Az OMEGÁK (Tom King különkiadás) 2024 GABO Könyvkiadó
Eredeti: Tom King: The Omega Men: The Deluxe Edition (2020)
Író: Tom King
Rajzoló: Barnaby Bagenda
Színező: Romulo Fajardo Jr.
Fordította: Kemenes Iván
A kisebbik rossz és a nagyobb jó örökös harcának képregénye
A világok végén hat bolygóért folyik a harc, és egy ásványért, ami mindennél többet ér. Egy olyan háborúban, ahol nincsenek hősök, csak áldozatok. A DC ismerősen új univerzumának szélén. Ez a Tom King-féle Az Omegák képregény, ami most egy különleges kiadásban, a teljes egybekötött 12 résszel érkezett meg a GABO Kiadótól.
Egy képregény, ahol körbeér az isten és az ember, a jó és a rossz, a háború és a béke. Az alfa és az omega. A DC-univerzum egyik szélén, a Vega naprendszerben az író (Tom King) a sci-fi eszközeivel megmutatja nekünk, hogy korábbi CIA-s dolgozóként hogy látja a mai Közel-Keletet. A történetet George R.R. Martin és Kuroszava munkáinak nyomán űrpunk operaként jellemezte, a könyv pedig sodró lendülettel és az erőszak esztétikájával mutatja meg nekünk 12 rész mozaikjában a háború sötét oldalát.
A 12 képregény egy kerek egész, ami akár a DC-univerzumban való jártasság nélkül is olvasható (a cikk szerzője is így járt el), de emiatt az elején sűrű lehet kissé. Szerencsére a részek mellé bónusz tartalmakat is szerkesztettek a könyv végére, ahol többek között összefoglalják a történetet és a szereplőket, ezért aki teljesen ismeretlenül vág bele, kezdheti ott is, minimális spoilert tartalmaz. Címszavakban arról, mit kell tudni az Omegákról: szereplőként először 1981-ben jelentek meg A Zöld Lámpásban, majd 1983-86 főszerepet kaptak saját képregényfolyammal, Tom King később ezek alapján írta meg az új történeteit. A karaktereken nem sokat változtatott, de a motivációk kaptak egy kis csavart. Ezek az új Omegák például az első képkockákon egyszerű terroristáknak tűnnek, akik a bolygókat uraló Alfákkal szemben határozzák meg magukat. Ők a vég, akik egy apró és koszos helyiségben, egy hatalmas zászló előtt a kamerába beszélve fenyegetőznek, miközben a kivégzendő fogoly fején csuklya van. Ismerős valahonnan?
A fogolyról kiderül, hogy ő Fehér Lámpás (a Zöld lámpások legerősebbje), aki be sem tehette volna a lábát a rendszerbe, most mégis itt van, hogy élő egyenes adásban elmetszhessék a torkát az Omegák, a történet viszont nem várt módon folytatódik. Kiderül, hogy a gyilkosság megrendezett volt, mert ezt az erőt, amivel a Fehér Lámpás rendelkezik, az Omegák szeretnék a saját harcuk mellé állítani, és ezért nem félnek semmit sem bevetni. A terv végrehajtása közben hatuk történetét és motivációit egyesével is megismerhetjük, általában egy-egy véres elnyomáshoz kapcsolódva, amikhez nem meglepő módon köze volt az Alfáknak. Ezek közül is a legerősebb egy teljes népirtásé, amit a sztellárium megszerzéséért vittek végbe. Ez egy ritka ásvány, amivel bolygók elpusztulását előzhetik meg, hogy többet senki se járhasson úgy, mint Krypton lakói. A hat szülőbolygó tragédiája ezekben az elbeszélésekben egyre megfoghatóbb lesz, miközben az elnyomottak igazsága egyre vékonyabb jégen táncol, ahogy haladunk előre a történetben.
Az elmúlt időszakban sorra jelentek meg azok a szuperhősöket szerepeltető filmek vagy sorozatok, amik bemutatták ennek a világnak a sötét oldalát is. (Például a Fiúk 4. évadát várjuk épp, a V generáció 2. évada forog, de ott van animációs fronton a Legyőzhetetlen is.) Ezekben mind közös, hogy a hősök lejöttek az Olümposzról, és megmutatták, hogy mennyire elképesztően emberiek. Az Omegákban ugyanígy nem feketében és fehérben láthatjuk a szereplőket, egészen addig, amíg aztán ez a két véglet össze nem ér végül, és nem marad más, mint az ártatlanok halála, és a Nagy Harc, aminek végül soha nincsenek győztesei. A képregény mégsem cinikus vagy kiábrándult, hanem éles és őszinte végig, megtartva a zsáner klasszikus jellemzőit is. Nem hazudik és nem szépít. Nem ad megnyugvást sem, mégsem okoz csalódást, hiszen csak a valóságot mutatja be.
Igazán jól mutat a keményborítós változata, egyetlen problémám vele, hogy a kiválasztott háttérkép miatt (a 12. rész borítója) azt hiheti az olvasó, hogy a Körözés valamiféle alcím és elbizonytalanítja, hogy ez a teljes kiadás-e, pedig egyszerűen csak esztétikai elem. A képi világa egyébként elképesztő, sötét, de mégis élénk. Kevés benne a szünet, a szemnek alig van lehetősége megpihenni, mert sűrű az akció, szinte minden képkockán legalább egy szövegbuborék van. (Ráadásul gyakran nem azt „halljuk”, ahol térben vagy akár időben járunk, az olvasónak nem lehet lankadni egy pillanatra sem.) A rohanó történet miatt azt vettem észre, hogy időnként annyira elsodortak az események, hogy vissza kellett lapoznom megnézni a helyszíneket és a szereplőket.
Mégis állítom, hogy még teljesen képregényszüzek is elkezdhetik, hiszen filmet mindenki látott már, ez pedig pont olyan, csak a képkivágásokat kinyomtatták egy szép nagy, gyönyörű könyvbe. Ráadásul a filmek közül is ez egy jobb fajta: feszes, pontos, jól felépített, akciódús. Mindenkinek ajánlom, aki tudja, tudni véli, vagy tudni akarja, hogy ki a rossz és ki a jó egy elhúzódó konfliktusban, és aki nem fél attól, hogy szürkébben látja majd a világot, mint előtte.
