A törvény nevében (True Detective: Night Country), készítő: Issa López; szereplők: Jodie Foster, Kali Reis, Finn Bennett, Isabella LaBlanc, John Hawkes, Joel Montgrand, Fiona Shaw 56-72 perc; 4. évad; 2014-
Nagy várakozás övezte A törvény nevében legújabb évadát, amire majdnem pontosan 5 évet kellett várnia a nagyérdeműnek. Egy évtizede, 2014-ben még minisorozatnak indult, már a 4. szezonnal tért vissza, de az ötletgazda Nic Pizzolattót menet közben Issa López váltotta, mint showrunner. Egy női nyomozópárossal küldenek minket a harminc napos alaszkai éjszakába, ahol a misztikummal átszőtt bűncselekmény bogozgatása közben, nem egyszer visszakacsintanak a legendás első felvonásra.
Félelem és reszketés a törvény nevében
A Night Country névre keresztelt évad legnagyobb erénye egyértelműen az atmoszférája. A csontig hatoló fagyos nyitánnyal a néző hamar résztvevőjévé válik a sötétben megbújó Ennis fagyos mindennapjainak. Ezt elősegíti a tökéletes operatőri munka, a precízen megkomponált jelenetekkel. A hangulathoz még sokat hozzátesz a (szokás szerint) jól megválasztott bevezető dal. Billie Eilish Bury a friend szerzeményének szövege és a széria cselekménye között számos párhuzam fellelhető, már ezzel is megágyaznak a horrorisztikus és misztikus elemeknek is, melyek a sorozat magját alkotják (több-kevesebb sikerrel).
A tudósok rejtélyes halálának nyomozása természetfeletti jelenségekhez vezet. A megmagyarázhatatlan események mögött az őslakosok elbeszélései alapján valamiféle túlvilági entitás áll, amit sajnos elég felszínesen tálalnak, nem igazán részletezve ennek hátterét, eredetét. Ráadásul a transzcendens elemek mellett a horror műfaji jellegzetességeit is beemelték a készítők A törvény nevében világába. Így hiába remélte a néző, hogy idén egy hátborzongató krimit kap, a sokadik jumpscare-nél elillant az illúziója. Ez még nem is lenne akkora baj, ám nem segít a dolgon, hogy jól ismert klisékkel (ki-bekapcsolódó zene, villódzó lámpák…) operál.
Kemény nők váltották a kemény férfiakat
Habár a 2. évadban már bemutatkozott egy női nyomozó, 2019-ben ismét két férfi volt főszerepben. A Night Country-ban húztak egy merészet és egy kemény női párost küldtek ki a hóra, Liz Danvers (Jodie Foster) és Evangeline Navarro (Kali Reis) személyében, kiket (ahogy az lenni szokott) egy korábbi ügy is összekapcsol. A karakterek között vibráló fagyos feszültség, lassan olvadásnak indul és egymást kiegészítve küzdik át magukat az akadályokon. A nyomozás mellett részben persze a magánéletükbe is betekintést nyerünk, emberibbé téve a rideg karaktereket. Jodie Foster hibátlanul lényegül át a tragikus múltú rendőr karakterébe, aki még a szerettei felé is képtelen kimutatni érzelmeit.
Kali Reis játéka ezzel szemben inkább hullámzó, akadnak erős pillanatai a kemény, de mégis érzelmes Navarro szerepében, ám a látomásai során, mintha ő is megfagyott volna. A mellékszereplők közül igazán senkit nem lehet kiemelni, a legtöbbjük nem mozgatja meg a nézőt, talán még az idősebb Prior-t alakító John Hawkes emelkedik ki. A Finn Bennett által megformált Peter Prior szinte már annyi képernyőidőt kap, mint a főszereplők, ennek dacára a fiatal rendőr is felejthető komponense a Night Country-nak, inkább csak sodródik az eseményekkel.
Hosszú az út a fény felé
Mivel a cselekmény a harmincnapos alaszkai éjszaka idejére lett pozicionálva, a környezet és hangulat remek északi krimik emlékét idézi meg bennünk, de sajna ehhez a narratíva már nem adja meg azt, amit kellene. Az erős felütés után úgy érezni, egyre vánszorog előre a sztori, vontatottá és kiszámíthatóvá válnak az újabb részek (pedig összesen csak 6), és szinte kizárólag csak a cliffhangerek nyújtanak némi izgalmat. A komótos tempó – melyet az 5. epizód némileg megtör – mellett az is „nehezen emészthetővé” teszi a sorozatot, hogy több olyan mellékszálat beleszőnek, melyek inkább csak zavarják a nézőt és összegubancolják a fonalakat, ahelyett, hogy érthetőbbé tennék a történéseket. Sok esetben feleslegesnek és erőltetettnek hatnak, úgy tűnik, mintha minden ötletet meg akartak volna valósítani, ami ehhez meg az évad volt túl rövid.
Jóllehet a bűntényt végső soron sikerül megoldani, azért marad kérdés bennünk, és hát a természetfeletti világból is csak morzsák jutnák el a nézőhöz, kapcsolódási pont nélkül. Az őslakosok szerepe például egyértelműen jelentős, de a misztikum szempontjából mégsem kapott kellő hangsúlyt helyzetük, inkább csak egyfajta háttérként szolgálnak, akik egy bánya környezetszennyező működésének legnagyobb elszenvedői. Emellett a készítők többször is konkrétan visszautalnak az 1. évadra, de igazából ez nem ad hozzá érdemben a Night Country-hoz. A két szezon bármilyen összekapcsolásáról egyébként Nic Pizzolatto is elég markáns véleménnyel volt, hangot is adott elhatárolódásának.
Összességében A törvény nevében Night Country című folytatása nem volt képes felérni az első szezon magaslataiba (mert mindig mindegyiket ehhez mérik), sőt talán az antológia eddigi leggyengébb eleme lett az alaszkai történet. A remek nyitány után befékezett a sorozat, sokkal többet fókuszált a szereplők magánéletére, mint a nyomozásra, így nem volt meg a kellő dinamikája. Bár tényleg meglepő a végkifejlet, kissé mégis olyannak hat, mintha gyorsan le akarták volna zárni az egészet. A skandináv krimik lábnyomaiban lépkedő 4. szezon, annak ellenére, hogy óriási nézettséget produkált (már rebesgetik az ötödiket), sokszor összecsapottnak és erőltetettnek hatott, nem újította meg csak hozzátett egyet a franchise-hoz.
%204.%20évad%20–%20kritika){kind=link}