Fejlesztő, Kiadó: Aquiris Game Studio; Platform: PC, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X|S, Nintendo Switch, iOS
Nagyon vártuk, hogy a Horizon Chase 2 visszarepítsen minket a régi idők videojátékos száguldozásának idejébe, s habár egy pici üröm is vegyül az örömbe, azért elégedettek vagyunk.
Ha manapság azt mondom, hogy autóverseny, akkor elég szerteágazó az, ami eszébe juthat a játékosoknak, attól függően, hogy mi az orientáltsága. Ha valaki a profi szimulációban utazik, akkor alighanem az IRacinget vagy az rFactort fogja említeni. Aki megelégszik a félkomoly szinttel, az talán a Gran Turismo sorozatot, ha pedig mindenen keresztül-kasul száguldozás és rombolás a lényeg, akkor a Forza Horizonokat. De ott van még a Need for Speed széria is, aminek kis túlzással minden része más és más. S csak a jéghegy csúcsát kapargattam, számtalan más lehetőség is adott.
Nem volt ez mindig így. Aki megélte anno a 8 és 16 bites korszakot, az tudja, hogy a nyolcvanas években az autóversenyeket szinte kizárólag olyan címek jelentették, mint az Outrun, vagy akár a Lotus Turbo Challenge, ahol gyakorlatilag csak hátulról láttuk a verdát és az út mozgott alatta. Nem volt másra lehetőség azokon a hardvereken, maximum az álmainkban. Ezek a játékok voltak a nagybetűs szimulátorok. Pár éve (igazából már hat) a Horizon Chase Turbo visszahozta ezt a miliőt és mai köntösben ugyan, de visszarepített minket abba a korszakba, hamisítatlan árkád száguldozást bemutatva. A siker nem is maradt el, rengeteg bővítmény is készült hozzá.
Bármilyen jó is legyen azonban egy játék támogatottsága, előbb-utóbb azért fel szokott merülni az igény egy folytatásra. Szerencsére a Horizon Chase 2-nek elérkezett az ideje és tulajdonképpen nem is most, hiszen már 2022 szeptemberében megjelent. Viszont csak mobil platformokra, így aki azokon nem szeret játszani, az kimaradt a mókából. További “gondot” az jelentett, hogy az Aquirist felvásárolta az Epic, így kétséges volt, milyen terveik vannak velük, látjuk-e valaha a szóban forgó címet más platformon is. Persze hogy tavaly ősszel PC-re (és a saját store-ba) került fel következőnek, illetve egy Nintendo Switch port is készült.
Akkor nagyon sajnáltam, hogy nem sikerült tesztpéldányt kapjunk, habár utólag kiderült, hogy a Mario féle konzolon nem igazán lett jó az élmény, pont a korábbi rész folyékony képernyő frissítése nem stimmelt. Szóval talán a sors keze játszott közre, hogy most, a PlayStation és Xbox verziók debütálásakor kóstolhassunk bele, ezek ugyanis teljesen jól, performance terén gond nélkül futnak (mi legalábbis Xbox Series X-en nem tapasztalunk negatívumot erre vonatkozólag). Na de térjünk végre rá, hogy mi változott, van-e létjogosultsága, hogy folytatásnak hívjuk a játékot.
Először is – mivel szembetűnő – sokkal szebb lett a látvány, szintet lépett és sokat fejlődött a grafika a Horizon Chase 2-ben. Mindezt úgy, hogy a már említett hőskorszak béli hangulatot azért sikerült megtartani. Viszont részletesebben kidolgozottak az autók és a környezet is is sokkal sokrétűbb, messzebb is lehet látni. Sajnos (vagy szerencsére?) a játékmenetről már nem lehet sok újat mondani. A tankolás eltűnt, ami jó és rossz is egyszerre – stratégiai mélységet adott az első részben ez a szegmens. A nitro viszont persze maradt, ahogy a kocsik fejleszthetősége is. Utóbbit mondjuk úgy oldották meg, hogy nem elég a játékbéli valutát gyűjtögetni, konkrétan mindig azzal a verdával kell menni, amit tuningolni is szeretnénk, mert annak szintet is kell lépnie.
S a versenytípusok? Nincs új a nap alatt nagyon ezen a téren sem. Adott egy klasszikus kampány, mely ezúttal összesen hat országot tartogat, egyenként három-három zónával, amik további versenyekre és időfutamokra bomlanak. A kihívás most is fokozatosan nő, de talán érezhetően megengedőbb a folytatás ilyen téren (úgy mentem át a pályákon, mint kés a vajon). Vannak még napi challenge-ek szórakoztató feladatokkal (például nem szabad nitrót felvenni, de legyél első), mini bajnokságok és online megmérettetés is. Sajnos utóbbit nem tudtam kipróbálni, pedig a négyfős osztott képernyős megvalósítás, akár crossplatformban is jó móka lehet.
Simán kijelenthető, hogy a Horizon Chase 2 szebb és legalább annyira FUN, mint az előd – igaz jobbnak nem mondható. Leginkább a tartalom tűnik kicsit kevéskének, pláne úgy, hogy igazából (más platformokon) már megjelent egy ideje. Az új skinek és festések beszerzése nem jelent akkora vigaszt, mi inkább színvonalas DLC-ket várnánk máris, mint amilyen a Sennás is volt. A tesztelés alatt istenigazából viszont csak egy dolog miatt voltam morcos, az pedig a tény, hogy rengetegszer kifagyott a játék. Általánosságban elmondható, hogy 8-10 futam után szinte borítékolhatóan jött a kellemetlenség (remélhetőleg javítják majd), s erre legfeljebb csak az jelenthet vígaszt, hogy így legalább kicsit lekorlátoz minket az élet, mert az addikció bizony másodjára is hamar kialakul.
Legutóbb ezt teszteltük: