Fejlesztő: Creative Business Unit I; Kiadó: Square Enix; Platform: PlayStation 5
Terítéken a világ egyik legjobban várt remake trilógiájának középső epizódja, a Final Fantasy VII Rebirth.
Azt már az elején le kell szögeznem, hogy életem egyik legmeghatározóbb játéka volt a Final Fantasy VII, eredeti, még az első, szürke PlayStation konzolra megjelent változata. Legelőször képzeletben játszottam végig az 576 Konzol KÓD-X hasábjait pörgetve, majd temérdek alkalommal toltam biztonsági másolat, aztán eredeti, fekete lemez formában. Számtalanszor fedeztem fel a titkait és merültem el a lenyűgöző világában, mely mára popkultúrális hivatkozási ponttá, afféle alaptétellé vált a videójáték-iparban, videójátékos berkekben. A PlayStation 2 érkezésénél reppentek fel először a pletykák egy újragondolás kapcsán – akkor még nem dívott ennyire a remake műfaja – és azóta tudjuk, hogy technikai korlátok miatt még néhány generációt várni kellett, de szépen lassan megérkezett az átdolgozott, mai kornak megfelelő átirat. Amitől világszerte esett le mindenki álla, legyen az az eredeti játék rajongója vagy akár egy teljesen új belépő a JRPG fronton. Az FFVII 3 részes remake csokrának első érkezője tehát egyöntetű sikert aratott, így kíváncsian vártam, hogyan lesz képes a Creative Business Unit I és a Square Enix emelni a tétet a Final Fantasy VII Rebirth-tel.
A Final Fantasy VII Rebirth történetét a Midgarból való távozásunktól folytatjuk, egyből a Nibelheimben történtekre utaló flashbackkel, ami kiválóan megalapozza a grandiózus sztori folytatását. Emellett továbbra is azt mondom, hogy a tűzben elsétáló Sephiroth a legmenőbb, legbadass-ebb FF esemény valaha. Na de vissza a lényeghez, a cselekmény a már említett incidenstől indul, így kinyílik végre előttünk a világ és szépen sorban járhatjuk be az elérhető helyszíneket, melyek egyre-másra gördítik előre az események folyását. Spoilerek nélkül azt azért elárulom, hogy a történet természetesen változott az eredetihez képest, így érdemes annak is tennie egy próbát, aki betéve tudja már a mesénket. Játékmenetben, ahogy már az előző részben is, elkanyarodtunk a klasszikusban megszokott körökre osztott harctól, így be kell érnünk a manapság divatos, valós idejű, akció RPG csihi-puhival, amit a félig nyitott világban való kalandozás fűz össze. Van egy kis újítás itt is azért, különböző szinergia képességekkel párba állíthatjuk karaktereinket, hogy így még nagyobb pofonokat vihessünk be az ellenfeleknek.
Itt pedig meg is fogalmaznám a Final Fantasy VII Rebirth-tel szembeni egyetlen negatív kritikámat, mert sajnos a felfedezés öröme, a változatosság és az érdekes mellékküldetések nem igazán jellemzik ezt a címet. Helyette itt vannak a manapság megszokott toronyelfoglalások és a rengeteg fantáziátlan, időhúzó töltelék feladat, erre a részre talán nem ártott volna nagyobb hangsúlyt fektetni. Ennek ellenére van temérdek tennivaló, ami “színes-szagos” csak éppen amikor már sokadszorra csináljuk ugyanazt az egy kaptafára készült küldetést, az nem fog felvillanyozni senkit. Öröm viszont a sok új és felújított minijáték, és bár én ezek többségét az eredetiben sem kedveltem, biztos lesz, aki élvezni fogja a velük eltöltött időt. De hogy visszakanyarodjak az amúgy nagyon is pozitív élményeimhez, van itt egy kis apróság, amit lehet be is kellene tiltani. Ez nem más mint a Queens Blood nevű kártyajáték, mely nálam olyan addikciót váltott ki, amilyet a Triple Triad (FFVIII) óta nem éreztem. Viccen kívül, gyakran azon vettem észre magam, hogy az adott napi játékidőm tetemes százalékában csak paklikat válogattam és hajtottam az ellenfeleket, míg a “valódi” gameplay-vel semmi sem haladtam, le a kalappal a készítők előtt, azt gondolom zseniális lett ez a kis kiegészítő móka!
Technikailag nem igazán van fogás a játékon, a grafika szemet gyönyörködtető és remekül fut mindkét módozatban is. Emellett a hangok és a zenék egyszerűen a bőrünk alá férkőznek és hosszú napokig velünk lesz egy-egy ismerős vagy éppen teljesen új dallam. Mivel a Final Fantasy VII Rebirth egyelőre csak PlayStation 5-ön elérhető, így nagy difi nem lesz abban, hogyan is álljunk neki, de garantálom, hogy audiovizuális élményként is le fog esni mindenki álla. Persze vannak néhol recés élek vagy éppen nyilvánvaló módon az erőforrással való spórolás miatt elzárt területek, de általában ezek úgy vannak tálalva, hogy nem is vesszük őket észre. Szerencsémre semmilyen technikai problémával nem találkoztam a végigjátszás során, még rest módból ébresztve sem, ami sajnos elég ritka a Sony masináján.
Összességében tehát azt kell mondjam nagyon is megérte várni a Final Fantasy VII Rebirth-re, mert a pénzünkért egy valódi nextgen élményt kapunk egy olyan adag nosztalgiával megkínálva, ami az arra érzékenyeket nemhogy két vállra, de egyből az ölébe fekteti. Fontos kiemelni, hogy szavatosságra nem lehet gond, alapjáraton a cselekmény állítólag 40-42 óra alatt letudható, de nem kártyázással és felderítéssel ez a maximalistáknak simán megháromszorozható, ami azért barátok között is már-már túl soknak számít. De egy szónak is száz a vége, ugorjatok fel egy chocobo-ra és irány a kaland!
(A tesztpéldányt a CENEGA Hungary Kft biztosította.)
Legutóbb ezt teszteltük:
The Lost Legends of Redwall: The Scout Anthology – játékteszt
