A Bridgerton család 3. évad – kritika


bridgerton 3. evadA Bridgerton család, producer: Shonda Rhimes, showrunner: Jess Brownell, a sorozat készítője: Chris Van Dusen. Szereplők: Nicola Coughlan, Luke Newton, Claudia Jessie, Luke Thompson, Hannah Dodd. 3. évad (8 rész, 60-70 perc), 2024. Netflix (16)

Az örömokozás magasiskolája

A Bridgerton család 3. évadát lepörgetve SPOILERMENTESEN leírtam, milyen lett a többihez képest, mennyire szerethető (nagyon), valamint azt is, hogy az esetleges hiányosságai ellenére, miért fontos mérföldkő mégis az egész Bridgerton-világ a mai tévézésben.

Julia Quinn egészen fiatal volt, amikor megírta az első romantikus regényeit, de világraszóló sikert A Bridgerton családdal ért el. A regény helyszíne a régenskorszak, Nagy Britannia klasszikus és impozáns világa, ezen belül is az elitnek az a szűk rétege, ami egészen a királynéig ér. A főszereplői mind szokatlanul cselekvő nők, de a zsáner elvárásai szerint bőségesen adott hozzájuk széles férfivállakat, nagy gesztusokat és sok-sok erotikát is. Nyolc regényt írt a Bridgertonokról, minden (ábécérendben) elnevezett gyerek főszereplésével egyet-egyet. Olyan lett ez kicsit, mint a Marvel-univerzum: a néző/olvasó tisztában van a világgal, de mégis különböző történeteket kap minden résszel, megalkotva ezzel a biztonságos újdonság fogalmát. Az író a könyveknek vállaltan szórakoztató szerepet szánt, és a később belőlük készült sorozat sem tűzött ki más célt önmaga elé.bridgerton 3. evad aHogy mégis több lett belőle, az elsősorban Shonda Rhimesnek köszönhető. Shonda fekete amerikaiként már A Grace klinikával sokat tett a diverzitásért (sokszínűség), de A Bridgerton családdal koronázta meg ezt a törekvését. Hiszen a lányszobák legtitkosabb zugai még mindig nagyjából érintetlenek voltak: szőke, alabástrombőrű és vékony hercegnők uralták a hercegek szívét egészen 2020-ig, amikor is az 1. évad elképesztő sikerrel berobbant a pandémia szomorú és magányos hétköznapjaiba. Ebben a kosztümös, képeslapokat idéző világban pedig a királynő teljes természetességgel volt sötét bőrű, a szerelmes herceg pedig még nála is jobban az. A 2. évadban már két indiai lánynak csapta a szelet a vikomt, és így érkeztünk meg a harmadikhoz, amikor a bőrszínek különbözősége végre teljesen természetessé vált, de volt még dolog a testről alkotott képünk visszavételével.
Penelope, az évad főszereplője, a könyvsorozat elején rendelkezett még némi „babahájjal”, de az később lekopott róla, mire az ő története elérkezett. A sorozatban szerencsére senki sem gondolta azt, hogy a színésznő súlyával egy percig is foglalkozniuk kellene. (Arról nem is beszélve, hogy ha igazán történelmileg hűek akarunk lenni, csak ő lenne kívánatos abban az időszakban teljes stábból.) Ezzel pedig elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol sokkal többet tesz A Bridgerton család, mint az általa vállalt örömszerzés. Egy másik testformát emel be a hercegnők sorába, aki egy kicsit jobban hasonlít önmagunkra, habár ez egyben a reklámokból ismert „ilyen volt” alkat is, de változatlanul ugyanő lesz az is, aki az erotikus vágyakozás céltáblájává válik.bridgerton csaladPenelope szerepe szerencsére még ebben sem merül ki, mert nem csak elbűvölő ebben az évadban, hanem ő az, aki továbbra is kívül áll a társaságon, de ezt a kívülállást a föléjük emelkedéssel kompenzálja. Ő Lady Whistledown, aki a pletykarovatával és a tudásával magát az unatkozó királynét is kihívja szellemi párbajra, ha ahhoz van kedve. Okos, erős, határozott nő, aki mindezek mellett vágyik a hercegre is. Nicola Coughlan-ról, aki Penelopét játssza, nem lehet nem szuperlatívuszokban beszélni, és ezzel erős visszaigazolást ad a szereplőválogatóknak is, mert kiderült általa, hogy nem az a kockázat, ha egy megszokottól eltérő megjelenésű színészt alkalmaznak, hanem az, ha egyszerű öltöztetőbabaként gondolnak rájuk.
Nicola Coughlan nem csak kimagaslóan tehetséges (Lányok Derryből, Big Mood) és gyönyörű, de elképesztően profi. Fantasztikus, amit a hangjával művel (hallgassátok meg az akcentusait), érzékeny színész, és nagyon komolyan veszi a munkát. Sokszor nyilatkozták a Colint játszó Luke Newtonnal, hogy hasonló a munkamoráljuk, és ez nem csak az alakításukban látszik, hanem abban a maratoni, több hónapos interjúsorozatban is, amit együtt végigcsináltak. Alázattal és kedvesen válaszoltak ugyanarra a kérdésre napjában százszor, és közben hálásak voltak a lehetőségért. Tudták, hogy mit köszönhetnek a rajongóknak, a rajongók pedig világszerte a lábuk elé borultak.bridgertonDe nem csak Polinról szól majd ez az évad (Colin és Penelope nevének rajongói összeolvasztása), habár mindenképp ők viszik a hátukon a sorozatot. A kapcsolatuk is egy klasszikus romantikus toposzra épül, a barátságból kialakuló szerelemre. (Ismétlésül: az első évadban ez az eljátszott kapcsolat volt, a másodikban az ellenségből szerelem.) És amíg eddig új szereplőket kellett behozniuk szerelmi célpontként, addig őket már két évad óta ismerik a nézők, ráadásul velük az eddig háttérbe húzódó, atipikus karakterek váltak a sorozat hőseivé, és ezzel úgy tűnik, hogy többeket sikerült megszólítani, mint valaha. Az új showrunner (aki egyébként Shonda Rhimes asszisztenséből nőtte ki magát) is ezt emelte ki, amikor összefoglalta, miről szól majd a harmadik évad: szerelem és erotika az underdogokkal (kb. elnyomottak, esélytelenek).
A történet így kezdődik: Colin a nyarat Európában tölti, bár gyaníthatóan inkább a kontinens hálószobáiban, ahol mind külsőben, mind más egyéb módokon is férfivá érik, Penelope viszont a szomorúbb angol vidékre menekül, mert fél, hogy Lady Whistledownként lelepleződik. Eloise, titkának egyetlen tudója nem árulja el őt, de nem is fogadja vissza a kegyeibe, és ez lesz a sorozat másik fő konfliktusa. A baráti kapcsolatok megmutatása nem volt még ilyen hangsúlyos, mint ebben az évadban, hiszen 19 évesen egy megszakított, vagy csak szüneteltetett barátság is legalább olyan szívszorító lehet, mint a szomszéd fiú viszonzatlan érzelmei. A másik testvér, Benedict, mindeközben abbahagyja a művészi elképzeléseit, és ez a semmittevés egy meglepő ismeretséghez juttatja, majd több kevésbé illendő helyzetbe sodorja.bridgerton 2Francesca (akit új színész játszik) ebben az évadban lesz bemutatva a társaságban. Az ő története csöndesnek, és újnak ígérkezik, mert a szavak helyett a zenében tudja csak magát kifejezni. A Featherington családban a két nagyobb lány fiatal házasként kezdi az évadot, a teherbeesés feltételei körüli tapogatózásuk humor és társadalomkritika is egyben, ahogy az első évadban Daphne is szóba hozta már a hercegnős mesék álságos elhallgatását. Új és mélyebb szerepben láthatjuk Cressida Cowpert is, aki nem olyan szerencsés a családjával, mint a Bridgertonék, és végtelenül magányosnak tűnik azokban a nagy és figyelemfelhívó ruháiban, de legalább baráttal vág neki a sorozatnak. A Mondrichék pedig váratlanul teljesen más élethelyzetben találják magukat, és kiderül, hogy a hirtelen jött szerencsének is ára van.bridgerton 1Az évadot eredetileg nem úgy tervezték, hogy félbevágják, mégis egy ikonikus csúcsjelenettel végződött a 4. rész, ami felrobbantotta a Netflixet, az egyik legtöbbet visszatekert néhány perc lett. És a folytatásban sem kell kevesebbet várni. (Egy széttört bútordarabról is meséltek a színészek például.) Talán ennek is köszönhető, hogy a felhajtás soha nem volt még ekkora, ez pedig nem csak a profi marketingnek miatt van, hanem a minőségnek is szól. Egyedül a digitális képek tökéletlenek kicsit, de a kosztümöket, mint minden évadban, saját maguk készítették és gyártották, ez most nagyjából 4500 darabot jelentett. A tervezők szerint a ruhák sziluettje klasszikus és nagyjából korhű maradt, de az anyagokkal már bátran kísérleteztek. Így kerülhetett például sok 3D-s nyomtatással készült kiegészítő is a repertoárba. A parókák tökéletesek, Charlotte királyné épített hajszobrai külön cikket érdemelnének (Vannak fent videók, érdemes megnézni őket.)

Minden kockában érződik a maximalizmus, a törődés és a munka. Talán egy dolog van, ami néha tökéletlen, ez pedig a könyv, pontosabban az alaptörténet, amire felhúzták. Mint írtam, a színészek elképesztő munkát végeztek, és nekik köszönhetően élőek a karakterek, de azért ez mégis csak egy egyszerű romantikus mese, ami a lehető legnagyobb közönségnek szól, ezért nem is lehet soha eléggé kifinomult. (Ezt az évadot például Penelope vitte el a hátán, és néhány mellékszereplő, Colin csak a segédje volt.) A történet kritizálói joggal emelik ki a néha kétdimenziós megoldásokat, de azt se feledjük, hogy ez az a műfaj, ami a hepiend felé törekszik, és nem rádöbbenteni vagy tanítani akar, hanem egyszerűen kikapcsolni és örömet szerezni. Valamint, és erre rengeteg rajongó hivatkozott már, a nehezebb időben akár ez a pár óra meg is óvhat a kétségbeeséstől. Mert igaz, hogy nem pótolhatja az érintéseket vagy beszélgetéseket, de elindíthat az irányukba.
Ez az új évad pedig sokat ad. Szerethető és erős főszereplőt, romkomos megoldásokat, főleg az első részekben, igazibb erotikát, széles-nagy gesztusokat és szívszakító drámát, miközben azért a biztonságos lányregények fodrai között marad végül. Bárki bármit is mond, szórakoztatás ez a legfelső fokon.10 8

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Killer Klowns from Outer Space: The Game – játékteszt
Következő cikk Anthony Hopkins császárkodik Roland Emmerich gladiátoros sorozatában – trailer