Fejlesztő: Vata Games; Kiadó: Artax Games; Platform: PC, Xbox Series X|S, PS5
Helyszínünk a Közel-Kelet fiktív világa, ahol a bátor Ario eltűnt anyja megmentésére siet. A fejlődéstörténetben viszont kevés pozitívumot találunk, és összességében az idei év egyik leggyengébb indie játékát teszteltük.
A fantasy világban játszódó Ario címszereplője egy hétköznapi fiú, aki hazatérése után arra lesz figyelmes, hogy szeretett édesanyájának nyoma veszett. Rövid drámázás után útnak indul a hőssé válás útján és felveszi a harcot a sötétség erőivel szemben. Az eddig ismeretlen Vata Games bemutatkozó játékában megjelennek olykor a tower defense-re emlékeztető játékmechanikai elemek (egy hatalmas katapulttal lövöldözhetünk haragosainkra), ám linearitása miatt szimpla platformerként jellemezhetjük, ami végeredményét tekintve ennél egyszerűbb már nem is lehetne.
Az Ario első blikkre kizsigerelt Prince of Persiának tűnik: bő egy éve volt már hasonló kaliberű tesztalanyunk, mely sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – játékidejüket tekintve egyik cím sem kínál többet röpke 2-3 óránál. Aktuális játékunkban lényegében balról jobbra kell szaladnunk, majd az orrunk elé kerülő útonállókat, úgymint például banditákat, zombikat, drónokat és robotokat lőhetünk szét számszeríjunk segítségével. A fegyverünk használata során két különböző tölténytípus bevetésével indíthatunk offenzívát: sikeres találat esetében van olyan, amelyik felrobban, emiatt pedig jóval hatékonyabb, mint a mezei nyilacska. Igaz, az utóbbiból jóval többet tárolunk magunknál (öt helyett 20-at). Különös módon nincsenek dobozok vagy egyéb tárgyak, amiket széttrancsírozva muníciót vagy életerőnövelőt kaphatunk magunkhoz, viszont a gyakori automatikus mentések mivoltából olykor érdemes önként túlvilágra kerülnünk, mert ennek apropóján pillanatok alatt feltölthetjük szegényes készletünket.
Ellenfelekből sokan igyekeznek bennünket két vállra fektetni, ugyanakkor az AI iszonyatosan primitív lett és egy rosszakarónk sem okoz különösebb fejfájást. Mindenesetre, ha nagyon nem akarunk megszabadulni a végtelen számú életünktől, még mindig nekirohanhatunk nemeziseinknek, s játszi könnyedséggel kiiktathatjuk szinte valamennyijüket. Összesen 12 pályán szaladgálhatunk, és pattoghatunk ugrálhatunk falakon a különféle területeken: bejárhatunk várakat, barlangokat, hegyeket s völgyeket, plusz a végén szembe szállhatunk két gigászi főellenféllel, de kusza a sztorija és az új karakterek megismerése után gyakran nem igazán világos, hogy miként lyukadtuk el egyik helyről a másikra. Érdekesség, hogy a szinkron perzsa nyelven hallható, s ez európai fülekkel mindenképpen a szegényesen kivitelezett hangulatot igyekszik valamelyest élvezhetőbb tenni, de természetesen több másik nyelv mellett bekapcsolható az angol felirat is.
A semmiből jött Arióban karakterünkkel könnyedén a textúrák alatt találhatjuk magunkat, ahonnan egy ilyen hiba esetében általában nincs kiút, kizárólag a kilépés/visszalépés metodikával folytathatjuk kalandunkat. Ezt a bogárkát még le is nyeltem volna, de sajnos a szintek egysíkúak és a történet sem túl acélos, a játékmenet meg minimális eredetiséget tartalmaz.
Legutóbb ezt teszteltük:
