a sorkatonai szolgálat letöltése után Kínába megy nyelvet tanulni, majd munkába áll. Újabb évek telnek el, amikor Hae Sung úgy dönt, meglátogatja Norát és férjét New Yorkban. Az örömteli találkozásba némi feszengés vegyül, Arthur, a férj nem akar ünneprontó lenni, de érthető módon azért valamennyire zavarja a dolog. 
Az élet látszólag tudatos döntések, valójában inkább véletlenek sorozata, egymásutánisága. Sorsok keresztezik egymást, hatnak egymásra vagy éppen válnak szét és sokszor ott van az egészben a mi lett volna ha. Ebben a filmben túl sok a „ha”, jómagam nem is ismerek senkit, aki a 12 éves kori pajtásával él boldog párkapcsolatban. A komolyabb érzések egymás iránt később alakulnak ki, de tény, idővel eljöhet a felismerés, hogy két ember egymásnak lett teremtve. Nem könnyű a találkozás sok-sok év után, különösen akkor, ha megvan az esélye annak, hogy a gyermekkori érdeklődés és kíváncsiság vonzalommá képes alakulni. A felismerés pedig akkor fájdalmas csak igazán, amikor legalább az egyik fél már elköteleződött, vagyis nem csak földrajzi akadályok vannak, hanem sok minden más is. 
Hae Sung valószínűleg nem akar rosszat, nem akar senkinek sem fájdalmat okozni és nem akar semmit sem szétrombolni, talán csak végleg elbúcsúzni és meggyőződni arról, hogy gyermekkori barátjának jó élete van: szeretik, megbecsülik, sikeres és boldog. Talán fel sem méri látogatásának következményeit vagy egyszerűen csak nem érdekli, bár ennél sokkal jól neveltebb és tisztelettudóbb. Mindenkiben kavarognak az érzések és gondolatok, mire is jó ez az egész, de mégis meg kellett történnie.
Celine Song a saját életéből merített, így tud a cselekmény és benne a karakterek őszinték lenni, ahol minden tétova lépés és kimondott gondolat egy átélt esemény emléke, első nagyjátékfilmnek talán éppen emiatt nem túl nagy falat. A színészek között működik a kémia, tudják, mit akarnak tőlük és merre tartanak. Lassan, szomorkásan, itt-ott humorral enyhítve a fájdalmat. A romantikus mozik kedvelőinek a Szerelemre hangolva és a Mielőtt-trilógia mélységében és hangulatában is olykor felidéződhet.
Az Előző életek cselekmény szép zenével, fényképezéssel, keserédes hangulattal és gondolatokkal operál. Bármikor, bárhol és bárkivel megtörténhetne (talán meg is történt, történik), ebből a szempontból univerzálisnak tekinthető, hiszen egyetemes emberi érzéseket és gondolatokat közvetít, ugyanakkor ott van benne a koreai kultúra, ami egyaránt vonatkozik a szereplők és a forgatókönyvíró-rendező származására, neveltetésére, világszemléletére. A koreai filmnek eddig sem kellett szégyenkeznie, de az utóbbi években a nemzetközi ismertség és elismertség tekintetében felszálló ágban van. Különböző stílusú és műfajú, minőségi alkotások kerülnek a nézők elé világszerte, teszik mindezt úgy, hogy a zajos siker érdekében sem mondanak le identitásukról. 
