PAKO 3 – játékteszt


pako 3 to bring its combat racing to linux steam deck mac windows pc

Fejlesztő, Kiadó: Tree Men Games; Platform: PC, Android, iOS

Van egy perced? Akkor ne kezdj neki! A PAKO 3 autós fogócskája tipikusan az a fajta, ami előtt nagyon ott lehet ragadni.

Erős nagyon a finn játékfejlesztő mezőny, s még ha elsőre nem is tűnhet így a nagyközönség számára, fel lehet sorolni kapásból pár céget. Kezdve az egyértelműtől (Remedy), a mázlistákig, akik valamibe beletaláltak (Rovio), de az “észrevétlenül” ténykedő öreg motorosok (Housemarque) és a szorgos hangyaként világuralomra törők (Supercell) is szépen gyarapítják az ottani GDP-t (s persze a sort még lehetne folytatni). Akadnak viszont olyan kis cégek is, akik nem érnek el óriási sikereket, de mégis olyat tesznek le az asztalra, ami mindenkinek őszinte mosolyra görbíti a száját aki belefut.

A Tree Man Games már jó egy évtizede ténykedik, s jobbára ugyanazt a franchise-t építgeti, ez pedig a PAKO széria, ami gyakorlatilag egy autós fogócska. Az első rész még 2014-ben jelent meg Windows Phone-ra és akadnak olyan idióták, akik csak emiatt vettek kompatibilis készüléket (jelen). Azóta viszont három fő epizód és két spin-off is kigördült a “gyárból” és szinte minden platformon elérhetőek a játékok. A PAKO 3 jó két esztendő után talált el a mobilos kivetülések után PC-re is, ez cikkünk apropója.

Talán be sem kell különösebben mutatnom a sorozat játékmenetét, hiszen sokan játszhatták mobiljaikon valamelyik részt – tényleg az a legtalálóbb, amit fentebb írtam. Ugyanis izometrikus nézetből figyelve terelgethetünk egy gépjárművet, hol a rendőrök elől menekülve, hol idő, vagy egyéb feladatok által terhelve (kicsit mintha az első Grand Theft Autot játszanánk). Az egész móka nagyon mobilos, vagyis egyszerű (de stílusos) grafika, rövid, de kihívással teli pályák és rém egyszerű, párgombos irányítás jellemzik. Az addikció pedig azonnal megtörténik, amit a ranglisták csak tovább fokoznak (akkor sem lehet leállni, ha tökéletesre megcsináltunk egy pályát, mert lehet hogy valaki több ideig tudott életben maradni).


Igazából a harmadik rész már sok újat nem mutat, inkább összefogja az előző részek és a spinoffok legjobb elemeit. Van benne az első részt idéző klasszikus survival mód, a másodikra jellemző küldetés alapú etap, sima versenyzés és egy területfoglalós móka is. Ami talán legfeltűnőbb, hogy ezúttal sokkal kisebbek, szűkebb a területek, ami picit kevesebb stratégiai lehetőséget nyújt. Ezúttal multi sincs, ami az első PAKO PC-s változatába még belefért, így csak a csillagok gyűjtögetése és a ranglisták jelentik a kihívást.

Természetesen picit igazságtalan annyi mindent számon kérni, hiszen a  PAKO 3 így is nagyon-nagyon jó móka. Az viszont kétségtelen, hogy talán az eredeti hangulat picikét megkopott, elveszett a B filmes varázs (az előző részek inkább operáltak pici sztori elemekkel is). A játékmenet viszont maradt ugyanolyan remek, így a sorozat rajongói mindenképp megtalálják a számításukat és most már akár nagygépen, vagy Steam Decken is. A készítőkre jellemző humor pedig továbbra is a régi, mi sem bizonyítja jobban, hogy a tesztkódot maga Morgan Treeman küldte.

8.szék

Legutóbb ezt teszteltük:

Final Fantasy XVI – The Rising Tide teszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Kötelező filmek: Vérző olaj
Következő cikk Szarvasbébi - kritika